RENOIR, MINT MŰVÉSZ

Bár az impresszionizmus vezéralakjai között tartják számon, kortársaival ellentétben sohasem kötelezte el magát egyetlen művészeti irányzat mellett sem, éppen ezért talán ő okozta a legtöbb fejtörést a kritikusoknak. Szenvedélyesen szerette a fiatalokat, gyermekkoruktól egészen felnőtté válásukig, egyike volt azon keveseknek, akik meg tudták ragadni a fiatalok jellegzetességeinek minden finomságát. Szerette a nőket is, a kislányokat, a fiatal lányokat, a telt parasztlányokat, vagy a polgári nagyasszonyokat is. Női aktjait egészen sajátos gyönyörűséggel és lelkesedéssel festi. Képes volt érzékeltetni a fény és a nap játékát e finoman árnyalt, mindig élettől remegő testeken, amelyek víztől harmatosak vagy gyöngyházfényben, szivárványszínekben, rózsaszínben, aranyban, majd pályafutása vége felé narancsszínben és vöröses árnyalatokban ragyognak a napsugarakban; kezdetben karcsúak végül testesek, érzékiek, de sohasem szemérmetlenek. Cagnes-ban; amikor már félig béna volt, ifjúságtól és szeretettől még mindig csillogott tekintete, úgy tűnt, hogy ő maga is elcsodálkozik mindenen. Egész művészetét egyetlen szabály hatotta át, mégpedig az, hogy nincs szabály.

Elméletekből nem lesz jó kép: leggyakrabban csupán a kifejezési eszközök elégtelenségét leplezik.

SZÜLETÉS
1841. február 25-én született a franciaországi Limoges-ban. Édesapja szabó volt, édesanyja pedig varrónőként dolgozott. Apja 1845-ben egész családjával Párizsba költözött, Louvre szomszédságába, a jobb megélhetés reményében. Pierre-Auguste negyedik volt az öt gyermek közül. 13 éves korában már munkát kellett vállalnia, hogy hozzájáruljon saját eltartásához. Egy porcelánműteremben dolgozott, az ott elsajátított technikákat a későbbiekben festményein is alkalmazta.

A munkám abból állt, hogy fehér porcelánokra apró virágcsokrokat festettem. Egy tucatért öt fillért kaptam

KEZDET
Ebédszüneteit rendszeresen a Louvre-ban töltötte, ahol az ottani szobrokat valamint korábbi festők műveit tanulmányozva rajzolgatott. Amikor az új technika miatt nem volt szükség már a kézi festésre, legyezőket kezdett el festeni, majd kirakatponyvákat-, hittérítők számára vallásos témájú képeket, 18. századi festészeti modorban. 19 éves korában a Louvre-ban dolgozik másolóként. 1862-ben beiratkozott az École des Beaux Arts esti rajz- és művészetanatómia tanfolyamára, közben festőleckéket vett a svájci Charles Gleyre műtermében. Itt összebarátkozott Claude Monet-val, Frédérik Bazille-lal és Alfred Sisley-vel, akik hozzá hasonlóan az élethez közelebb álló művészetet akartak. Renoir és barátai számára az idealizált antik világ víziója már nem bír semmilyen jelentőséggel, Delacroix-t, Corot-t, Courbet-t és Manet-t tartják sokra. Elvetik a Szalon által kizárólag elfogadott pompa művészetét. Ha egy festő elismert akar lenni és el akarja adni a képeit, akkor ki kell állítania a Szalonban. Renoir képét 1865-ben mutatják be. De már a következő évben Manet és Cézanne műveivel együtt elutasítják alkotásait, ez 1867-ben újra megismétlődik (Vadászó Diana). Ezúttal Monet, Sisley és Bazille osztoznak sorsában. 1867-ben Monet-val együtt Bazille Visconti utcai házába költöznek. Bazille édesapja vagyonának köszönhetően fényűzően él. A 3 barát egész nap együtt dolgozik, esténként pedig a Guerbois kávézóba járnak, ahol az akkori avangarde képviselői találkoznak. Az időjárás javulásával a Párizs környéki fontaineableau-i erdőbe utaznak, a közeli Barbizon faluba. Itt fest Corot, Courbet és Daubigny is. 1868-ban a Szalon zsűrije elfogadja a kiállításra készült Lise esernyővel című képét, az ernyőn átszűrődő nap fénye bársonyos hatást keltve burkolja be az elegáns fiatal nőt. A festmény Lise Tréhot-t ábrázolja, aki akkoriban a festő barátnője és múzsája, hatására a nők iránti csodálat a festő központi témájává vált. 1869-ben sok időt tölt együtt Monet-val Bougival-ban.

