magyar
zeneszerző, citera- és furulyaművész (1939–1999)
A
békéstarhosi Állami Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, ahol 1953 és 1954
között zeneszerzést tanult Pongrácz Zoltán irányításával. A tarhosi iskola
megszűnése után, 1954-től 1957-ig a budapesti Bartók Béla Konzervatórium
tanulója volt, ahol zeneszerzői tanulmányait Szelényi István alatt
folytatta. 1957-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára,
ahol zeneszerzés szakos hallgatóként Farkas Ferenc növendéke volt. A
főiskolán 1962-ben végzett zeneszerzői és zeneelmélet tanári diplomával.
1963–64-ben a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés és
zeneelmélet tanára volt, majd 1966-ig kamarazenei szerkesztőként dolgozott a
Magyar Rádiónál. 1967-ben az UNESCO ösztöndíjasaként fél évet töltött
Párizsban, ahol modernzenei tanulmányokat folytatott, a Konzervatóriumban
André Jolivet zeneszerző óráit látogatta. 1979-től haláláig a Zeneakadémián
tanított, eleinte hangszerelést, de főleg zeneszerzést. 1979-től
kapcsolódott be a magyar zene szervezeti életébe. A Magyar Zeneművészek
Szövetségének elnökségi tagja (1988), a Magyar Zeneművészeti Társaság
alapító és egy ideig elnökségi tagja, a Békéstarhosi Baráti Kör elnöke volt.
Alapító tagja, 1991-ig elnökségi tagja volt a Magyar Zeneszerzők
Egyesületének, 1991-től alelnöke, majd 1992-tól 1996-ig elnöke volt a Magyar
Zenei Kamarának. 1990-tól 1993-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt.
Alapító tagja volt az 1992-ben létrejött Magyar Művészeti Akadémiának. Bozay
Attila műveit számos nemzetközi fesztiválon mutatták be: Tribune
Intenationale des Compositeurs (Párizs), Varsói Ősz, Zágrábi Biennále, a
Modern Zene Nemzetközi Társasága (ISCM) londoni, brüsszeli, grenoble-i
fesztiválja, más európai és USA-beli fesztiválok. Emellett citera- és
csőrfuvola művészként is sokfelé szerepelt a világban. Hatvan éves korában,
1999-ben hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik. Már gyermekkora óta
komponált. E művei közül említésre érdemes a
Séta meseországban
című egyfelvonásos balett (eredetileg zongoraszvit volt, később
hangszerelte) és a
Medáliák
zongoraciklus, melyben már a dodekafóniával is próbálkozott. A tizenkét
fokúság ifjúkori, második alkotói periódusában (1958–1968) is jelen volt, de
megmaradt még a korábbi folklór- és a neoklasszicista hatás is. Jelentősebb
kompozíciói ebből az időből:
Vonóstrió, Papírszeletek
(dalciklus Radnóti Miklós verseire, amivel a párizsi Tribune Intenationale
des Compositeurs elnevezésű rádiós seregszemlén is szerepelt). Harmadik
alkotói periódusa nagyjából 1969 és 1978 közé tehető. Ekkoriban kezdtek
megjelenni műveiben a párizsi hatások, és a dodekafónia
továbbfejlesztésének, illetve az aleatoria szélesebb körű érvényesítése
irányába mozdult el. Közelített az elektronikus zenéhez, de kifejezetten
elektronikus és számítógéppel generált zenét nem írt. A stíluskorszak
jellegzetes művei között van -
Sorozat, II. vonósnégyes, Improvizációk I–II–III. citerára, csőrfuvolákra és
vonóstrióra, preparált zongorára és vonószenekarra.
