A 2004 első októberi vasárnapján egy baráti találkozó (Komárom - Szőny) után néhányan, három autóval Budapest felé vettük az irányt. Bambusz autójában kaptam helyet, velünk volt még kislánya Zsófi, Dalos és Klári Később csatlakoztak hozzánk András, Dina, Krisz és Medex is. Bambusznak hála Vértesszőlősön plusz kultúra került a fejekbe és a lábakba. Láttuk Samu, az elő-, vagy ősember lábnyomát, arcélét, elterjedését és előfordulását, szerszámmaradványait - csak éppen őt nem. Végignéztük a leleteket, az ásatások helyszíneit, de felmerült bennünk a kérdés. Hol lehet Samu? Egy táblán láttunk róla rajzot, de ősapánkat nem. Végül valaki elmesélte, Samu Budapesten van, a Nemzeti Múzeumban. Közben megkerestünk egy geocaching ládát a közelben, koordinátákkal, mert Zsófi éppen részt vett egy játékban.

Ezt követően öten (Bambusz, Zsófi, Klári, Dalos, Femis) megtaláltuk az elágazást a Turulhoz, naná, hogy megnéztük. Meglepett óriási mérete, impozáns látvány. Sose tudtam, hogy korona van az ő fején!? Jé! Szépen körbejártunk, megnéztünk elölről, "háTurul" - néhány fotót is készítettünk. Szép volt a panoráma, előttünk Tatabánya, de nem volt időnk a városba menni. Erről a két helyről szeretnék kicsit részletesebben beszámolni ezen a lapon. (Az első rajz László Gyula rekonstrukciója Samuról)

Útban, az Őskori telep felé (kattintásra nagy)

Vértesszőlős

Vértesszőlős község Komárom-Esztergom megyében, a Tatabányai kistérségben -, a Kisalföldön, a Gerecse lábánál, az Által-ér völgyében található. Nemzetközi hírnevét a Vértesszőlős Őstelep elnevezésű archeológiai bemutatóhelynek köszönheti, ahol 1965-ben a Homo erectus leleteit tárták fel.

Fekvése:
A község a Tatabányát és Tatát összekötő rendkívül forgalmas 1-es főút mellett fekszik. Tatabánya 2,5 km; Tata 4,5 km távolságra található.

Története:
Vértesszőlős már ősidők óta lakott helynek számít. Neve az 1960-as években vált világszerte ismertté, amikor Pécsi Márton geográfus két tanítványa Mészáros Imre és Schweitzer Ferenc megtalálta az első csonttöredékeket, illetve eszközöket. A későbbi korokban is lakott volt a környék, a középső bronzkorból, a mészbetétes kultúra temetőjét tárták fel. A római korban itt vezető út maradványait, a mellette álló épületekkel szintén fellelték. A népvándorlás korában az avarok telepedtek meg a környéken. (kiskép - táborhely - A bemutatóhely információs füzetéből)

A település első írásos emléke 1244-ből ismert, ekkor Villa Scelus néven szerepelt, s királyi vincellérek által lakott falu volt. A Szőlős helynév egyértelműen a szőlőművelésre utal, az elnevezés Vértes előtagja 1909-től a hegység közelségét jelzi. A falu Zewles néven 1440-ben Rozgonyi István birtokába került. A török időkben a seregek felvonulási útjába eső falu állta a támadásokat: 1541-ben még 4 adózó portát számoltak össze, azonban két év múlva teljesen elpusztult, s majd 170 évig lakatlan volt. 1717-ben már 17 református és 5 katolikus szlovák család élt itt. A 18. század elején a tatai Esterházy uradalom részévé vált a település. 1731-ben Esterházy József Trencsénből telepített be szlovákokat, ezzel meghatározva a falu szlovák jellegét. Az 1878-as tűzvész szinte az egész falut elpusztította, 72 ház veszett oda, és a templom is megrongálódott. 1994-ben a szlovák nemzetiségi hagyományokat bemutató tájházat nyitottak. Az egykoron királyi vincellérek által lakott község legrégebbi építészeti emléke a 18. századi római katolikus templom. A település mai képe lényegében a 19. század végén az újjáépítés során alakult ki. Ma a megyeszékhely, Tatabánya közelsége miatt kertváros jellegű település, lakosságának többsége Tatabányán dolgozik.

