Amerika bőséges népzenei anyaggal rendelkezik. A fehér telepesek népzenéje, a latin-amerikai táncritmusok, a néger eredetű blues és dzsessz és a bennszülött indiánok zenéje. - Észak és Dél-Amerika bennszülött népei (eszkimókon kívül) az indiánok, népzenéjük a legrégebbi zene Amerikában.

Uralkodó hangrendszer az ötfokúság (pentatónia), jellegzetessége a bonyolult ritmika és sokoldalú formakészség. Vidékenként nagy eltérések vannak: a legprimitívebb dallamformák mellett fejlett melodika virágzott.

Fő hangszerei a SIYOTANKS (indián furulya). Az észak-amerikai indián kultúrában és zenevilágban nem lelhető fel más hozzá hasonlítható, dallam lejátszására alkalmas hangszer. Nagyon ritka és egyedülálló zenei eszköz. A tradícióknak megfelelően csak nagyon ritkán csendült fel hangja egy-egy szerelmi dal alkalmából. Hangja egyszerre kísérteties és ismeretlen, ugyanakkor megnyugtató és édesen lágy. A PUTORINO egyetlen darab fából faragott trombita. A zenélő vadász-íj kezdetleges egyhúros hangszer, húrját pengetve, vagy bottal, másik íjjal vonószerűen szólaltatják meg. Végét a játékos olykor szájában tartja. A legfontosabb indián hangszernek a DOBNAK saját gazdája van. A hangszer nem más, mint testének kiegészítője, amivel a szellemvilággal kapcsolatba léphet. A dobot a szent embernek (varázsló, sámán) magának kell elkészítenie meghatározott anyagból. Más anyagból készül a harci dob, mint a halotti gyászdob, vagy az ünnepi díszdob. Sötét, kemény fákat a harci, halotti dobokhoz használnak, szelídebb anyagokat, színeket az öröm hangszereihez. A dobosnak együtt kell élnie hangszerével, éreznie kell ritmusát. Hangszerük még, a lábra kötözött, magokkal teli csörgő is.

Az indián táncok közös alapja a ritmus. Minthogy minden zene és tánc kezdete a varázslat, így a ritmus életre hívója sem lehet más, mint a ráolvasás, a mágia. Erős gesztikulálással magukra vonják a kiválasztottak a szellemek figyelmét, megidézik őket. Így például a fél lábon végzett mozdulatokkal a szelet vagy a halált idézik. Az igen összetett improvizatív jellegű törzsi és közösségi táncokban és ritmusokban is fellelhetők különféle formák és kötött mozdulatsorok. A rituális tevékenységek végrehajtását, a szent ritmusok tökéletes eljátszását a beavatás során sajátítják el, ezen keresztül hagyományozzák ezeket generációkon keresztül. A beavatott táncosoknak meg kell tartaniuk a megszabott formákat, ezen kívül figyelembe kell venniük különféle egyéb tényezőket,  mint például a csillagok, valamint a Nap és a Hold állását. A természet erőinek  megidézésére a legalkalmasabb  idők a hajnal és a naplemente, de ilyen pillanat a telihold is. Mindez azzal van kapcsolatban, hogy a táncosok és a zenészek nem mindig elég erősek ahhoz, hogy megküzdjenek a különféle erőkkel. Az észak-amerikai indiánok megszólaltatta sámán-zene szolgál a szellemidézésre és a természettel való közelségre. A KIOWA harci tánc. A zenét ütőhangszerrel kísért emberi hangok alkotják. Harci és skalptáncok, bivalyt elejtő szertartások tették közvetlenül érdekeltté az embereket a részvételben.