Ziffer Sándor
 (1880 - 1962)

magyar festő

1880. május 3-án született Egerben, az Újvilág utcában. Az otthoni környezet fájdalmas nyomokat hagy benne, melyek – testi fogyatékossága miatt és az állandó fenyítések hatására – egész életére meghatározó jellegűvé válnak. Emiatt lesz zárkózottá, gyanakvóvá, magányossá. Érdemes művész (1957). A budapesti Iparművészeti Iskolában, majd 1900-ban a müncheni akadémián Rauppnál tanult. 1904-ben Hollósy Simon tanítványa lett. 1906-tól Nagybányán dolgozott, ahol részese lesz a neós forradalomnak. Ziffert – már Nagybányán – elütötte egy gépkocsi. Az eset következtében szemsérülést szenvedett. 1906 őszén a Montparnasse-on bérelt műteremlakást, s szinte első útja az Őszi Szalon zsúfolásig telt termeibe vezetett. A külön helyiségben felvonuló Vadak között ekkor már kitüntetett helyet kapott Czóbel Béla is, akinek frissen elkészült, sokakat megdöbbentő képei az év nyarán már reveláló hatást gyakoroltak a Nagybányára érkező Zifferre. "Czóbel munkái már gondoskodtak arról, hogy meglepetés ne érjen, tehát nem fordult ki a világ a helyéből, mikor a Salon d'Automne kiállításán megláttam a vadak termét." - említette egy későbbi visszaemlékezésében. 

1906 decemberében kezdődő, s mintegy három és fél hónapot kitevő bretagne-i tanulmányút is Gauguin alkotói stílusa felé terelte. Egy Moelan nevű apró halászfaluban telepedett le, mely alig néhány kilométerre fekszik Pont Aven-től, s ahol azokban az években még számos lakásban lehetett találkozni Gauguin festményeivel. A francia utazás felszabadító hatása sugárzik Ziffer szinte valamennyi, 1910 körül készült alkotásáról. Nagybánya és Párizs között ingázott. Párizsban, Berlinben megismerkedett az expresszionizmussal. Ekkor alakul ki sajátos, a posztimpresszionista és fauve jellegzetességeket egyaránt felvonultató festészete, amely a "magyar vadak" legjobbjai közé emeli. Szúrós, összeférhetetlen természete előny és hátrány is egyszerre. Magányos harcosként nem vesz részt a Nagybányától elszakadó modernista csoportosulásokban: sem az Iványi Grünwald és Perlrott Csaba által életre hívott Kecskeméti művésztelepre nem megy el, sem a Kernstok vezette - felerészben neós indíttatású - Nyolcakhoz nem közeledik. Egyéniségét mindvégig megőrzi, művészi fejlődésében mégis tetten érhető a modern kortársakkal való közös gondolkodás. Az I. világháború idején átmenetileg Németországban, többnyire Berlinben élt. 1918-ban tért vissza Nagybányára, ahonnan többé hosszabb időre nem is távozott, és ahol tanított. Ziffer – zsidó létére – megjárta a náci munkatáborokat, ahonnét járáshibával tért vissza Nagybányára. E miatt gyakran műterme ablakából festette a környezetét: a régi pénzverdét, a Zazar patak partját, a malom árkot. Európa több nagyvárosában (München, Hamburg, Párizs, Berlin) voltak kiállításai. Fontos szerepe volt a modern román festészet kialakításában. 1957-ben Nagybányán gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Szobájában volt egy vitrin, amelyben diplomáit és kitüntetéseit állította ki. Volt belőlük jócskán: a Román Népköztársaság érdemes művésze, munka érdemrend, megannyi elismerő diploma belföldről és külföldről egyaránt. Házát nem jelöli emléktábla, pedig megérdemelné. Festészetén kezdetben Hollósy hatása érezhető, majd a posztimpresszionizmus képviselője. A 20-as évek termésében gyakoriak az alakos kompozíciók, a későbbiekben tájképművészete került előtérbe. Stílusát dekorativitás, vastag kontúrok, erőteljes színek jellemzik. A II. világháború után festészete veszített erejéből és eredeti frissességéből; színei nem épültek olyan szerves egységbe, mint korábbi művein. A Magyar Nemzeti Galéria hat képét őrzi (Útkanyarban álló két gyerek, Tájrészlet kerítéssel, 1910; Önarckép, 1936 stb.).

ÍZELÍTŐ MŰVÉSZETÉBŐL


01


02


03


04


05


06


07


08


09