1973-tól rendszeresen fellépett improvizatív elemeket is tartalmazó citera-
és furulya-darabjainak előadójaként. Ezt követően jutott el egy kilenc-,
majd tízhangos modus rendszerig, amely a bartóki 1:2 modell
továbbfejlesztéseként értelmezhető. Ekkoriban jelentek meg érdeklődésében és
műveiben – a mindig is jelenlévő folklórizmus mellett – a neoklasszicizmus,
de még a neobarokk is. Ebben az időben készült el Vörösmarty
Csongor és Tünde
című darabjának megzenésítésével, ami már sok éve foglalkoztatta. Az operát
Mihály András mutatta be 1985-ben. Többek között egynemű karok, kürt- és
fuvolaverseny, dalciklusok alkotják még az időszak termését. Főbb művek:
Csongor és Tünde
(opera, Vörösmarty Mihály műve alapján);
Az öt utolsó szín
(három felvonásos opera, Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán -
a millenniumi operapályázat díjnyertes műve, 1999);
Trapéz és korlát
(kantáta Pilinszky János verseire). Zenekari és versenyművek:
Pezzo sinfonico No. 1, 2, 3; Pezzo concertato No. 1, 2, 3.
- Kamarazene, hangszeres szólóművek:
Zongora szonáta I., II.; Hegedű-zongora szonáta; Gordonka-zongora szonáta;
Sorozat; Malom; Improvizációk 1, 2, 3; Fúvósötös; Vonósnégyesek I, II, III;
hangszeres szólóművek zongorára, hegedűre, gordonkára, citerára,
csőrfuvolára. - Vokális
zene:
dalciklusok Radnóti Miklós, József Attila, Fodor András, Kormos István
verseire; 24 egynemű kar Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János,
Vajda János költeményeire; vegyes karok Károlyi Amy, Balassi Bálint,
Gyöngyösi István verseire;
pedagógiai művek (köztük:
Medáliák: 36 kis
zongoradarab);
vallásos énekek. Művei
nem sorolhatók be valamely stílustörekvés jellegzetes kategóriájába.
Életművének négy és fél évtizedes kompozíciós termése, amely 42 opusból, de
valójában mintegy száz önálló alkotásból áll, átformálta, teljesebbé tette
zenei világunkat.
.
Ízelítő műveiből - videó: II. Magyar tánc és
hallgató (Herpay, Huszics)
A
békéstarhosi Állami Zeneművészeti Szakközépiskolába járt, ahol 1953 és 1954
között zeneszerzést tanult Pongrácz Zoltán irányításával. A tarhosi iskola
megszűnése után, 1954-től 1957-ig a budapesti Bartók Béla Konzervatórium
tanulója volt, ahol zeneszerzői tanulmányait Szelényi István alatt
folytatta. 1957-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára,
ahol zeneszerzés szakos hallgatóként Farkas Ferenc növendéke volt. A
főiskolán 1962-ben végzett zeneszerzői és zeneelmélet tanári diplomával.
1963–64-ben a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés és
zeneelmélet tanára volt, majd 1966-ig kamarazenei szerkesztőként dolgozott a
Magyar Rádiónál. 1967-ben az UNESCO ösztöndíjasaként fél évet töltött
Párizsban, ahol modernzenei tanulmányokat folytatott, a Konzervatóriumban
André Jolivet zeneszerző óráit látogatta. 1979-től haláláig a Zeneakadémián
tanított, eleinte hangszerelést, de főleg zeneszerzést. 1979-től
kapcsolódott be a magyar zene szervezeti életébe. A Magyar Zeneművészek
Szövetségének elnökségi tagja (1988), a Magyar Zeneművészeti Társaság
alapító és egy ideig elnökségi tagja, a Békéstarhosi Baráti Kör elnöke volt.
Alapító tagja, 1991-ig elnökségi tagja volt a Magyar Zeneszerzők
Egyesületének, 1991-től alelnöke, majd 1992-tól 1996-ig elnöke volt a Magyar
Zenei Kamarának. 1990-tól 1993-ig a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt.
