Alexandre
César Leopold – Bizet eredeti neve – egy párizsi zenekedvelő fodrász és egy
zongoratanárnő házasságából származott. A szülők, felismerve a kisfiú
rendkívüli tehetségét, igen gondos zenei nevelésben részesítették. Már 9
éves korában a párizsi konzervatóriumba került, ahol többek között Gounod és
Halévy volt mestere. 14 éves korában első díjat nyert zongorajátékával, majd
tovább tanult. 1855-ben, konzervatóriumi tanulmányainak idején komponálta
Bizet egyetlen szimfóniáját (C-dúr
szimfónia); benne a 17
esztendős zeneszerző nagyszerű szakmai felkészültségről és ragyogó
invencióról tett tanúságot. Természetesen megmutatkozik darabján a "tananyag"
- Mozart, Haydn, Beethoven, Rossini hatása, de meglepő módon közel áll
Schubert zenéjéhez is, amit pedig Bizet nemigen ismerhetett. A lassú tétel
oboán megjelenő főtémája még több ízben visszatér Bizet életművében. De
jellegzetes komponense marad Bizet stílusának a tétel keleties kódája is. A
zárótétel már a Carmen csíráit hordozza magában. A darab csak keletkezése
után 80 évvel, 1935-ben jelent meg nyomtatásban. Ugyanebben az évben mutatta
be Bázelben. 1856-ban pályázta meg először a Római nagydíjat, de
Dávid-kantátájával
csak a második lett. 1857-ben részt vett Jacques Offenbach operaszerző
pályázatán. A téma Léon Battu és Ludovic Halévy librettója volt -
A csodadoktor.
Az első díjat megosztva nyerte el Charles Lecocq-kal. Mindkét díjnyertes
művet bemutatták, és Bizet darabjának volt nagyobb sikere - 11 előadást ért
meg. Ugyancsak 1857-ben,
Clovis és Clotilde
című kantátájával elnyerte a Római nagydíjat, így állami ösztöndíjjal Rómába
küldték. 1859-ben Itáliában írta
Don Procopio
című olasz operáját, amit hazaküldött Párizsba. A kézirat azonban elveszett,
csak 1895-ben, jóval Bizet halása után találtak rá, és 1906-ban mutatták be
Monte Carlóban. Szintén római tartózkodása alatt született Louis Delátre
versei alapján egy óda-szimfónia, melyek Luiz de Camoes portugál költő Os
Lusiadas című eposzából ihletődtek. A darab a főszereplő
Vasco da Gama
nevét viseli. Egy régi szokás szerint a Rómából hazatértek írhattak egy
egyfelvonásos darabot az Opéra-Comique számára, és azt a színház rendszerint
be is mutatta. Bizet élni kívánt ezzel a lehetőséggel. Elfogadta Michel
Carré és Jules Barbier szövegkönyvét
Az emír guzláját. Az új
opera komponálásához 1861 nyarán fogott hozzá, egy időben a
Róma-szimfónia
firenzei Scherzo-tételével. 1861-ben benyújtotta negyedik és egyben utolsó
kötelező művét is az Akadémiának, egy nyitányt
Osszián vadászata
címmel. Az emír guzláját valószínűleg az édesanyja halála miatti szétszórt
idegállapotában elégette számos egyéb befejezett vagy vázlatos művével
együtt. 1862-ben a Théatre Lyrique színre vitte
Gyöngyhalászok
című első érett nagyoperáját. Ennek zenei technikája mozaikszerű,
szerkesztése szimfonikus, zenei jellemábrázolása a stilizálás fele hajlik.
Már itt feltűnik az egzotikus színeket kedvelő lokálkolorit-festő tehetsége.
A siker azonban elmaradt. Alkotói pályájának első időszakát az
Olaszországban megismert zene határozta meg és csak
A szép perthi lány
(1866) megkomponálása után szakított végleg az olasz melodikával. Charles
Gounod rendkívüli hatással volt rá és ettől csak életének utolsó szakaszában
sikerült némileg szabadulnia. Ez követően más szerzők műveinek
átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1869-ben megnősült: Ludovic Halévy,
a neves operaszerző, Bizet egykori zeneszerzés tanárának lányát vette el.
Geneviéve mentális problémákkal küszködött, ami beárnyékolta boldogságukat.