Vértesszőlős mellett több mészkőbánya is található, amelyekben édesvízi mészkövet (mésztufát, travertint) bányásztak. Ez a mészkőréteg annak a legutóbbi időkig tartó hőforrás-tevékenységnek az eredménye, amely a gerecsei dolomitrög mentén húzódó geológiai törések következtében jött létre. Vértesszőlős egyik ilyen mésztufa bányája területén 1962-ben Pécsi Márton geográfus őskori maradványokat tartalmazó kőzetrétegre bukkant, melyre alapozva a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia ásatásokat indított a bányában. A hajdani leletfeltárások helyszíne 1968 óta "Őstelep Vértesszőlős" néven, a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelye, szépen kialakított, parkosított környezet. A védőépületekkel óvott lelet együttest szabadtéri múzeumként mutatják be. Az őstelep 38 hektáros, kerítéssel óvott területét 1976 óta természetvédelmi területként tartják nyilván.

Őstelep Vértesszőlős
Régészeti lelőhely
Vértesszőlős, Múzeum utca

Vértesszőlősön az emberré válás megismerése szempontjából egyetemes jelentőségű régészeti leleteket tártak föl. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy itt a lelőhely összefüggő, csontokkal, eszközökkel teli települési szintekben, több, egymást követő járószintben került napvilágra. Korunkban ez világviszonylatban is nagyon ritka. Más lelőhelyeken - egy-két kivétellel - a szerszámokat, az állatcsontokat a rétegek közt elszórtan, vagy éppen a felszínen találják. Itt a mészkőrétegek ténylegesen magukba zártak táborhelyeket, települési rétegeket.

Pécsi Márton itt fedezte föl Európa egyik legrégibb előemberének a telephelyét 1962-ben, majd Vértes László ásatásai során 1965 nyarán napvilágra került egy ősember nyakszirtcsontja és két gyermekfog. Az előember, a Homo erectus seu sapiens Paleohungaricus átmenetet képez a még csak fölegyenesedő és a már értelmes ősember között. A maradványok megtalálásakor, augusztus 21-én, Sámuel napja volt, ezért az itt élt embert "Sámuel"-nek keresztelték el. Közszájon elterjedt - kedveskedő hangvételű - elnevezése: Samu. (Az csak fokozza a lelet érdekességét, hogy az utólagos vizsgálatok megállapították, hogy a csontdarab gazdája nőnemű volt.)

Előember telep a 60as években feltáráskor

A Vértes László által vezetett kutatómunka 1963-től 1968-ig öt ásatási ciklusban tárta fel a kiállítóhelyen jelenleg is látható lelőhelyeket. (baloldali képen - Vértes László és társai) Az egész településen öt, egymástól nem nagy távolságra eső telephelyet (locust), azaz összefüggő táborréteget találtak. A telephelyek száma azonban, a nyomokból ítélve, legalább nyolc. Ezeken a telephelyeken egymás felett négy - a 3. számú lelőhelyen pedig öt - kulturális réteg figyelhető meg. A két alsó a vékony mésziszapban és az édesvízi mészkőben fekszik. A két felsőt a felette található löszréteg alján és a felső részében találjuk. Majd a löszréteget újra mésziszap, továbbá vastag, fiatalabb korú édesvízi mészkőréteg takarja. A kor meghatározását ez a rétegtani sorrend, a rétegekben talált állatfajok, valamint az újabb tórium-urán vizsgálatok szolgáltatják. Még a kitűnő lelőhelyeknek, településnek - így a vértesszőlősinek is van hátránya. Nagy nehézséget okozott a leletek "preparálása", vagyis a települési szintek felbontása. Az elég porlékony mésziszapban fekvő szerszámokat, csontokat még könnyű volt szikével kibontani, az édesvízi mészkőben fekvő réteg felbontásához azonban már véső kellett. Így a települési foltokban nem lehetett mindenhol rögzíteni a leletek helyzetét. A szaktudomány véleménye szerint "Vértesszőlős jelentősége alapvető az ember származását illetően. Mind régészeti, mind embertani, mind jégkor-földtani szempontból egyedülálló."

