Kifakadás, az olyan mihasznaságok ellen,
mint irodalom

A vers kérem az hitvány faragvány,
az egész nem más, mint puszta ámítás.
Hogy alanyi költő? őt is csak bölcső
ringatta, szegény, beteg lett miatta.

És ezért a sorsa olyan mostoha.
Rosszul áll rajta az öltöny, és közöny,
és közöny, szóáradat, szitoközön
kíséri útján, de mi lesz azután?

Igen, a próza meg néha ostoba
magamutogatás, nagyot akarás,
minek az írónak fantázia, hja
kérem, az mindig csak üres nagyzolás!

Igen, akkor még itt van a dráma is,
mit a színházban játszanak mind hamis
képzelgés, és tele van pátosszal,
az élet megelőzi orrhosszal!

Ja, és a regény, hát az se szent tehén!
Az életet akarja visszatükrözni,
szegény kritikus meg nem győz trükközni,
hogy leírjon egy épkézláb mondatot,

megírja vitriolos kritikáját,
a végén azt mondhassa: kutyafáját!
az eszem mégis megment, te esze ment
művész úrfi, nem fogsz te játszadozni.

Mert az egyik szépléleknek mondja magát,
világgal szemben bizonygatja igazát,
a másik pedig hevült forradalmár
ő aki mindig mindent kritizál.

2004. november