És jön majd a tűzszavú király
Lángtrónon lobogva
Udvaroncseregek sisteregnek saruja nyomán.
Források lövellnek az ég felé
Dicsőséges csillogó glóriákkal karikáznak angyalok. Orgonamuzsika vibrál az űrben
és térdre borulnak az egek.
Így és itt a fenség végigsimít palástos vállamon és szigorú szeretettel szemembe nézve ennyit mond: nagy idők tanújává emellek. Lásd és csodáld hogy borul virágba a holnap.

És eljön majd egy kemence búgású nyár.
A nap arcáról sárgadinnyelé izzadtság csorog. Rövidnadrág-pillangók röpködnek rétek felett. Vakációzsongás és vadvirágcsokrok keringőznek, majd ez az egész karnevál fényképzárkába vonulva elcsendesül. A nap is ájult kábulatba szédül.

És egyszer eljön majd egy egyszerű öltözékű ember és üde őszinteséggel fojtogató igazságokról mesél. Bársonyos hangja nyomán világrengések támasztanak fel élő halottakat. Gyertyalángok felett lebegve hivalkodás nélkül gyalogol majd tovább. Megértjük majd egykor, hogy valamit elvitt és valamit itt hagyott.

És jönnek gyengéden ölelő érzések, pezsdítő mosolyok, összefonódó ujjak közé bújó vallomások. Selymek, gyöngyök, bokréták az idő futószalagján utazva kísérnek fátylasodó szembogarakat. Ez a legszebb, a legvalóságosabb illúzió.

És eljön majd a nagy találkozás, a gigászi tükörkép. A napló aranyszállal hímzett kötésben polcra kerül és örökre ott lebeg térben és időben.

Calgary, 2005 október 25.