A
második világháború utáni nemzetközi zenei élet motorja és kiemelkedő
alakja. Teoretikusként, tanárként és gyakorló muzsikusként az 1950-es évek
óta meghatározó mestere a kortárs zenének, karmesterként a huszadik század
zenéjének egyik legnagyobb előadójaként tartják számon. Matematikai
tanulmányok után 1942-ben Párizsba költözik, ahol két évvel később a
Konzervatóriumon Olivier Messiaen osztályába kerül. Itt zeneszerzést,
analízist, René Leibowitz vezetésével dodekafon technikát tanul. 1946-ban a
Renaud-Barrault színtársulat zenei vezetője lesz, ekkor írja első műveit (Szonatina
fuvolára és zongorára, 1. zongoraszonáta, énekhangra és kamaraegyüttesre).
A szeriális technikával való megismerkedése után számos, az 50-es évek
zeneszerzői gondolkodását alapvetően meghatározó művet írt (Structures
I-II. két zongorára, énekhangra és kamaraegyüttesre).
Ezekben a művekben a szeriális gondolkodást a zene valamennyi összetevőjére
kiterjesztette. Később a véletlen alkalmazása foglalkoztatta, e tárgyban írt
Alea
című cikke nyomán terjedt el az aleatória kifejezés. Az IRCAM
(Akusztikai/zenei kutatások intézete) megalapításával (1974) a ma
használatos valamennyi zenei technológia (elektroakusztika, informatika,
akusztikai kutatások, hangszerépítés) integrációjára törekedett.
Répons
című műve a számítógépek, a valósidejű hangátalakítások hangversenytermi
használatának egyik legkorábbi példája. 1953-tól 1967-ig a Domaine Musical
nevű párizsi kortárs zenei hangversenysorozat vezetője. 1966-ban vezényel
először Bayreuthban, itt számos nagy sikerű produkció fűződik a nevéhez.
1969-ben vezényli először a New York-i Filharmonikusokat, ennek a zenekarnak
1971-77 között vezető karmestere. 1977-ben a Pompidou központ mellett működő
IRCAM vezetőjévé nevezik ki. Ezt a posztot 1992-ig tölti be. Ez az intézmény
a zenei kutatások mellett az ugyancsak Boulez vezette Ensemble
Intercontemporaine (EIC) révén a kortárs zene bemutatásának egyik
legfontosabb fóruma. A 20. század zeneirodalmának legfontosabb művei mellett
Mahler, Bruckner és Wagner műveinek is kiemelkedő tolmácsolója. Irányítása
alatt jelent meg Anton Webern összes műveinek hanglemezfelvétele.
A
második világháború utáni nemzetközi zenei élet motorja és kiemelkedő
alakja. Teoretikusként, tanárként és gyakorló muzsikusként az 1950-es évek
óta meghatározó mestere a kortárs zenének, karmesterként a huszadik század
zenéjének egyik legnagyobb előadójaként tartják számon. Matematikai
tanulmányok után 1942-ben Párizsba költözik, ahol két évvel később a
Konzervatóriumon Olivier Messiaen osztályába kerül. Itt zeneszerzést,
analízist, René Leibowitz vezetésével dodekafon technikát tanul. 1946-ban a
Renaud-Barrault színtársulat zenei vezetője lesz, ekkor írja első műveit (Szonatina
fuvolára és zongorára, 1. zongoraszonáta, énekhangra és kamaraegyüttesre).
A szeriális technikával való megismerkedése után számos, az 50-es évek
zeneszerzői gondolkodását alapvetően meghatározó művet írt (Structures
I-II. két zongorára, énekhangra és kamaraegyüttesre).
Ezekben a művekben a szeriális gondolkodást a zene valamennyi összetevőjére
kiterjesztette. Később a véletlen alkalmazása foglalkoztatta, e tárgyban írt
Alea
című cikke nyomán terjedt el az aleatória kifejezés. Az IRCAM
(Akusztikai/zenei kutatások intézete) megalapításával (1974) a ma
használatos valamennyi zenei technológia (elektroakusztika, informatika,
akusztikai kutatások, hangszerépítés) integrációjára törekedett.
Répons
című műve a számítógépek, a valósidejű hangátalakítások hangversenytermi
használatának egyik legkorábbi példája. 1953-tól 1967-ig a Domaine Musical
nevű párizsi kortárs zenei hangversenysorozat vezetője. 1966-ban vezényel
először Bayreuthban, itt számos nagy sikerű produkció fűződik a nevéhez.
1969-ben vezényli először a New York-i Filharmonikusokat, ennek a zenekarnak
1971-77 között vezető karmestere. 1977-ben a Pompidou központ mellett működő
IRCAM vezetőjévé nevezik ki. Ezt a posztot 1992-ig tölti be. Ez az intézmény
a zenei kutatások mellett az ugyancsak Boulez vezette Ensemble
Intercontemporaine (EIC) révén a kortárs zene bemutatásának egyik
legfontosabb fóruma. A 20. század zeneirodalmának legfontosabb művei mellett
Mahler, Bruckner és Wagner műveinek is kiemelkedő tolmácsolója. Irányítása
alatt jelent meg Anton Webern összes műveinek hanglemezfelvétele.
