A klasszicizmust felváltó irányzat a
romantika 1820-tól a 19. század végéig
tartott. Elnevezése a francia roman = regény szóból ered, de a középkorban
így nevezték az anyanyelven írt elbeszélő műveket is. A stílus az
irodalomból fejlődött ki. Általános jellemzői: érzelem dús, regényes,
meseszerű, álmodozó, a hősi múltat idéző, szélsőséges, a népi hagyományok
felé forduló. Reformok, forradalmak, társadalmi átalakulások, nemzeti
függetlenségre törekvések korszaka. A stílusirányzat központja
Franciaországban volt. A 19. században a világ minden tájáról Párizsba
sereglettek a művészek, ahol a lázas munkatempóval együtt járó kavargó viták
megérlelték az új stílust. Párizst a művészetek fővárosává tették. A
zenei romantika
(1835-1910)
az irodalmi és a képzőművészeti után 15 évvel később indul, időben
azonban túléli és jelentőségében is túlszárnyalja azokat. A zenei romantika
élete átfogja az egész 19. századot, sőt még a századforduló után is
jelentős szerepet tölt be. Ezért is nevezik a 19. századot a zene
századának. A kor zenei életében néhány új vonás lesz jellemző. Megváltozik
a művész helyzete a világban: már nem köti az egyház, az udvar rezidenciája,
szabad polgár, szabad művész lesz. Ez a szabadság azonban
létbizonytalanságot, kiszolgáltatottságot jelent. A legtöbb romantikus
művész megélhetési gondokkal küzd. A változások eredményezik, hogy a zenével
foglalkozó művészek előadóművészek és alkotóművészek is legyenek
egyidejűleg. Az új generáció jellemző vonása a sokoldalú műveltség (pl.:
Liszt Ferenc
előadóművész, zeneszerző és pedagógus is). Tehát az egyházi, udvari,
hivatali kötöttségektől mentes, szabad művész korlátlanul tekinthet szét a
világban, és a szélesebb értelemben vett kulturális élet aktív részese lesz.
Talán az irodalom - az új, romantikus költészet és regényírás - hatja át
legerősebben a szellemi életet, és az Európa-szerte divatos
irodalmi-művészeti körök kedvelt vendége a muzsikus is. A leghíresebb
művészek Párizsban gyűlnek össze: A kor zenei vezéregyéniségei (Chopin,
Berlioz, Liszt) mellett a költő Heine, Victor Hugó, a festő Delacroix a
szalonok állandó vendége. A hangszeres virtuóz a század ünnepelt figurája:
Liszt, Paganini, Chopin művészete egész Európát lázba hozza. A romantika
egyik fontos programja lesz - a régi mesterek műveinek feltámasztása,
ápolása. 1829-ben Berlinben Mendelssohn bemutatja Bach 100 éve elfelejtett
művét, a Máté passiót, és ezzel kezdetét veszi a korszak egyik értékes
mozgalma, a Bach reneszánsz.
  
Liszt Ferenc - A sevillai borbély részlet - Traviate díszlet
Ebben az időben bontakozott ki új műfaji kategóriaként a
DALMŰVÉSZET. A
dal egy irodalmi értékű vers megzenésítése, amelyben az énekszólam és a
zongorakíséret zeneileg egyenrangú. A dal a költészet és a zene legteljesebb
egymásra találása. Ebben a műfajban jutott leginkább kifejezésre a kor "én"
hangja. A műfaj első és legnagyobb mestere Franz Schubert, folytatói:
Schumann, Mendelssohn, Brahms. A megzenésített versek nagyrészt a korabeli
költők munkái: Goethe, Schiller, Heine. A dalciklus összefüggő versek
sorozatára írt, több dalból álló kompozíció. Jellegzetesen romantikus,
hangszeres zene a
HANGSZERES KARAKTERDARAB.
