Vasarely Periódusai
 

Az op-art legnagyobb hatású és legjelentősebb alkotójának egész munkássága a felkészülés évtizedeitől korszakokra bontható, amelyek olykor egymásba folynak, egymással párhuzamosan is futnak. Ezek pontos behatárolása nem is lehetséges, egyes szerzők, maga Vasarely is esetenként eltérően korszakolnak, én mégis megpróbálom az alábbiak szerint:

 Korai korszaka - Alkalmazott grafika (1929-1944)

E korai korszakának egész pályáját végigkísérő felismerése volt a fekete és fehér ellentétére, és egyáltalán, a poláris vizuális mindségek különbözőségére építhető kompozíció. Vasarely kikísérletezte a textúra hatást. Nagy reklámügynökségek számára készített plakátokat, gyógyszergyártó cégeknek piktogramokat, címkéket, amelyek biztos anyagi jólétet teremtettek. Jellemző a Bauhaus megismerése. Az alkalmazott grafikai tervező és a formák analitikusa a későbbiekben többféle változatban feldolgozott zebrák alaptípusát 1938-ban hozta létre, és csak a hatvanas években születtek a korai tervek alapján a szőnyegek párhuzamos darabjai. Ezek a művek – ha tökéletesedésük folyamán hosszabb ideig rejtetten is tartalmazzák a későbbi kinetikus, geometrikus formatörekvéseket – a szürrealizmus közelében fogalmazódtak meg. Céljuk alkalmazott feladat betöltése volt.

A tévút korszaka és több tanulmány (1936-1947)

Kezdeti festményeit befolyásolja a szürrealizmus, kubizmus és a futurizmus. Munkái jellemző bizonytalanságokról árulkodnak. Hol a kékekre, hol a barnákra, vörösekre épített tónus gazdag kompozíciói bizonyítják, hogy az eredendően grafikus szemléletet ízig-vérig festői megoldások váltják fel. E lírai absztrakt korszak igen rövid ideig tartó, átmeneti periódust jelentett munkásságában, közben tanulmányokat készített egy soha meg nem valósult szabadiskola tanmenete számára. Érthető, a gesztusfestészet és a geometrizáló kompozíció összekapcsolása csak ellentmondásosan játszódhatott le. Saját maga ezt a periódust "tévutaknak" tekintette. A Jacques Prévert katalógusban ekkor Vasarely-t a szürrealisták között helyezték el.

- megjegyzés -

1947-ben gyökeres fordulat következett be festői munkásságában. A formák lehatárolttá váltak, a pasztózusan, az ecset nyomát is rögzítő, a festék anyagának eltérő vastagságából adódó festői hatást is felhasználó módszert szigorú, egynemű színsíkok, homogén, egyenletesen festett felületek alkalmazása váltja fel. E korszakát a motívum megtalálásának a vágya irányította, a saját alkotói nyelv, karakter kialakulásának időszaka volt ez. Megfigyeléseit, terveit számtalan vázlatban rögzítette, amelyek közül sokat csak évekkel később valósított meg. (Ezt jelzi több művén a két évszám.)  

A Belle-Isle korszak (1947-1958)

Kutató tevékenysége során figyelt a természet formáira, így a tengerpart hullám verte, vízmosta, lekerekített köveire, szabálytalan ellipszis formáira. A tengeri kagylók és kavicsok látványának leszűrt tapasztalatait így fogalmazta meg: A parti kavicsokban, a hullámok csiszolta üvegpalack töredékekben bizonyossággal ismertem fel a természet belső mértani szerkezetét. Első helyszíni vázlataim még tele vannak véletlen elemekkel, de az ellipszisforma már megjelent. Lassan, de biztosan hatalmába kerítette a felületet, hogy végül is lényeggé váljon. Alapjában ekkor, 1947-ben vált világossá előttem a valódi absztrakció, amikor rájöttem, hogy a tiszta forma és a tiszta szín a világot jelentheti. Ettől kezdve kompozícióim a plasztikus térben a forma-szín egységek akcióiból keletkeztek.

