Minden kultúra kapcsolatban van a másikkal, és ezért lehet szerepe az etikettnek, a jó modornak, az illemnek és a protokollnak. A magyar ember egy olyan különleges népcsoport, aki a Kárpát-medencében él, és a többi néptől a nyelve mellett sok más különös szokása is megkülönbözteti. Az egyik különös szokásuk, hogy sírva vigadnak. A másik - talán még különösebb -, hogy evés közben nem beszélnek. A harmadik, hogy a túrót csokival képesek fogyasztani. A magyarok büszkék arra, hogy minden helyzetben betartják az etikett minden szabályát és ugyanezt elvárják másoktól is. Talpraesettnek kell lenni, ezt diktálja a magyar virtus! A társasági összejövetelek fontos szerepet játszanak a kapcsolatépítés során. A magyarok a személyes találkozókat előnyben részesítik a személytelenebb kapcsolattartási formákkal, emocionálisak, kimondják, amit gondolnak. Nem szépítgetik a dogokat és nem szeretik a ködös beszédet. Gyakran mesélnek történeteket, anekdotákat és vicceket, hogy bizonyítsák igazukat - gyanakodva tekintenek a szűkszavú emberekre, akik nem osztják meg legbelsőbb gondolataikat. A szemkontaktust az őszinteség jelének tartják, és úgy gondolják, hogy ha valaki nem néz a szemükbe beszéd közben, akkor az illetőnek biztosan van valami rejtegetnivalója.

Az etikett szabályai szerint, azonos neműek találkozása esetén mindig a fiatalabb köszön előre a idősebbnek, ezzel is kifejezve az idősebb kora, tapasztalata, és bölcsessége előtti tiszteletet. Azonos nemű férfiak kézfogással üdvözlik egymást, nők esetében a kézfogás nem elvárás. Ha a találkozás pillanatában a férfiak közül az egyik ül, illik a köszönés erejéig felállnia. Nők esetében is ugyan ez tanácsos. Férfi és nő találkozásakor a férfinak mindég meg kell várnia a hölgy kéznyújtását, ő soha nem kezdeményezheti a kézfogást. Bizonyos esetekben megengedett, sőt a magyar etikett szabályok kívánatosnak tartják, hogy a férfi a nő iránti tisztelete jeléül kezet csókol. Amennyiben egy hölgy ül, miközben egy férfi köszönti, nem kell felállnia a kézfogáshoz, ülve maradhat. A protokoll szabályai szerint kell bemutatni - a férfit a nőnek, - a fiatalabbat az idősebbnek, - az alacsonyabb beosztásút/rangút a magasabbnak, - a később érkezőt a már ott lévőnek az előző szabályok figyelembe vételével. A magyarok a 16. században a tegezést használták, mindenki tegező viszonyban állt a másikkal. A tegezés szabályai: csak a nők vagy a náluk jóval idősebb/magasabb rangú férfiak ajánlhatják fel; a nők egymás között: csak a jóval idősebb/magasabb rangú kezdeményezheti. A tegeződést visszautasítani minden körülmények között sértés!

A férfi általában előre engedi a nőt. Kivételek: tömegközlekedési járműről való leszálláskor, gépkocsiról való kiszálláskor; - étterembe, szórakozóhelyre való belépéskor, ha ez társaságban történik, egy férfi megy elöl, utána a társaság tagjai már vegyesen léphetnek be; - meredek, szűk lépcsőn lefelé, de felfelé már a nő megy elöl; - nehéz- és/vagy lengőajtónál mindig a férfi megy elöl. Járműbe való beszálláskor a férfi nyitja ki az ajtót a nő előtt és csukja be utána. Étterembe alkalmanként szinte mindenki jár. Helyet mindig a nő választ. Persze ilyenkor le lehet segíteni a kabátot is, kihúzni a széket stb. Nagyon elegáns helyeken ez egyébként a pincér dolga. Ha már leültünk: táskát, pulóvert stb. nem teszünk az asztalra, és nem billegünk a székkel. Dohányozni étkezés közben elvileg szigorúan tilos, de az a minimum, hogy megkérdezzük a másikat, zavarja-e. E nélkül rágyújtani nagy illetlenség.

A "magyaros vendégszeretet" szinte kötelez. Az evés és az ivás, kerüljön rá sor akár családi körben az otthonunkban, akár valamely meghitt hangulatot árasztó vendéglátóhelyen, mindig valami különleges, a hétköznapok szürke tennivalóinak sorából kiemelkedő alkalom. Nagyon fontos, hogy egy-egy üzleti vacsora, baráti összejövetel, vagy egyéb rendezvények megszervezése, lebonyolítása alkalmával kellő időt és energiát fordítanak a megfelelően megterített asztalra, a kifogástalan felszolgálásra, a teríték és poharak helyes felhelyezésére, illetve az alkalomhoz illő kiegészítőkre. Otthoni vendéglátáskor minden érkező vendéget személyesen fogad a házigazda és gondoskodik arról, hogy az érkezők azonnal italhoz juthassanak. (Érdekes, hogy míg a hazai magas kultúrában abroszt a 16. században már nap mint nap használtak, a parasztkultúrában csak az állandó asztalt terítették le az étkezéshez és csak ünnepen (karácsony, lakodalom, búcsú), egészen a legújabb korig.) A vendéglátó adja meg a jelet az étkezés elkezdéséhez is. Vendégei távozásakor mindenkinek megköszöni a meghívás elfogadását. (Köszönöm a szíveslátást!)