Felvidéki ember volt, mint festőink legtöbbje. Jó adag kitartás, szívósság, erély halmozódott fel benne. Eleinte évek hosszú során át, makacs következetességgel küldte munkáit a kultusz-kormányhoz állami ösztöndíjakért. Következetesen visszaküldték neki mindent. Ugyanezekben az esztendőkben a müncheni képzőművészeti akadémia hasonló makacs következetességgel megvásárolta Zemplényi tanulmányait és kitüntette minden rendelkezésére álló kitüntetéssel.

Kezdetben a Mintarajziskolában tanult, majd a müncheni akadémián folytatta tanulmányait. Festői fejlődésében bizonyos állomásokat látunk. Azokban az években, amikor részletekig menő tanulmányt ismerte fel magára nézve a legszükségesebbnek, olyan képek támadtak, amelyek az utolsó porcikáig hatoló kutatást tükrözik. Ez technikailag atelier-képek festésére bírta. Interieuröket látunk, amelyek koncentrált világításában ott ül teljes nyugodalomban, minden mozdulat nélkül a modell. Többnyire öreg asszonyok, akiknek ráncos arca a barázdák egész rengetegét mutatja. E gond szántotta vén arcok híven tükrözték az élet viszontagságait, amelyekkel festőnk is oly sokszor, szinte szakadatlanul találkozott. Eleinte elaprózva, de egyre tömörebben, egyre szélesebben fest. Mindent adni, de úgy, hogy a kép még se váljék részletek laza gyűjteményévé, ez lehetett akkor fő törekvése. Fényes sikereket ért el, erről a Templomban című képe (most a budai várpalotában) tanúskodik. Zemplényi nem konstruált magának külön szépség-ideálokat, neki a természet birtokba vétele kellett első sorban. Érett festői tudásának körülbelül az e fajta képek voltak első stációi. 1891-ben állami ösztöndíjjal Rómába utazhatott. Hazatérése után hosszú időt töltött a szolnoki szabadiskolában. Később új vágyai támadtak. A nagy készség képessé tette arra, hogy a természet hirtelenebb, "múlandó jelenségeire" is ügyet vessen. Hirtelen vége az interieur egyoldalú világításának: szinte elönti a mezőt, a kertet a levegőben szertetöredezett fényözön. S egyszerre dupla értékűvé válik a levegő is, mint jelentékeny festői elem. Zemplényi az ő kitartó, eleven energiájával hozzáfogott ennek áttanulmányozásához. Festése is hirtelenebbé, összefoglalóbbá vált. Ha az atelier-világítás ezer apró reliefet ad egy arcon, úgy az en plein-air festésnél ugyanezen arcon a levegő enyhe fátyla hamar összefoglal mindent s gyakran egyetlen széles tónust ad oly helyekre, amelyek az atelierben csak tömérdek apró kusza vonásokkal szolgáltak. Nagy egységek tárulnak elénk, egy darab az egész kép s döntő szerepűvé válik a tónus finomsága, a valőr helyessége. Zemplényi is a színre vetette magát. (Nagypéntek című festményén levő öreg arcok). Hirtelenül élénkül minden színe és erőben növekszik. Az élénk napsütés tanulmányozása nyilván hatással volt rá oly irányban is, hogy a figyelmét egyre erősebben leköti a fény a maga kontrasztjaival. Szikrázó verőfényben festi meg a templom előtt álló alakokat, a búcsúsokat. S ugyanakkor Besnyőn támad legnagyobb képe, a Virrasszatok és imádkozzatok című, amelynek festői problémája ismét a fény erős hatása. Itt ugyan tompa sötétség üli meg az egész képet, de a gyertyák és egyéb világító eszközök lángja a legélénkebb fényjelenségeket írja a sok emberalakra. Amit akart, itt teljesen sikerült. Parasztok és - szegény emberek, koldusok és szenvedők, munkások kerülnek egymás mellé. Oly képek, mint az Aggódás, azért hatnak ránk közvetlenül, mert látjuk, mennyire tétovázás nélkül vannak megfestve, mennyire otthon jár a festő a bizalmas formák és hangulatok közt. De ez el sem volna képzelhető oly biztos rajztudás és határozott festés nélkül, mint amilyen Zemplényi képeit jellemzi. Több kitüntetésben részesült, ezek között volt az állami nagydíj, valamint az ezüstérem a St. Louisban 1900-ban tartott világkiállításon. Művészetét a természethez való újszerű közelítés, az ún. müncheni realizmus jellemezte.

Forrás: LYKA KÁROLY