A kor bizonyítása:
Amikor előkerültek az első leletek, a jellegzetes kis chopper kőeszközök, és mellettük a széttört állatcsontok, a táplálék hulladékaként, már biztos volt, hogy ezek a teleprétegek az alsó paleolitikumba tartoznak. Jó egynéhány különféle állatfaj csonttöredéke is előkerült: etruszk orrszarvú, ősi ló, ősbölény, kihalt őzfaj, ősi szarvas. Helyenként 5-6 cm vastagságban, feküdtek az átégett csontok, égett csontpor. (a telepen csonttal tüzeltek). A teraszok és védő édesvízi mészkőrétegek alapján elég nagy biztonsággal tudni lehetett a telepszintek korát. Az első, néhány napos próbaásatáson váratlanul egy óriás vagy őshód, Trogontherium foga került elő a szerszámok mellett a mésziszapból. A következő ásatáson Machairodus, kardfogú tigris foga került napvilágra. Ugyanolyan biztos, talán még biztosabb kormeghatározó faj. Véglegesen, most már többszörösen is biztossá vált, hogy Vértesszőlős az előember települése volt.

A település korát mindenekelőtt a nagy mennyiségű, gazdag állattani anyag, az állatcsontok határozzák meg (Kretzoi Miklós, nemzetközi hírű paleontológus munkája). Az alsó két kultúrrétegben középső pleisztocén korú, régen kihalt, meleget kedvelő fajokat találunk. A két felső települési rétegben általában hidegjelző, de még nem igazán "jégkori" fajok kerültek napvilágra. Az utóbbi szerint a felső rétegek egy lassan lehűlő korszakban keletkeztek, és a legalsó és a legfelső telepszintek között még egy éles klímaváltozás történhetett.

Az állatfauna szerint az alsó rétegek idején meleg, mérsékelt éghajlat uralkodott; a felső rétegek idején már jelentős lehűlés volt; és az egész település kora a két mindeli hideghullám közti interstadiálistól a második hideghullám kezdetéig tart. A szakemberek egy része ma még "följebb", a másik része "lejjebb" húzza Vértesszőlős korát. A tórium-urán vizsgálatok három évszámot adtak: 270 ezer, 350 ezer és 800 ezer évet. A kutatók többsége - szinte mindenki - a középsőt fogadja el.

Az előember telepei helyenként 20-25 cm vastag, máshol sokkal vékonyabb, "szabályszerű" hulladékrétegből állnak. Jókora területen, rendkívül sűrűn, vastagon fekvő összetört állatcsontokból, fehérek, krétásak; máshol barnább, helyenként fekete kis foltokban. Az ember törte fel őket a velő miatt. A rengeteg csontszilánk szinte szőnyegszerűen ottmaradt, összecementálódott, és lassan beágyazódott a mészkőbe vagy a mésziszapba. Helyenként, elég sűrűn, erősen átégett kis tűzhelyfoltok maradtak. Nyilvánvaló, hogy ezeket a tüzelési helyeket nem egyszerre, hanem különböző időszakokban használták.

Jellemző, hogy egyetlen helyen, egyetlen darabka faszenet sem találni. Az ember a zsíros csontdarabokkal tüzelt: ezek a tüzelési helyek csupa átégett csontokból vannak. Az ember tüzet előállítani még nem tudott, csak megőrizni.