Elsősorban zongorára írt, rövidebb darabok összefoglaló neve. Általában
egy-egy hangulatot, lelkiállapotot rögzít. A művek egy része bizonyos
tánctípusokat követ (keringő, polonéz, mazurka), másik része a szerző által
megjelölt címet viseli: etűd, nocturne = lírai hangulatú jellemdarabok,
impromtu = rögtönzés, pillanatnyi hangulatot rögzít. A hangszeres
karakterdarab legnagyobb mestere Frederyk Chopin, de kortársai közül is
sokan kedvelték e hangulatos műfajt. A
SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNY
tartalmilag programzene, formailag pedig általában egybekomponált mű,
szemben a klasszikus szimfónia több tételes rendjével. Egyik lényeges elem a
romantikában az ún. programzenei hajlam. A zeneszerző a zene eszközeit a
zenén kívüli élmények tartalmával kapcsolja össze. Ezek lehetnek: irodalmi,
képzőművészeti inspirációk, de a természet jelenségei is, pl.: vihar,
vízcsobogás, különféle állathangok. Az alkotó művész figyelmét a zene belső
lényege helyett a program tartalma köti le, s arra törekszik, hogy e
tartalmat a legkülönfélébb hanghatásokkal maradéktalanul ki is fejezze. E
forradalmian új műfaj megteremtője: Liszt Ferenc, aki elsősorban irodalmi
ihletésű szimfonikus költeményeket írt (pl.: Les Preludes). A század második
felében a szimfonikus költemény földrajzi vonatkozású tájfestő típusa kerül
előtérbe. A 18. sz. második felétől az
OPERA
műfajának hatalmas sikerei kezdik háttérbe szorítani a hangszeres műfajokat,
a 19. században pedig szinte egyeduralkodó a zene területén. Az opera
nagyzenekarának mérete jelentősen megváltozik a romantika
idején. Kibővül újabb hangszerekkel, új hangszerelési effektusokkal
gazdagítják a zenekari hangzást. Az eddig alkalmazott hangszerekből több
szerepel egy-egy szólamban, különösen a fúvós és ütős csoportok szólamát
növelik, új ütőhangszerek alkalmazására is sor kerül. A zenekarkezelés és
hangszerelés 19. századi megújítói Berlioz, Wagner és Richard Strauss. A
többféle stílust, irányzatot képviselő 19. századi operát 3 nagy területre
oszthatjuk: az olasz és német vonalra, valamint a század második felében
kibontakozó nemzeti operák csoportjára. 1/Verdi
az operairodalom egyik legnagyobb zeneszerzője művészetével megteremtette az
OLASZ ROMANTIKUS NAGYOPERÁT. Ezek
áradó dallamossága, szenvedélyessége, a kórusok drámai hangja, a hatalmas
tömegjelenetek, a mély jellemábrázolások, cselekmény és zene tökéletes
összhangja utolérhetetlenné teszik alkotásait. Neves szerzők még:
Rossini,
Bellini és Donizetti. 2/A
ROMANTIKUS NÉMET OPERA
megalapítója Mozart (Varázsfuvola). Kezdeményezéseinek folytatója Carl Maria
von Weber, akinek legismertebb operája "A bűvös vadász" német
szövegre íródott. E szövegválasztással akart német operát írni, szellemében,
hangvételében, dallamvilágában felhasználni mindazt a kapcsolatot, mely a
népzenéhez és a népies zenéléshez köti. Weber mögött mindig ott érezni a
Rajna leheletét és a türingiai erdők fenyőillatát, az éneklő német
parasztokat, azt a jó, erőteljes háromnegyedes ritmust, amire a falusi nép
táncol. Nem elmélyedő lírikus alkat, hanem a színpadszerű hatások igazi
mestere.
  
Szentirmay Elemér - Erkel Ferenc és Himnusz kotta (duplakeretes kottára
kattintva nagy kép)
3/A zene sajátos eszközeivel sürgette a nemzeti függetlenségi törekvéseket
is.
Magyarországon
például Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai irodalmi alkotásokkal, Székely
Bertalan, Madarász, Munkácsy nemzeti témájú festményekkel, Liszt, Erkel a
verbunkos tánczenére épülő magyaros műzenével segítették a
NEMZETI ROMANTIKA
kibontakozását. A 19. századi magyar zenét, annak minden műfaját a verbunkos
zenéből fogant nemzeti stílus határozza meg. A század magyar műzenéjét két
műfaj jellemezte: a népies műdal és a nemzeti opera. 1/A 19. sz. jellegzetes
magyar költészete, ami azért született, hogy megteremtse nemzeti
kultúránkat, városainkból kiszorítsa a német dalokat, a német szellemet.
Felemás értéke abból adódik, hogy sem a népdal, sem az európai rangú műdal
kategóriájába nem sorolható, mert szerzői zeneileg képzetlen műkedvelő
komponisták. A
NÉPIES MŰDAL, más
néven
MAGYAR NÓTA
így - bár a maga idejében Európa szerte tévesen ezt tekintették magyar
népzenének — a mulató úri társaságok zenéje maradt. Szerzői között voltak
tehetséges, ösztönös muzsikusok is. Pl.: Egressy Béni sikeresen zenésítette
meg Vörösmarty verseit, többek között a Szózatot.
Szentirmay Elemér
dalai a kor legnépszerűbb szerzeményei voltak. 2/A független magyar nemzeti
zenekultúra megteremtéséért folytatott harc a reformkor eszmei törekvéseinek
egyike. Cél a független nemzeti kultúra és az állandó magyar színtársulat
létrejötte. A
NEMZETI OPERA
megteremtése
Erkel Ferenc
nevéhez fűződik, aki stílussá formálta a verbunkos zenét, így alkotta meg
énekes és hangszeres műveit. Operáiban az olasz műfaj megtelik magyar
tartalommal, és magyar verbunkos zenei elemekkel. Az 1848-as szabadságharc
előtt és után a magyar történelem tragikus eseményeinek idézésével ez a zene
nagy művészi hatással táplálta a nemzeti öntudatot a Habsburg hatalommal
szemben.