Alapító tagja volt az 1992-ben létrejött Magyar Művészeti Akadémiának. Bozay
Attila műveit számos nemzetközi fesztiválon mutatták be: Tribune
Intenationale des Compositeurs (Párizs), Varsói Ősz, Zágrábi Biennále, a
Modern Zene Nemzetközi Társasága (ISCM) londoni, brüsszeli, grenoble-i
fesztiválja, más európai és USA-beli fesztiválok. Emellett citera- és
csőrfuvola művészként is sokfelé szerepelt a világban. Hatvan éves korában,
1999-ben hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik. Már gyermekkora óta
komponált. E művei közül említésre érdemes a
Séta meseországban
című egyfelvonásos balett (eredetileg zongoraszvit volt, később
hangszerelte) és a
Medáliák
zongoraciklus, melyben már a dodekafóniával is próbálkozott. A tizenkét
fokúság ifjúkori, második alkotói periódusában (1958–1968) is jelen volt, de
megmaradt még a korábbi folklór- és a neoklasszicista hatás is. Jelentősebb
kompozíciói ebből az időből:
Vonóstrió, Papírszeletek
(dalciklus Radnóti Miklós verseire, amivel a párizsi Tribune Intenationale
des Compositeurs elnevezésű rádiós seregszemlén is szerepelt). Harmadik
alkotói periódusa nagyjából 1969 és 1978 közé tehető. Ekkoriban kezdtek
megjelenni műveiben a párizsi hatások, és a dodekafónia
továbbfejlesztésének, illetve az aleatoria szélesebb körű érvényesítése
irányába mozdult el. Közelített az elektronikus zenéhez, de kifejezetten
elektronikus és számítógéppel generált zenét nem írt. A stíluskorszak
jellegzetes művei között van -
Sorozat, II. vonósnégyes, Improvizációk I–II–III. citerára, csőrfuvolákra és
vonóstrióra, preparált zongorára és vonószenekarra.
1973-tól rendszeresen fellépett improvizatív elemeket is tartalmazó citera-
és furulya-darabjainak előadójaként. Ezt követően jutott el egy kilenc-,
majd tízhangos modus rendszerig, amely a bartóki 1:2 modell
továbbfejlesztéseként értelmezhető. Ekkoriban jelentek meg érdeklődésében és
műveiben – a mindig is jelenlévő folklórizmus mellett – a neoklasszicizmus,
de még a neobarokk is. Ebben az időben készült el Vörösmarty
Csongor és Tünde
című darabjának megzenésítésével, ami már sok éve foglalkoztatta. Az operát
Mihály András mutatta be 1985-ben. Többek között egynemű karok, kürt- és
fuvolaverseny, dalciklusok alkotják még az időszak termését. Főbb művek:
Csongor és Tünde
(opera, Vörösmarty Mihály műve alapján);
Az öt utolsó szín
(három felvonásos opera, Madách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán -
a millenniumi operapályázat díjnyertes műve, 1999);
Trapéz és korlát
(kantáta Pilinszky János verseire). Zenekari és versenyművek:
Pezzo sinfonico No. 1, 2, 3; Pezzo concertato No. 1, 2, 3.
- Kamarazene, hangszeres szólóművek:
Zongora szonáta I., II.; Hegedű-zongora szonáta; Gordonka-zongora szonáta;
Sorozat; Malom; Improvizációk 1, 2, 3; Fúvósötös; Vonósnégyesek I, II, III;
hangszeres szólóművek zongorára, hegedűre, gordonkára, citerára,
csőrfuvolára. - Vokális
zene:
dalciklusok Radnóti Miklós, József Attila, Fodor András, Kormos István
verseire; 24 egynemű kar Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János,
Vajda János költeményeire; vegyes karok Károlyi Amy, Balassi Bálint,
Gyöngyösi István verseire;
pedagógiai művek (köztük:
Medáliák: 36 kis
zongoradarab);
vallásos énekek. Művei
nem sorolhatók be valamely stílustörekvés jellegzetes kategóriájába.
Életművének négy és fél évtizedes kompozíciós termése, amely 42 opusból, de
valójában mintegy száz önálló alkotásból áll, átformálta, teljesebbé tette
zenei világunkat. 