A lelőhely rétegei

Samu életmódja:
A vértesszőlősi előember nem vadászott. Nem a fegyverek hiánya miatt lehet erre következtetni - hiszen fegyvereket még százezer évekkel később is ritkán találni - hanem azért, mert ilyen volt a civilizáció szintje, az életforma. Az őstelep embere gyűjtögető, vadgyűjtő - ha tetszik, dögevő - volt. Nincs ebben semmi különös ebben a korszakban.

A telep alsó rétegével egykorú hajdani sziklakürtő, sziklahasadék nyílt a közvetlen közelben, amelybe, az állatok bezuhantak, csontjaik felhalmozódtak. Ebben a csontanyagban főleg medvék, ragadozók maradványai fordultak elő. A növényevő ritka. Megállapítható, hogy a telep állatmaradványa élesen eltér a hasadék csontanyagától. A telepen a nagy növényevők uralkodnak, a hasadékban inkább a ragadozók. A telepen található fajok túlnyomó része csordaállat (a telepi maradványok 92%-a, a hasadékbeli 11%-a). Világos, hogy az ember nem a hasadékból szerezte a dögöt, a táplálékot.

A leggyakoribb vad egy ősi medvefaj (Ursus deningeri), az ún. etruszk orrszarvú továbbá az ősbölény, mindenekelőtt azonban a vadló egyik, régen kihalt faja, valamint a szarvas fajok, s még az óriáshód is előfordult. Tehát más volt a forrásokhoz inni járó állatállomány, és más az, amely a hasadékba hullott.

Tehát a telep embere a vízhez tömegesen járó vadat leste, zavarta. A vízhez éjszaka járó állatokat lesték, riasztották a sikamlós mélyedésekben, az áttekinthetetlen terepen, lármával, dobálással, hadonászással csapatostól megugrasztották, és a fejetlenül szaladgáló vadak maguk is összetapossák egy-két társukat, halálra sebzik magukat vagy csupán lábukat törik. De ott voltak a ragadozók, amelyek szintén a növényevők közt találták meg a zsákmányukat, és bőven hagytak friss maradékot. Ezt a vadgyűjtő módszert jelzi az is, hogy az apró méretű kavicseszközök vadászatra teljesen alkalmatlanok, - de az is, hogy a tocsogók szélén fennmaradt a sokféle állat lábnyoma.

Az összehordott húsmennyiség feltűnően nagy volt. Kb. 150-230 állat csontmaradványa került elő az ásatásokon, és ennek a döntő többsége nagy emlős volt. A durván becsülhető húsmennyiség összesen 52-88 ezer kg, rétegenként 15-30 ezer kg. A vértesszőlősi ember hústápláléka elérte azt a mennyiséget, mint amennyit egy sokkal későbbi, Neander-völgyi embercsoport vadászott. A majmokéhoz képest háromszorosára megnövekedett koponyájú homo erectusnak jelentős mennyiségű állati fehérjét kellett fogyasztania a nagy (szellemi) ugráshoz, illetve a felegyenesedéshez.

A vértesszőlősi őstelep feltárásának második kiemelt jelentőségét az adja, hogy egyértelműen bizonyítja a tűz használatát. Tudott, hogy ebben a korban a tüzet már széleskörűen ismerték, használták. Nagyon ritka azonban az olyan hely, ahol valóban tüzelési helyek is vannak. Hogyan, honnan őrizték meg a tüzet? (Talán a villám sújtotta fa parazsát őrizhette meg; azt fedte be apróra tört, friss csontokkal. Rendkívül alacsony még ez a vértesszőlősi "civilizációs szint". Tűzet még nem tud gyújtani, de megőrizni, használni már igen.

