Zrínyi György horvát bán és Széchy Magdolna fia. Nevelését szülei halála után Pázmány Péter irányította. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. 1636-ban itáliai tanulmányútján megismerkedett az itáliai művészettel és az olasz irodalommal.

Hazatérve dunántúli és horvátországi családi birtokainak védelmében, családja hagyományait követve állandó és kérlelhetetlen harcot folytatott a török ellen. 1646-ban Horvátország kapitánya. Zala vármegye főispánja 1664-ig. 1647-ben a törökök elleni légrádi győzelme jutalmaként horvát bán. De Zrínyi látta, hogy a Habsburg uralom a törökök elleni harcot akadályozza, ezért szembefordult a bécsi udvarral, nemzeti pártot szervezett, melyet a Habsburg kormányzat és magyar hívei egyre nagyobb ellenszenvvel figyeltek, s 1655-ben megakadályozták nádorrá választását. 1661-ben Zrínyi a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére felépítette Új Zrínyi várat (Új-Zerinvár), s visszaverte a török támadásokat. 1663 – 64-ben átmenetileg elfoglalta Berzencét, Babócsát, Szigetvárat, bevette Pécset és felgyújtotta az eszéki török hadihidat. A nagyvezér seregével Új Zrínyi vár ellen vonult, s miközben Montecuccoli seregével tétlenül nézte, a várat elfoglalta és levegőbe röpítette. A háború a lehangoló vasvári békével végződött. Pusztán feltételezés tárgya lehet, hogy az elkeseredett Zrínyi valóban gondolt-e Habsburg-ellenes szervezkedésre, Zrínyit ugyanis egy vadászat alkalmával egy vadkan megölte.

 A 17. századi magyarirodalom legnagyobb alakja, a központosított nemzeti királyság híve és megvalósításának harcosa volt. Életének fő célja, politikai elgondolása az volt, hogy a török kiűzését fegyverrel magának a magyar népnek kell kezdeményeznie, ugyanakkor erőt kell képviselnie a Habsburgok ellen is.

Politikai elképzeléseinek megfogalmazását adja az 1645 – 46 telén írt Szigeti Veszedelem c. nagy eposza, amelyben hősi halált halt dédapja emlékét örökítette meg. Úgy ábrázolja a m. történelemnek ezt az elmúlt nagy eseményét, hogy a jelennek szóljon, sőt a jövő útjait is egyengesse. A kitűnően szerkesztett hőskölteményt felező tizenkettősökben, ún. Zrínyi-versszakokban írta. Az eposz és Zrínyi lírai költeményei Adriai tengernek Syrenaia… címmel (Bécs, 1651) jelentek meg nyomtatásban. Hadtudományi munkáiban (Tábori kis trakta, 1646 – 48, Vitéz hadnagy, 1650 – 53) a korszerű hadviselés elveit fektette le. Amikor végérvényesen csalódott a bécsi udvarban, a Mátyás király életéről való elmélkedések (1656 – 57) c. munkájában a nemzeti uralkodó eszményt állította példaképül kortársai elé. Legnagyobb hatású politikai röpiratában, Az török áfium ellen való orvosságban (1661 – 62 telén írta) az állandó m. hadsereg felállítását sürgette. Prózai művei kéziratban terjedtek és már a maguk korában is nagy hatásúak voltak.

Művei:
Zrínyi Miklós költő művei (szerk. Négyesy László, Bp., 1914);
Zrínyi Miklós prózai művei (szerk. Markó Árpád, Bp., 1939);
Zrínyi Miklós levelei (Bp., 1950);
Zrínyi Miklós válogatott művei (Magy. Klasszikusok szerk. Bán Imre, Bp., 1952);
Zrínyi Miklós hadtudományi munkái (Bp., 1957);
Zrínyi Miklós összes művei (I – II., szerk. Csapodi Csaba és Klaniczay Tibor, Bp., 1958).