Manapság mindent meg akarnak magyarázni és le akarnak írni. De ha mindezt mégis meg lehetne magyarázni és le lehetne írni, a festészet nem lenne művészet.

PLEIN-AIR KORSZAK
1870-ben ismét kiállít a Szalonban, de kizárólag anyagi okokból. Párizsban kb. 15 olyan igazi művészetkedvelő él, akik akkor is érdeklődnek egy-egy festő iránt, ha annak művei nincsenek jelen a Szalonban. 1870. augusztusában kitör a francia-porosz háború, Renoirt is behívják. Szerencsére nem a frontra vezénylik, de így is szenved attól, hogy távol van családjától és barátaitól. Fájdalmát tetőzi barátja halála, Bazille 1870. őszén esik el a fronton. Renoirt 1871. márciusában leszerelik. Már nagyon hiányzik neki a festés. Gyakran megfordul Monet-nál, aki ekkoriban a Párizs környéki Argenteuil-ben lakik. Sisley, Pissarro valamint Manet is meglátogatja őket, együtt festenek. Megalapítják a Société d'artistes társaságot. Művészetét lassan kezdték elismerni, amiben Durand Ruelnek és Renoir gazdag barátjának, Caillebotte-nak is volt szerepe. 1873-tól már tájképeket is festett. Az impresszionisták első kiállítására, 1874-ben egyebek mellett a Páholyt küldte be. Renoir átvette az impresszionisták szaggatott festésmódját, áttért a plein-air festészetre, a világos színekre, de a feketéről, az ún. "földszínekről" sosem mondott le teljesen.

Minél többet festek, annál jobban szeretem a fekete színt. Nekibuzdulok a keresésnek, s odateszek egy kis ébenfeketét: óh, be szép is az!

IMPRESSZIONISTA KORSZAK
1876-ban több olyan képet is festett, amelyek impresszionista korszakának legjobb alkotásai közé tartoznak, pl.: Olvasó lány, Victor Choquet arcképe, A hinta, A Moulin de la Galette és a Női akt napsütésben. A plem-air képek után néhány enteriőr jelenetet is festett, így Az első "kimenő"-t, egy fiatal lány elfogódottságát, amikor először lép be a "társasági életbe". Ezt a polgári témát technikailag tökéletesen szabadon kezelte, s az olajkép a könnyedebb pasztell hatását kelti. 1877-ből származik két arcképe Samary kisasszonyról, a következő évből pedig Madame Charpentier gyermekeivel című képe mesteri könnyedségével tűnik ki. Míg a többiek főleg tájképeket, Renoir inkább portrékat készített, nagypolgári családokról. Éveken keresztül kísérletezett azzal, hogy képein minél több alakot ábrázoljon, művei minél nagyobb szabásúak, minél szigorúbb szerkezetűek legyenek. Néhány gyűjtő érdeklődni kezd az impresszionista vásznak iránt. A Charpentier (könyvkiadó) házaspár például Renoirt további munkára ösztönzi, nagytekintélyű, magas rangú embereknek mutatják be, akik portrékat rendelnek nála, valamint önálló kiállítást rendeznek műveiből a La Vie Moderne galériájukban. 1879-ben a Szalonban kiállítják Renoir Charpentier asszonyt és gyermekeit ábrázoló festményét amely nagy sikert arat. 1879 és 1880 nyarán Renoir a Szajna partján Chatouban és Croissyban dolgozik (Chateui evezősök). Baráti kapcsolatok fűzik Paul Bérard-hoz, a diplomatához, aki meghivja normandiai birtokára, Wargemont­ba; ide több ízben visszatér (A wargemont-i rózsafák). Közben Bernevalban is tölt bizonyos időt.

Azokat a képeket szeretem, amelyek láttán elfog a vágy, hogy sétálgathassak bennük, ha nevezetesen tájképről van szó, vagy - ha a kép nőalakot ábrázol - szeretném végigjártatni kezem a mellbimbóján vagy a hátán.

