egyedfejlődés

Megmásíthatatlannak látszó bódulat az életfelfogás
Újabb bűnbe űz a sok üres vallomás

Könyvlapok élébe hullámokat gyúrtam
Bőrvedléseimből fiatallá gyúltam

Vidultam virultam
Ballada életem oly soká titkoltam

Megjött a jel hogy végre kiforrjam
A „tegnap magatartás”-t
Finom verssor lüktet vaserős kitartást

Tanítom, tanítom, tanítom a légtornászat művészetét
Az arannyá változtató érintés valóságos varázslatát árasztom szét
A hallgatóknak, a holnapot találgatóknak

A nemek ártatlan felcserélhetetlensége
A színek, emlékek szétkenhetetlensége
Pillérekként támasztják a jövőt vágyó gondolatot

És a végtelen árkádsort pislákoló életek lángja fűti
Lehűti a pöfékelő gonosz fondorlatot
S reményt ad a színházteremben
Az előadás utáni légüres csöndben

A színpadon állok itt magamban öltönyben
Egy szavalat szakad fel titokban bennem

Itt az arénában győzelem fogant
Szólj hát!
Mit kell tennem?

Calgary, 1995. november 23.