A Gordes - Kristály korszak (1948-1958)

Az épített környezet konstruktív elemeire is felfigyelt, így egy francia középkori kisváros épületeinek “kristályos” kontúrjaira - Gordes-re is. Egy nagy falba nyíló szögletes ablakocska mennyi fényt szór szét. Ugyanez a nyílás kívülről szemlélve kifürkészhetetlen, fekete anyagtalan kockává változik. A déli városokat és falvakat elnyelő kíméletlen napfény feltárt előttem egy ellentmondó perspektívát. Soha nem sikerült a szemnek azonosítani egy árnyék, vagy egy falrész hovatartozását. Telítettség és űr keveredik. Ez a háromszög egyszer a bal oldali rombusszal olvad egybe, másszor a jobb oldali trapézzal. Az a négyszög magasabbra ugrik, vagy lefelé billen aszerint, ahogy én azt sötétzöld folttal, vagy egy darabka sápadt égszínkékkel kapcsolom össze. Megnevezhető dolgok ily módon alakulnak absztrakciókká és kelnek önálló életre. – írta 1948-ban. 

Az ún. Denfert korszak (1950-1958)

Egy párizsi metróállomás fehér csempefalán észlelt erezetek és hajszálrepedések vonalszerkezetének rajzosságát idézik. Az elhasználódott falak vakolatán, festésén felfedezett vonalhálók inspirálták az első, igazán kinetikus-optikai jellegű formakapcsolatok kialakításában. Amikor a hajszálrepedések vízszintes irányúak voltak, különös tájak hatását keltették bennem. Amikor függőlegesek, bizarr városokét. Már ekkor megrendült bennem a reneszánsz emberi mérték és a megismert dolgokról alkotott vélemény csalhatatlanságának mítosza. Ezek a feltámadó víziók mindenünnen áradtak, a legkülönbözőbb dimenziókból. Bár e "grandiózus tájak" a makrokozmosz valóságát idézték fel, egyben metamorfózisok is voltak. Elkezdett foglalkozni a nagy példányszámban előállítható, de eredeti festői kvalitásokat képviselő szeriográfiák (szitanyomat) nyomásával.

A Fekete-fehér korszak (1950-1958)

A síkhoz való visszatérés eredménye. 1951-ben a Denise René Galériájában megrendezett Formes et couleurs murales kiállításon mutatta be Photographismes címmel azokat a nagyméretű vetítéseket, nagyításokat, amelyeket tus és ceruzarajzairól készített A művészt megragadta a pozitív- negatív nagyítások erőteljes kontrasztja, hatalmas lehetőséget látott a fekete-fehér, az igen-nem bináris egységként kezelésében. Újra élte a gyermek rácsodálkozását a mullpólya struktúrájára, vagy a párás ablaküvegre ujjal húzott rajzok játékát, amikor felfigyelt az egymásra helyezett filmkockákon lévő rajzok apró elcsúsztatásával keltett vibrálás dinamizmusára. Különösen a nagyméretű festményein hat lenyűgözően a fehér alapra festett fekete vonalháló vibráló, irritáló kontrasztja. Döntően ezek a rácsodálkozások adták Vasarelynek a meghatározó impulzust op-art és a kinetikus kompozíciói létrejöttéhez. Megállapítottam, hogy a két dimenzió lehetőségei még távolról sincsenek kimerítve. Az optika, még ha illúzió is, nem tartozik-e tulajdonképpen a kinetikához? A recehártya ingerlése nem azt jelenti-e, hogy rezgésbe hozzuk? Mivel a kontraszt a fekete és a fehér között a legnagyobb, mily gyümölcsözőnek bizonyultak számomra a fotótechnikai kísérletek, a pozitív-negatív fényképek, a diapozitívek, a fotogramok, a fekete fehér végletek csalókajátékai. Innen indult ki a felfedezésem, automatikusan adódik egy másik, fehér-fekete kompozíció. Az ily módon keletkezett két mű minőségileg egyenértékű, egyszerre azonos és merőben ellentétes. Egymás tükörképe. 

Plasztikai egység és a Planetáris folklór (1960-1973)

 