  
Wágner - kozák tánc sziluett - Mascagni
A 19. sz. zenéjét a korábbi, egységesebb stílusokkal szemben (barokk,
klasszikus) a sokféleség, sokszínűség jellemezte. A század végére a
romantikus vonások fokozódnak, a zene egyre erősebb hatásokra törekszik,
olykor szentimentalizmushoz vezet. Eljutnak a hangnemek teljes
egybeolvasztásának, ezzel a dúr-moll rendszer megszüntetésének küszöbéig. A
romantika késői korszakának három jelentős irányzata alakult ki: a
wágnerizmus, a nemzeti zenekultúra kialakulására való törekvés, valamint a
verizmus. 1/WAGNERIZMUS
-
Richard Wagner
újító törekvései, zenekarkezelése döntően befolyásolja az új generációt.
Követői óriási méretűre növelt zenekart használnak, a hangzás és a
kontrasztok érdekében sokkhatásokkal élnek, a zenéjükre általában a
meghökkentés, a túlzások jellemzőek. Richard Strauss - német komponista,
zenekarának kezelésében a hatáskeresés vezérli, virtuozitásban Wagnert is
túlszárnyalja. Wagner "flitter" technikája - a vonóskar virtuóz
flitter-szerű csillogása - zenekarában szinte állandóan jelen van,
elsősorban a fafúvókon érvényesül. Gustav Mahler - osztrák zeneszerző, a
századforduló időszakának egyik legproblematikusabb egyénisége. Művészetének
ellentmondása: lírikus alkat, ugyanakkor rendkívül felduzzasztott, un.
"mamut" formákban tudja kifejezni magát, postakürttel, harangokkal, ütőkkel
bővített nagyzenekara új színt hozott a zenébe. Max Reger a harmadik
jelentős képviselője az utóromantikának. 2/NEMZETI
KULTÚRA KIALAKULÁSÁRA VALÓ TÖREKVÉS
- a stílusirányzat főleg olyan országokban alakult ki, ahol az idegen
elnyomás illetve a fejletlen társadalmi körülmények miatt eddig nem jött
létre megfelelő nemzeti zenekultúra. A zenében előtérbe kerülnek a nemzeti
vonások, tánc és ritmus. Nemzeti jellegű táncmuzsika a cseheknél a polka; a
lengyeleknél a mazurka; a német keringő vagy az orosz
kozáktánc.
Edward Grieg - a norvégek mindmáig legnagyobb zeneszerzője, lírikus alkat.
Legismertebb műve Ibsen, Peer Gynt-jéhez írt kísérőzenéje. Rimszkij
Korszakov - orosz zeneszerző, az ötök csoportjának - Muszorgszkij mellett -
legnagyobb hatású egyénisége. A csoport tagjai között zeneileg ő a
legműveltebb, a legképzettebb komponista, ezért hangszerelte általában ő a
pályatársai műveit. Bedřick Smetana - cseh zeneszerző, nevéhez fűződik
Csehországban a romantikus nemzeti zenekultúra alapjainak lerakása. Operái,
szimfóniái, kamaraművei jelentősek. Szépen áradó dallamos muzsikája minden
bizonnyal az egyik legszebb példája a zenével kifejezhető hazaszeretetnek. A
cseh hazán átfolyó Moldva a hazai táj szépségét dicséri, és a hősi múltra
emlékeztet. Leos Janacek - szintén cseh zeneszerző, nála sem a
népdal-idézetekkel fejeződik ki a nemzeti jelleg, hanem a nép valóságos
élete iránti érdeklődésében nyilvánul meg, ezt bizonyítja műveinek
témaválasztása is. Antonin Dvorak - a cseh zene ismert képviselője.
Művészetének nemzeti jellege nála is a témaválasztásban nyilvánul meg.
Zenéjére a romantikus szerzők közül Brahms volt a legnagyobb hatással.
Operákat, szimfóniákat és egyéb zenekari kompozíciókat, kamarazenét, dalokat
írt. 3/VERIZMUS
(realizmus, valószerűség) - egy opera irányzat, mely a kor realista
irodalmának volt a zenei megfelelője. A zenében lényegében nem hozott újat,
de az operák témáját illetően nagymértékű változás fedezhető fel.
Olaszországban született meg, a nagy operai hagyományok megnyilvánulásaként.
A stílus jellemzője a mindennapi témák nyílt, olykor nyersen realisztikus
ábrázolása. A polgárságnak egy új, alulról jövő rétege nőtt föl, aki a
színpadtól a maga világának ábrázolását, a köznapi igazságok drámáját várta.
Az új irányzat ezt az igényt szolgálta ki. A mozgalom legsikeresebb zenés
színpadi remekművei -
Pietro Mascagni: "Parasztbecsület"
és Ruggiero Leoncavallo: "Bajazzók" című egyfelvonásos operái.
Mindkettő tárgya a szenvedélyes szerelem, mely féltékenységben nyilvánul meg
és véres bosszúba torkollik. Közös vonásuk az is, hogy az emberi sorsot -
kiszakítva az élet teljességéből - végzetszerű, tragikus mivoltában,
hőseiket olykor abnormális szenvedélyektől eltorzultan mutatják be.
|