Pierre Boulez

francia zeneszerző és karmester
(1925–)

A második világháború utáni nemzetközi zenei élet motorja és kiemelkedő alakja. Teoretikusként, tanárként és gyakorló muzsikusként az 1950-es évek óta meghatározó mestere a kortárs zenének, karmesterként a huszadik század zenéjének egyik legnagyobb előadójaként tartják számon. Matematikai tanulmányok után 1942-ben Párizsba költözik, ahol két évvel később a Konzervatóriumon Olivier Messiaen osztályába kerül. Itt zeneszerzést, analízist, René Leibowitz vezetésével dodekafon technikát tanul. 1946-ban a Renaud-Barrault színtársulat zenei vezetője lesz, ekkor írja első műveit (Szonatina fuvolára és zongorára, 1. zongoraszonáta, énekhangra és kamaraegyüttesre). A szeriális technikával való megismerkedése után számos, az 50-es évek zeneszerzői gondolkodását alapvetően meghatározó művet írt (Structures I-II. két zongorára, énekhangra és kamaraegyüttesre). Ezekben a művekben a szeriális gondolkodást a zene valamennyi összetevőjére kiterjesztette. Később a véletlen alkalmazása foglalkoztatta, e tárgyban írt Alea című cikke nyomán terjedt el az aleatória kifejezés. Az IRCAM (Akusztikai/zenei kutatások intézete) megalapításával (1974) a ma használatos valamennyi zenei technológia (elektroakusztika, informatika, akusztikai kutatások, hangszerépítés) integrációjára törekedett. Répons című műve a számítógépek, a valósidejű hangátalakítások hangversenytermi használatának egyik legkorábbi példája. 1953-tól 1967-ig a Domaine Musical nevű párizsi kortárs zenei hangversenysorozat vezetője. 1966-ban vezényel először Bayreuthban, itt számos nagy sikerű produkció fűződik a nevéhez. 1969-ben vezényli először a New York-i Filharmonikusokat, ennek a zenekarnak 1971-77 között vezető karmestere. 1977-ben a Pompidou központ mellett működő IRCAM vezetőjévé nevezik ki. Ezt a posztot 1992-ig tölti be. Ez az intézmény a zenei kutatások mellett az ugyancsak Boulez vezette Ensemble Intercontemporaine (EIC) révén a kortárs zene bemutatásának egyik legfontosabb fóruma. A 20. század zeneirodalmának legfontosabb művei mellett Mahler, Bruckner és Wagner műveinek is kiemelkedő tolmácsolója. Irányítása alatt jelent meg Anton Webern összes műveinek hanglemezfelvétele.