1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia-porosz háború miatt, így
kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta legérettebb hangszeres
művét a
Gyermekjátékok
című sorozatot, szvit zongorára, négy kézre, tizenkét tételben. Az 1871-es
esztendő másik remekműve a
Dzsamilé
című egyfelvonásos operája. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának
kérésére írt Alphonse Daudet
Az arles-i lány
című elbeszéléséhez kísérőzenét. A színház szűkös anyagi helyzete nem tette
lehetővé nagyobb együttes alkalmazását, így a zeneszerzőnek be kellett érnie
26 muzsikussal. Bizet ezt a minimális együttest mesteri ökonómiával
használta fel művéhez. A bemutató után (1872) azonban nyomban hozzálátott,
hogy a darabot nagyzenekarra áthangszerelje. Így keletkezett négy tételből
álló szvitje, amely mint hangversenydarab hatalmas sikert aratott. Ezt a
sorozatot általában
I. szvitként
jelölik, hogy ily módon megkülönböztethető legyen attól a
II. szvittől,
amit a zeneszerző halála után Ernest Guiraud, Bizet barátja állított össze a
kísérőzene többi részletéből. Az első tétel (Prélude) két részből áll: egy
provence-i karácsonyi énekből - amely öt alkalommal tér vissza a
hangszerelés és harmonizálás lenyűgöző változatosságával - és a szerelmi
dráma tragikus sorsú hőseinek motívumaiból. A második tétel menüett, amelyet
Daudet drámájának 3. és 4. felvonása között játszottak. Az Adagietto című
harmadik tétel a 4. felvonás megrázó találkozását festi alá, amely az
évtizedek óta egymástól távol élő anya és fia között lezajlik. A befejező
Carillon a színpadi zene két részletét foglalja magában; hangversenytermi
használatra azonban Bizet hatásos befejezéssel látta el a finálét.
Időközben, 1872. június 10-én a Bizet-házaspárnak fia született: Jacques,
akiből később mérsékelten elismert író lett. Szakítva az opéra comique-kal
megírta legnagyobb művét, a verista librettóra készült
Carment. A
szövegkönyvet Prosper Merimée népszerű elbeszélése nyomán Bizet apósa írta
Henry Meilhac-kal közösen. Ebben az operájában az egzotikus zenei hatásokat
a 19. század második felében virágzó francia naturalista színpadtechnikai és
drámai irányvonalakkal társította. A Carmen ősbemutatójára 1875. március
3-án került sor. A darab nem talált kedvező fogadtatásra. Bizet 1875. június
3-án hunyt el a Párizs közelében lévő Bougivalban. Sokan állítják, hogy a
Carmen bukása okozta Bizet halálát. Tény, hogy a zeneszerző súlyos beteg
volt, halálát izületi bántalmakból eredő szívgyöngeség okozta az orvosok
megállapítása szerint. Bizet halálának napján, három hónappal a Carmen
bemutatója után operája még mindössze 33 előadást élt meg. Hat hónappal
később, Bécsben történt meg a nagy áttörés. A Carmen a világ egyik
legnépszerűbb operája lett, dalai önálló életet élő slágerekké váltak. Bizet
szenvedélyes kapcsolat fűzte a zongorához és kortársai szerint (Liszt
Ferenc, Hector Berlioz, stb.), kora egyik legjelentősebb virtuóza lehetett
volna, ha félelme nem tartotta volna vissza a hangversenyezéstől.
Zongoraműveinek nagy részét pénzszerzési célból írta és kizárólag csak
baráti körében adta őket elő. Legelső zongoradarabjain, melyeket még
fiatalkorában írt (keringők, prelűdök, románcok) a kor divatjának hódolnak:
Schumannt, Chopint, Liszt Ferencet utánozzák. Az első műve, melynek
keletkezési ideje ismert, az
Esz-dúr
Grande Valse de Concert
és az
F-dúr Nocturne, az
1854-es esztendőből. Bizet jellegzetes egyéni stílusa korán kialakult.
Újjáteremtette a 18. századbeli francia opera tipikus formáját, az "opéra
comique"-ot, melyben prózai párbeszéd köti össze a rövid, remekül formált
zeneszámokat, és átvette a francia romantikus nagyopera legértékesebb
elemeit. Ennek megfelelően dallamait keresetlen őszinteség, harmóniavilágát
világos áttekinthetőség és szerkesztésmódját mesterkéletlenség, biztos
formaérzék jellemzi. Ragyogó hangszerelő, meglepően erőteljes színekkel és
kitűnően megválasztott témák sorával érzékelteti operáiban a cselekmény
színhelyét. Különösen vonzották az egzotikus környezetben játszódó
történetek. Érdekes módon szövegkönyveit is eszerint válogatta meg. A
Gyöngyhalászok indiai környezete, a Perthi szép lány Skóciája, a Dzsamileh
egyiptomi színei, és persze mindenekfelett a Carmen spanyol légköre első
percben megragadják a hallgatót.