1880-tól Fournaise mamánál lakik Croissyban (Bougival). Az ő csapszékéről festi Az evezősök reggelije című híres képét, amelyet az impresszionista csoport hetedik tárlatán állít ki. A kép bal oldalán látható Aline Cllarigot (akkoriban 21 éves kalapos lány), Renoir későbbi felesége, amint egy kutyával játszadozik, a jobb oldalon pedig, vele szemben Caillebotte. Egyre jobban eltávolodott az impresszionizmus technikájától. 1881-ben Delacroix nyomában Algériába utazik. Az elutazás próba elé állítja az 1880-as év végén megismert Aline Charigothoz fűződő érzelmeit. Miután visszatér együtt utaznak Olaszországba, az ottani mesterek felfedezésére. A visszaúton Renoir Dél-Franciaországban marad Cezanne-nál.

Én azt szeretem a művészetben, ha érezteti az örökkévalóságot, anélkül hogy hirdetné. Azt az örökkévalóságot, ami a legközelebbi utcasarkon ragadott meg: egy cselédlány, aki abbahagyja az edénysúrolást, és egy pillanatra olümposzi istennő lesz.

INGRESI KORSZAK
1882-ben, Olaszországban ismerkedett meg Richard Wagner német zeneszerzővel, akinek az arcképét 35 perc alatt festette meg, majd orvosai tanácsára ismét Algériába utazik, ahol tüdőgyulladást kapott, aminek következtében légzőszervi betegségekkel küszködött élete végéig. Hogy betegségét tengeri levegővel gyógyítsa, a La Manche csatorna egyik szigetére, Guernsey-re költözött, ahol egy hónap alatt 15 tájképet festett. Élményei hatására az impresszionista festésmód már nem elégítette ki: rájött, hogy a rövid ecsetvonásokkal egymás mellé rakott ellentétes színek nem tudják visszaadni a bőr opálfényű hatását, és felismerte, hogy a fekete nem elvetendő, hiszen önmagában is hatásos lehet és hangsúlyozhatja a többi szín erejét. Felfedezte Raffaellót és a klasszikus művészetet, a rajz szerepét és a "sima" festésmód kifejezőerejét. Cennino Cennini: A művészet könyve című értekezése csak megerősítette elképzeléseiben. Úgy érezte, eddig tévúton járt, és végleg szakított az impresszionistákkal. Színvilága rendkívül gazdag maradt, de új képein a színek és az ecsetvonások helyett a rajz, az alakok tömege, formája és körvonala kapott hangsúlyt. Ezt a korszakát nevezték "ingres-inek". A selymes fényű és finom színeket átmenetileg háttérbe szorítja az okker és a szándékosan szegényes színek kedvéért, amelyek gyakran "ridegek" és nincsenek összhangban egymással. Technikája száraz és sima. Esernyők című festménye jelzi a maga mögött hagyott impresszionizmus és az új stíluskutatások közötti átmenetet. A nagy fürdőzők című képét - amelyet az 1887-es Szalonban állít ki - Girardon egyik versailles-i féldomborműve inspirálta; a festmény jellegzetesen tükrözi új festési modorát. Ez a modor még tisztábban jelentkezik a következő művekben: A gyermekek délutánja Wargemont-ban (1884), Hajfonat, amely Suzanne Valadonról készült, végül a Catulle Mendés leányai a zongoránál. 1885-ben megszületett első fia Pierre, gyakran utazik Essoyes-ba, szerelme szülővárosába. Megerősítette Alinéhez fűződő érzelmeit, így 1890-ben összeházasodtak.

1883 körül művészetemben törés következett be. Az impresszionizmuson belül elmentem a legvégsőkig, s arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudok sem rajzolni, sem festeni. Egyszóval zsákutcába jutottam.