A vértesszőlősi telep régészeti leletanyagában az eszközök a legfontosabbak. Feltört kis kavicsok, szilánkok iszonyú tömege, pattintgatott élű kis kaparófélék, majd chopperek és chopping-toolok - azaz hasítók és hasogatók -, és még számtalan eszköztípus. Minden kavicsból készült, mindegyik eszköz apró méretű. Ez ennek a településnek, ennek a kultúrának a sajátsága. "Mikrochopper" iparnak nevezzük: az igen nagy területen elterjedt, legprimitívebb "kavicsi parok" egyik változata. Ismerjük ezeknek az eszközfajtáknak az eredetét, az itteninél sokkal régibb és a nagyjából egykorú rokonait is, de ilyen kis méretű kavicseszköz-sorozatokat, ilyen "mikró ipart" szinte sehol sem találtak. Minden kavicsból készült. Az anyaguk részben kvarcit, részben kova. Az utóbbiakon jobban látható a retus, az él finom kidolgozása. (A kova ugyanis könnyebben, finomabban pattintható). Az eszközök átlagos hosszúsága csupán 2,5 - 4,0 cm -esek. A legtöbbje megtartotta a kavics eredeti alakját. Nagy részükön a kavics külső kérge, sima felszínének egy része is megmaradt.

A legjellegzetesebbek a hasítók és a hasogatók, valamint ezeknek a különféle fajtái. Ezeken kívül sok, a finoman retusált kaparó. Előfordulnak apró, hegyszerűen megmunkált eszközök, "szilvamag" alakú és méretű darabok - az utóbbiak mintha a szakócák, azaz "marokkövek" miniatűr elődei lennének. Nehéz arra is válaszolni, hogy mire is használták ezeket az eszközöket. Ma egyszerűen nem tudni. De csak a méretük miatt nem tudjuk. A nagyobb hasítókkal, hasogatókkal fel lehetett törni az állatcsontokat; egyes eszközökkel esetleg bőrt nyúzhattak. Semmi esetre sem fegyverek, de határozottan kidolgozott, sok más lelőhelyről is jól ismert alakú szerszámok.

A leletanyag alapján az előember értelmi szintjére, hiedelem-világára csak életmódbeli maradványai (csont- és tűzmaradványok) alapján lehet következtetni, figyelembe véve más helyek azonos kori leleteit is. Az őstelep embere gyűjtögető, vadgyűjtő volt. A nagy leletanyag tulajdonképpen feldolgozó szerszám-kísérletekből áll. A vértesszőlősi leleteknek egy jelentős része - talán több ezer darabja - vitathatatlanul szerszám. Mégpedig igen szép, jól kidolgozott szerszám. Csak a kis méret, és rengeteg gyártási hulladék zavarja meg a kutatókat. Az eszközök mérete elég egységes ugyan, alakjuk azonban még nem állandó, nem "formatartó". Ebben a különös, "nagyon idős" külsejű eszközkészletben ugyanakkor feltűnően fejlett, igen jól kidolgozott típusok is vannak. Mégpedig igen sok. A legújabb vizsgálatok bizonyították, hogy ez az itteni ipar - a technológiai paraméterek tekintetében - elérte a középső paleolitikum (30-40 ezer éves) szintjét.

Jellemző, hogy a telephelyek tűzhelymaradványainál egyetlen helyen, egyetlen darabka faszenet sem találni. Az ember a zsíros csontdarabokkal tüzelt: ezek a tüzelési helyek csupa átégett csontokból vannak.

Az előember telephelye és kova és kvarckavicsból készült eszközei

A hely:
A séta során valódi bölényleletet láthatunk és táblák segítenek eligazodni. Az őskori ember korszakolása, az ember fejlődését mutató táblák mellett, tájékoztató táblákat találunk a jégkorszak hőmérsékleti viszonyairól valamint állat- és növény világáról.

Az egyik tárlóban a mésztufa egymásra rakódó négy rétege látható. Az eredeti állapotban feltárt, üveg mögött bemutatott rétegekben vizsgálták a rengeteg levél- és terméslenyomatot és virágpormaradványt is (ősnövény fajok), e területen Skoflek István mutatott fel jelentős eredményeket.

