koncentrikus körök

És ott állt
Ott állt és nézett
Mint egy odafagyott képzet
Nem szólt
Nem volt
Egy ideje mozdulata sem
Majd lassan lépkedve
Elindult haza csendesen
Van hová mennie
Van mit ennie
Mégis némák a virágok
Szivárványszínű tenyérnyi világok
Ő mindezt csak futólag látta
Utólag eszébe jutott a lámpa,
A kályha, a szoba, a hang, a kép
Ahol annyi minden történt
Annyi szép
Most csak a könyv marad
A titokzatos napló
És egy örökös pirkadat
Egy kikötött vadló
Vádló kísértetek
Hálót feszítenek
A jövő elé
És ő majd elpusztul belé
De szemében remény ül
A hit jutott reményül
Az ablakot kitárva
Csalogat új tavaszt
Téli magányba
Kandalló a lelke
Izzó kovácsműhely
Fagyhalált sorvasztó tűzhely
És döngnek az igék
Röpködő pihék
A napló lapjain
Elmereng napjain
A tükör előtt állva
Barlangüstben hálva
Önmagára várva
Lüktet
Szöktet pipáló kormot
Bejár havas, jeges ormot
Öleli a hideg ólmot
Mindent, amit valaha mondott
És félszegen kibontott

Süt a nap
Nyári hab
Szalmakalap hangulat
Megújító indulat
Fut az út réten át
Nahát! Az angyalát!
Boldogsággal kiáltja
A próbát kiállta
Megölte a halált
Ami csendben reá talált
Szakállt növeszthet
És kezdődik a kezdet
Vetkőzi eltépett fiatalság
Edzett alakját
Smaragd húsát
Folyók arassák
Halak között varsák
Meztelen a jeges vízben
Jégillatú gyümölcsízben
Viszi a szívdobbanást
A túlpartra
Egy hűlt hantra
Kiázott, kimászott
Fázott, nagyon fázott
És ott állt
Ott állt és nézett
Mint bálvány,
Földre fagyott képzet