.
Alexandre
César Leopold – Bizet eredeti neve – egy párizsi zenekedvelő fodrász és egy
zongoratanárnő házasságából származott. A szülők, felismerve a kisfiú
rendkívüli tehetségét, igen gondos zenei nevelésben részesítették. Már 9
éves korában a párizsi konzervatóriumba került, ahol többek között Gounod és
Halévy volt mestere. 14 éves korában első díjat nyert zongorajátékával, majd
tovább tanult. 1855-ben, konzervatóriumi tanulmányainak idején komponálta
Bizet egyetlen szimfóniáját (C-dúr
szimfónia); benne a 17
esztendős zeneszerző nagyszerű szakmai felkészültségről és ragyogó
invencióról tett tanúságot. Természetesen megmutatkozik darabján a "tananyag"
- Mozart, Haydn, Beethoven, Rossini hatása, de meglepő módon közel áll
Schubert zenéjéhez is, amit pedig Bizet nemigen ismerhetett. A lassú tétel
oboán megjelenő főtémája még több ízben visszatér Bizet életművében. De
jellegzetes komponense marad Bizet stílusának a tétel keleties kódája is. A
zárótétel már a Carmen csíráit hordozza magában. A darab csak keletkezése
után 80 évvel, 1935-ben jelent meg nyomtatásban. Ugyanebben az évben mutatta
be Bázelben. 1856-ban pályázta meg először a Római nagydíjat, de
Dávid-kantátájával
csak a második lett. 1857-ben részt vett Jacques Offenbach operaszerző
pályázatán. A téma Léon Battu és Ludovic Halévy librettója volt -
A csodadoktor.
Az első díjat megosztva nyerte el Charles Lecocq-kal. Mindkét díjnyertes
művet bemutatták, és Bizet darabjának volt nagyobb sikere - 11 előadást ért
meg. Ugyancsak 1857-ben,
Clovis és Clotilde
című kantátájával elnyerte a Római nagydíjat, így állami ösztöndíjjal Rómába
küldték. 1859-ben Itáliában írta
Don Procopio
című olasz operáját, amit hazaküldött Párizsba. A kézirat azonban elveszett,
csak 1895-ben, jóval Bizet halása után találtak rá, és 1906-ban mutatták be
Monte Carlóban. Szintén római tartózkodása alatt született Louis Delátre
versei alapján egy óda-szimfónia, melyek Luiz de Camoes portugál költő Os
Lusiadas című eposzából ihletődtek. A darab a főszereplő
Vasco da Gama
nevét viseli. Egy régi szokás szerint a Rómából hazatértek írhattak egy
egyfelvonásos darabot az Opéra-Comique számára, és azt a színház rendszerint
be is mutatta. Bizet élni kívánt ezzel a lehetőséggel. Elfogadta Michel
Carré és Jules Barbier szövegkönyvét
Az emír guzláját. Az új
opera komponálásához 1861 nyarán fogott hozzá, egy időben a
Róma-szimfónia
firenzei Scherzo-tételével. 1861-ben benyújtotta negyedik és egyben utolsó
kötelező művét is az Akadémiának, egy nyitányt
Osszián vadászata
címmel. Az emír guzláját valószínűleg az édesanyja halála miatti szétszórt
idegállapotában elégette számos egyéb befejezett vagy vázlatos művével
együtt. 1862-ben a Théatre Lyrique színre vitte
Gyöngyhalászok
című első érett nagyoperáját. Ennek zenei technikája mozaikszerű,
szerkesztése szimfonikus, zenei jellemábrázolása a stilizálás fele hajlik.
Már itt feltűnik az egzotikus színeket kedvelő lokálkolorit-festő tehetsége.
A siker azonban elmaradt. Alkotói pályájának első időszakát az
Olaszországban megismert zene határozta meg és csak
A szép perthi lány
(1866) megkomponálása után szakított végleg az olasz melodikával. Charles
Gounod rendkívüli hatással volt rá és ettől csak életének utolsó szakaszában
sikerült némileg szabadulnia. Ez követően más szerzők műveinek
átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1869-ben megnősült: Ludovic Halévy,
a neves operaszerző, Bizet egykori zeneszerzés tanárának lányát vette el.
Geneviéve mentális problémákkal küszködött, ami beárnyékolta boldogságukat.
