német zeneszerző
és zongoraművész
(1833-1897)
A
késői német romantika képviselője, a bécsi klasszikusok formai
hagyományainak folytatója. Hamburgban született Johann Jakob Brahms második
gyermekeként. 1840-ben zongoraórákat kezdett venni Wilhelm Cossel
zongoratanárnál, aki három évvel később átengedte saját kiváló mesterének,
Eduard Marxsennek. Rögtön megmutatkozott játékosi és alkotói tehetsége is.
13 éves korában a közeli dokk negyed bárjaiban játszik élelemért, meg némi
bérért. A közönséges környezet egész életére nyomot hagyott benne. Tizenhét
éves korában megismerkedik Reményi Ede magyar hegedűművésszel, aki egyike
volt azoknak, akiknek a szabadságharcban való részvételükért menekülniük
kellett, egyébként Görgey Artúr hegedűse volt. Brahms Reményi Ede kísérője
lett, 1852 elején közös hangversenykörútra is indultak. A körút során
megismerkedik Joachim Józseffel, aki első hegedűsként a hannoveri királynál
szolgált. Joachimnak nagyon tetszett Brahms zongorajátéka és zongorára írt
esz-moll scherzója, Liszt Ferencnek írt ajánlólevéllel látta el a
fiatalembert. Weimarban Liszt szívélyesen fogadta Reményit és Brahmsot.
Liszt egy legenda szerint megsértődött Brahmsra, amiért nem méltatta eléggé
h-moll szonátáját (elaludt rajta). Reményi, akinek egy ünnepelt zenész
jóindulata sokat számított, ezért megszakította vele az együttműködést.
Brahms nem térhetett vissza Hamburgba, ahol apja elvárta, hogy megálljon a
saját lábán, 1862-től Bécsben élt. Brahms az ötvenes években alkotta meg
első nagyobb szabású művét, az
1. (d-moll) zongoraversenyt,
amelyet eredetileg két zongorára alkotott, ámde a mondanivaló súlya
versenymű-formát követelt meg. A mű ősbemutatóján megbukott, mivel a
közönség eleinte nem tudott mit kezdeni az alapvetően archaikus
Brahms-stílussal, csak később fedezték fel a zene értékeit, így a mű is csak
idővel nyerte el a neki járó elismertséget. A következő jelentős számú
együttesre írt alkotás a
Német rekviem
volt, amelyen a komponista több mint egy évtizedig dolgozott, s amelyet
1868-ban mutattak be. A héttételes kompozícióban a főszerepet a kórus
játssza, amely szólamaiban a legnemesebb német hagyományokra (Bach és Schütz)
utal. Ahogyan a cím is mutatja, Brahms nem a hagyományos latin nyelvű
gyászmise szövegét dolgozta fel, hanem zsoltárok és más vallásos szövegek
lutheránus német fordítását. Brahms a szimfónia műfajában csak igen későn
kezdett el ténylegesen tevékenykedni,
1. szimfóniáját
- negyvenedik évén túl - 1876-ra fejezte be. Habozásának oka valószínűleg az
lehetett, hogy sokáig nem voltak eredeti ötletei. Végül is négy opusszal
gazdagította a műfajt a hamburgi muzsikus, ezeket az utókor a
Négy evangéliumként
emlegeti. A
2. szimfónia
az elsővel ellentétben igen
rövid idő alatt készült el, szerzője 1876 nyarán kezdte írni, decemberben
már a bemutatót tartották. A mű romantikus szellemben idézi fel a
Mozart-szimfóniák elbűvölően optimista szellemiségét, pasztoráli nyugalma a
súlyos kedélyállapotú Brahms kevés napfényes alkotása közé tartozik. A
harmadikat 1883-ban fejezte be szerzője, amelyben folytatta a haydni-mozarti
hagyományok felidézését, de a negyedik tételt már markáns, vérbeli
romantikus tartalommal látta el. A
4. szimfónia
1884-85 során íródott. Az utókor szerint ez Brahms legértékesebb
szimfóniája, benne ugyanazon német hagyományokat követte, amelyeket a Német
rekviemben is felhasznált. Férfias pátosz és erő lengi át az egész alkotást.
A hagyományokhoz való erőteljes kötődést mutatja, hogy a negyedik tétel
variációs formában íródott Bach 150. kantátájának basszus szólamára, a
barokk passacaglia jellegzetességeit hasznosítva. A rövidebb darabok közül
kiemelkednek a Haydn témájára írt variációk, továbbá a tragikus nyitány és
az Akadémiai nyitány. A nyitány itt nem valami színdarabhoz vagy operához
írt előjáték, csupán azért adta ezt a címet a szerző, mert mint a nyitányok,
ez is összetett, de egy tételes mű. Az
Akadémiai nyitányt
Brahms 1879-ben írta, abból az alkalomból, hogy a boroszlói (ma - Wroclaw,
Lengyelország) egyetem díszdoktorává választották. A nyitányba beleszőtt
régi német diákdalokat is, köztük a nálunk is ismert Gaudeamus igitur
kezdetűt. Brahms műveit nagymértékben áthatja a verbunkos muzsika dallam és
formavilága. Az ízig-vérig magyaros műfajt egészen magáévá tette, mintegy
anyanyelvi szinten művelte. 21 magyar táncából a legnépszerűbb,
legközismertebb és a legtöbbet játszott az
V. Magyar
tánc.
Clara Schumann halálára írt
Négy komoly ének
(1896) utolsó alkotásainak egyike, saját hattyúdala volt. Gazdag életműve
egyformán jelentős a kamarazene, a szimfónia, a versenymű és a dal
területén. Arra törekedett, hogy a romantikus zene dallami, harmóniai,
formai újításait a régi klasszikus hagyományokkal összhangba hozza.
Nagyarányú gondosan megtervezett művei mintául szolgáltak a zeneszerzést
tanulóknak még a 19-20. század fordulóján is.
Ízelítő műveiből - MIDI:
|