A sétát záró állomáson, a hármas számú lelőhelyen a hétszögletű mésztufa épületben az üvegen keresztül jól kivehető a gazdag állatcsont anyag: csontdarabok, ősmedve állkapocs, fogak - így egy kardfogú tigris szemfogai és az őskőkori orrszarvú fogai. Éppen úgy, mint a híres "dagonyázott" iszapban megkövesedett lábnyomok, amelyek őstulkoktól, őskori medvétől, ősszarvasoktól, őslovaktól - és emberőstől (az őskori ember egy lábnyomát is megtalálták) - származnak, az egykori hévvizes források gazdag élővilágát fölidézve.

A legnagyobb szenzációt kétségtelenül az 1965-ben előkerült négy emberi tejfog és egy felnőtt férfi nyakszirtcsontja jelenti. Az itt élő ember tüzet gyújtani ugyan még nem tudott, feltehetően a természettől "ellopott" tüzet őrizte és használta is barlangjában. Láthatók még eredeti, igen kicsi, átlag 3 centiméteres, kavicsból készült hasító eszközök.

A bemutatóhely teljes területe különben - növény- és állatvilága is - természetvédelem alatt áll. A séta érdekes, tanulságos. A bejáratnál kapott leporelló iránymutatásait követve fél-egy órás kiegészítő program, ráadásul az állandó kiállítás ingyenesen látogatható.

Bejárat - az ember kezdeti története táblái (2) - út egy kiállító pavilon felé

Turul-emlékmű, Tatabánya
Tatabánya, Kő-hegy

A várost őrző monumentális Turul-emlékmű Európa legnagyobb ércmadara, kiterjesztett szárnyainak fesztávolsága közel 15 méter. A millennium lázában készült Donáth Gyula kardot markoló koronás madara.

Az emlékmű felállítására egy környei tanító tett javaslatot, a hivatalos szervek mellé álltak. Az ötlet alapja a legenda volt, amely szerint Árpád honfoglaló hadai a bánhidai síkon arattak győzelmet Szvatopluk morva fejedelem fölött. Az ismert festőművész, Feszty Árpád végül a vármegye közgyűlését is meg tudta nyerni, így létrejött az Emlékmű Bizottság. A Bizottság első feladata az anyagiak biztosítása volt, ezért körültekintő gyűjtőmunkába kezdett. 1896-ban megbízhatták Donáth Gyulát a művészi munkával és a Zellerin Rt.-t a műszaki kivitelezéssel. Az elapadó anyagi források miatt eredeti határidőre nem készült el a nagy mű, avatására jóval az ezredéves ünnepségek után, 1907-ben került csak sor. A lelkes hazai sajtó Európa legnagyobb szobraként aposztrofálta.

Turul emlékmű

Sorsa ezután sem volt zavartalan, többször megrongálták, megcsonkították. Amikor a rendszerváltás után új címert kapott Tatabánya, abba a város jelképeként a Turul került. A város új szimbólumát illett helyreállítani (Madarassy Valter művész), így 1992 novemberében második avatása is megtörténhetett.

Képek: az első kiállító pavilon épülete, megkövült falevél, növénylenyomatok a mésztufában, hétszög alakú mésztufa épület (kiállító pavilon - 2 kép), őskőkori orrszarvú fogai, ősbölény állkapocs és lábnyom, ősmedve állkapocs, ősember lábnyoma, ősszarvas állkapocs, megkövült őskori medvenyom, út táblával - az előember-koponya felé ( 2 kép), előember-koponya részlet, őskori telep parkja (2 kép), Klári és Medex séta közben, sétány padokkal, őstelep védett növényvilága (2 kép), útelágazás táblával, Turul madár, Emléklap,  Tatabánya látképe a Kő-hegyről (2 kép), ketten - Dalos és Zsófi, négyes fogat - Klári, Femis, Bambusz és Dalos .