1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia-porosz háború miatt, így
kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta legérettebb hangszeres
művét a
Gyermekjátékok
című sorozatot, szvit zongorára, négy kézre, tizenkét tételben. Az 1871-es
esztendő másik remekműve a
Dzsamilé
című egyfelvonásos operája. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának
kérésére írt Alphonse Daudet
Az arles-i lány
című elbeszéléséhez kísérőzenét. A színház szűkös anyagi helyzete nem tette
lehetővé nagyobb együttes alkalmazását, így a zeneszerzőnek be kellett érnie
26 muzsikussal. Bizet ezt a minimális együttest mesteri ökonómiával
használta fel művéhez. A bemutató után (1872) azonban nyomban hozzálátott,
hogy a darabot nagyzenekarra áthangszerelje. Így keletkezett négy tételből
álló szvitje, amely mint hangversenydarab hatalmas sikert aratott. Ezt a
sorozatot általában
I. szvitként
jelölik, hogy ily módon megkülönböztethető legyen attól a
II. szvittől,
amit a zeneszerző halála után Ernest Guiraud, Bizet barátja állított össze a
kísérőzene többi részletéből. Az első tétel (Prélude) két részből áll: egy
provence-i karácsonyi énekből - amely öt alkalommal tér vissza a
hangszerelés és harmonizálás lenyűgöző változatosságával - és a szerelmi
dráma tragikus sorsú hőseinek motívumaiból. A második tétel menüett, amelyet
Daudet drámájának 3. és 4. felvonása között játszottak. Az Adagietto című
harmadik tétel a 4. felvonás megrázó találkozását festi alá, amely az
évtizedek óta egymástól távol élő anya és fia között lezajlik. A befejező
Carillon a színpadi zene két részletét foglalja magában; hangversenytermi
használatra azonban Bizet hatásos befejezéssel látta el a finálét.
Időközben, 1872. június 10-én a Bizet-házaspárnak fia született: Jacques,
akiből később mérsékelten elismert író lett. Szakítva az opéra comique-kal
megírta legnagyobb művét, a verista librettóra készült
Carment. A
szövegkönyvet Prosper Merimée népszerű elbeszélése nyomán Bizet apósa írta
Henry Meilhac-kal közösen. Ebben az operájában az egzotikus zenei hatásokat
a 19. század második felében virágzó francia naturalista színpadtechnikai és
drámai irányvonalakkal társította. A Carmen ősbemutatójára 1875. március
3-án került sor. A darab nem talált kedvező fogadtatásra. Bizet 1875. június
3-án hunyt el a Párizs közelében lévő Bougivalban. Sokan állítják, hogy a
Carmen bukása okozta Bizet halálát. Tény, hogy a zeneszerző súlyos beteg
volt, halálát izületi bántalmakból eredő szívgyöngeség okozta az orvosok
megállapítása szerint. Bizet halálának napján, három hónappal a Carmen
bemutatója után operája még mindössze 33 előadást élt meg. Hat hónappal
később, Bécsben történt meg a nagy áttörés. A Carmen a világ egyik
legnépszerűbb operája lett, dalai önálló életet élő slágerekké váltak. Bizet
szenvedélyes kapcsolat fűzte a zongorához és kortársai szerint (Liszt
Ferenc, Hector Berlioz, stb.), kora egyik legjelentősebb virtuóza lehetett
volna, ha félelme nem tartotta volna vissza a hangversenyezéstől.
Zongoraműveinek nagy részét pénzszerzési célból írta és kizárólag csak
baráti körében adta őket elő. Legelső zongoradarabjain, melyeket még
fiatalkorában írt (keringők, prelűdök, románcok) a kor divatjának hódolnak:
Schumannt, Chopint, Liszt Ferencet utánozzák. Az első műve, melynek
keletkezési ideje ismert, az
Esz-dúr
Grande Valse de Concert
és az
F-dúr Nocturne, az
1854-es esztendőből. Bizet jellegzetes egyéni stílusa korán kialakult.
Újjáteremtette a 18. századbeli francia opera tipikus formáját, az "opéra
comique"-ot, melyben prózai párbeszéd köti össze a rövid, remekül formált
zeneszámokat, és átvette a francia romantikus nagyopera legértékesebb
elemeit. Ennek megfelelően dallamait keresetlen őszinteség, harmóniavilágát
világos áttekinthetőség és szerkesztésmódját mesterkéletlenség, biztos
formaérzék jellemzi. Ragyogó hangszerelő, meglepően erőteljes színekkel és
kitűnően megválasztott témák sorával érzékelteti operáiban a cselekmény
színhelyét. Különösen vonzották az egzotikus környezetben játszódó
történetek. Érdekes módon szövegkönyveit is eszerint válogatta meg. A
Gyöngyhalászok indiai környezete, a Perthi szép lány Skóciája, a Dzsamileh
egyiptomi színei, és persze mindenekfelett a Carmen spanyol légköre első
percben megragadják a hallgatót. 