GYÖNGYÖZŐ KORSZAK
Az éles körvonalak ismét lágyabbá váltak. Melegebb színeket kezdett használni, különösen a vöröset. Színei különösen árnyaltakká és "egymásba átolvadókká" válnak, gyöngyházszínű reflexekkel - innen származik a "gyöngyöző korszak" elnevezés, amellyel az 1890-től kb. 1897-ig tartó időszakot jelölik, vonalai szelídebbé válnak és egy kiegyensúlyozottabb, finomabb stílus felé fordul. 1889-ben Cháteau des Brouillards-ba költözik, a Montmartre-ra. 1892-ben a Szépművészeti Akadémia igazgatósága megvásárolja A kislányok a zongoránál című festményét, amely még a művész halála előtt múzeumba kerül, Paul Durand-Ruel galériája pedig sikeres kiállítást rendezett képeiből. Dél-Franciaországban kúrálta 1894-ben kezdődött ízületi fájdalmait, amikor is megszületik második fia Jean. Ekkortájt főleg női aktokat festett, akiknek teste csodálatos szivárványszínekben tündöklik: Sziklán ülő fürdőző, Alvó fürdőzők (1897) vagy a portrék közül A művész családja.

Szeretem a nőket. A nők semmiben sem kételkednek. Ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk van olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Nők között biztonságos az élet.

PAZARLÓ PANTEIZMUS
1899-ben családjával Cagnes-sur-Mer mellett, egy tanyára költözött, ahol 1901-ben megszületett harmadik fia, amit az élet nagy ajándékának tartott. 1907-ben a Les Colettes birtokon telepedtek le, tájképeket, csendéleteket és számos gyermekportrét fest, többek között második fiáról, Jeanról, akit gyakran dadájuk (Aline unokahuga), Gabrielle térdén ábrázol - Gabrielle egyébként ettől kezdve egészen pályája végéig gyakran témája illetve modellje képeinek: Gabrielle és Jean, Jean Renoir karikával (1899), Jean Renoir Pierrot-jelmezben, Gabrielle bizsukkal (1910). 1910-ben már nem tudott járni, de a festést nem hagyta abba: az ecsetet kézfejéhez csatolva dolgozott, mert ujjai már nem engedelmeskedtek akaratának. Fájdalmai ellenére képei továbbra is életörömöt árasztottak. Élete végén tolószékben festett. Utolsó éveire közeli hozzátartozóinak halála, a háború és betegsége nyomják rá a bélyegüket. 1915-ben meghal felesége, súlyosan megsebesült fia, a későbbi filmrendező, Jean, ő azonban továbbra is fest. Ezt a korszakot a pazarló panteizmus jellemzi; műveit zamatos gyönyör élteti, uralkodó színei a rózsaszín, a vörös, a narancs, bennük néha látszólag egymással ellentétes hatások találkoznak: Rubensé, Boucher-é, Fragonard-é, Ingres-é vagy szobrász barátjáé, Maillolé. A Páris ítélete (1908) az egyik legszembetűnőbb példája ennek a gazdag formákkal dolgozó, szobrászati "modornak". Fényben úszó és intenzív színekkel festett tájképeken (A Les Colfettes-villa kertje, 1909) kívül a művész számos női aktot készít, közülük a leghíresebbek A nagy fürdőzők kalappal (1904-1906), a Lábát törlő fürdőző, a Fürdő nők (1915 körül); Fürdőzők (1915 körül) - ezek összegződésének tekinthető a Fürdőzők vagy Pihenés fürdő után (Nimfák) című festménye, amelyet merész érzékisége és a súlyos testeknek a hason koncentrikus körökbe rendeződő hajlékony gazdagsága miatt egy kritikus "Michelin autóguminak" nevezett.

... ha millió között csak egy is akad, akinek jelent valamit, akkor van értelme a múzeumnak.

KÉSŐI KORSZAKÁBAN mind nagyobb szerepet kapott képein a tömeg festői ábrázolása, húsos aktjai már-már manierista jellegűek. Nem csoda, hogy szobrokban is megpróbálta kifejezni a női test szépsége iránti csodálatát. 1910-től tanítványa, Richard Guino formázta azokat Renoir utasításai szerint, hisz egyedül már nem volt képes szobrot mintázni. 1919-ben becsület érdemrendet kap, amelyre nagyon büszke; szeptemberben Párizsba utazott, hogy megnézze Madame Georges Charpentier című portréját, melyet akkor vásárolt meg az állam. Barátai elvitték a Louvre-ba is, hogy utoljára lássa az egész életében csodált remekműveket. Három hónappal később, Cagnes-ban érte a halál. 1920. február 25-én ünnepelte volna 79. születésnapját.

Tudom, nehéz elfogadtatni, hogy egy festmény egészen nagyszerű lehet, miközben mégis boldogságot sugároz.