Kimunkálásával a természeti vonatkozásokat felváltotta egy konstruált rendszerrel. Nincs külön szín és forma egymástól elválasztva. Ez nem két külön dolog, hanem egy: színforma. Minden forma szín-alap, minden szín egy forma jelképe. A szín forma egység ugyanaz a képzőművészetben, mint a hullámrészecske a természetben. A plasztikai egység két geometrikus elemből áll, melyek egymásba illeszkednek, kombinálódnak, permutálódnak. Alapelemnek a négyzetet vettem. Ez a hátteret képezi és magába foglal egy másik geometrikus formát (kisebb négyzet, kör, ellipszis sokszög, rombusz). Kezdetben a plasztikai egység fehér alapon fekete formákból állt, vagy fekete alapon fehér formákból. A szín és árnyalatainak bevonásával a kombinációs lehetőségek száma szédítően megnőtt. A teljes képfelületet betöltő plasztikai egységekből alkotott kompozíciót nevezte el planetáris folklórnak. Vasarely általában tíz színt használ. Két-két sárgát, kéket, pirosat, ibolyát és zöldet, melyek mindegyikéből húsz-húsz árnyalatot fejlesztett ki. Továbbá használ még húsz szürkét, hat fémes színt, aranyat és ezüstöt, ill. tizenkét ún. vad színt (cinóber, ultramarinkék...). Rendszere végtelen variációt tesz lehetővé, melynek tudatos meghatározása a legjobb, a tökéletesnek ítélt variáció megválasztása a művész feladata. Mint mondta, a világ harminc betűvel ír, ezer nyelven, tízezer minőségben, milliónyi művet. A Vasarely által kidolgozott és sokirányúan alkalmazott rendszer iskola-, és irányzatteremtő lett.

A Vonal-korszak (1966-1975)

Ebben a korszakában a korai periódus kísérleteit köti össze a kiérlelt eredményekkel. Figurális mozgástanulmányain vagy perspektivikus rövidítéseket használ és mimetikusan jelzi a helyzetváltoztatást, vagy kontúrok nélkül a vonalháló "elhúzásával", vagy párhuzamos vonalak torzításával alakította a formát. Ezt a módszert alkalmazza későbbi, nem ábrázoló műveiben, ahol is a vonalháló mozgatásával kinetikus plaszticitást ér el. Több ilyen rendszer egymás mögöttiségével térbeliséget érzékelő kinetikus műveket hozott létre. Ezek kezdetben fekete-fehér kontraszton alapulnak, míg a Vonal-korszak képeiben már későbbi tanulságok is összegeződnek. A plasztikai egység négyzeteinek, köreinek halmazából kiemelt egy elemet és a permutációs módszertől eltérő, "egyedi" struktúraként kezeli s főtémává lépteti elő.

Gestalt - kiterjedő-összehúzódó egyetemes struktúrák (1968-1978)

Vasarely kedvelt és gyakran használt motívuma volt a félgömb, ugyanakkor az 1970 körüli éveket a "hódolat a hatszögnek" címmel is jellemezhetjük. Vasarely így írt erről: Ez a négyszögtől oly különböző forma, mely tökéletesen zárt a maga struktúráján belül, nem engedelmeskedik a sík paralellizmus törvényeinek. Érdekes módon ez a hatszög hamarosan kockává is változott, méghozzá perspektivikus, labilis, úgynevezett Kepler-kockává. Ugyanis három egyenlő nagyságú rombuszra osztható. Ezeket a rombuszokat csupán ki kellett színezni, s a kocka már előttünk is áll, egyre szaporodik és újabb sejthálózatot teremt... A struktúra ezzel egy csapásra dinamikusabb, de vizuális értelemben labilisabb is lett. Valójában hipotetikus perspektívák egymásra montírozásáról van itt szó: minden elem beleviszi a maga ambiguitását, így aztán a kinetizmus jelen esetben roppant bonyolulttá válik. Úgy is mondhatnánk, szemfényvesztő perpetuum mobilét hoztam ezzel létre. Az Egyetemes struktúrák (négyzettel 1969-től, hatszöggel 1971-től, nyolcszöggel 1972-től) mintegy korábbi kísérleteinek összesítését adják. A harmadolt hatszög - optikailag - kockává alakul, mely hol pozitív, hol negatív, kiemelkedik vagy bemélyed. Ezzel új látszatot ér el a sík plasztikus láttatásával. 

VEGA - kiterjedő-összehúzódó egyetemes struktúrák (1969-1984)

A négyzet kihasasodik, illetve gömbformába megy át. Burjánzó sejthálózatot teremtett. A szem gyönyörködtetése, a vizuális élmény, mint önérték, célként jelentkezett. Ez az új "szabadosság", mely az összes eddigi rendszer ellenében hat, végigfut Vasarely valamennyi korábbi periódusán. Szimbolikusan, mintegy Omegáját jelentve szigorúan következetes alfabetikájának. - Utolsó művei 1990 és 1997, vagyis halálának esztendeje között már nem jellemezhetőek váratlan invenciókkal. Vasarely a nemzetközi sikerek, a számos díj, kitüntetés ellenére is többször hangot adott csalódottságának. Magányosan vívta harcát a művészet közkinccsé tétele érdekében annak reményében, hogy ez minden bizonnyal az emberi sors jobbá tételét eredményezi.