|
ŐSZI CHANSON
A Ősz húrja zsong,
jajong, búsong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
ősz! hullni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...
Tóth Árpád fordítása
KÖLTÉSZETTAN
Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.
Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.
Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.
Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldus ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e sima álomszárny alatt.
A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne, ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.
Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?
Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.
Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.
Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen…
A többi csak irodalom.
Kosztolányi Dezső fordítása
E KICSI ZUG
E kicsi zug, e csöpp sarok,
mely az enyém,
s mely éltetett, a nagy remény,
megáldatott.
Órái a sok régi bűnnek
sápadnak, tűnnek
fehér számlapján bús szívemnek.
Ártatlanság lakik velem,
egyszerűség.
Mit van nekem kívánni még,
aki Krisztust vendégelem?
Kemény kenyerem, durva ágyam,
szegénységem, magányom,
Ó, szent próbám! Ó, drága tanulmányom!
E bajban-, készre-edzett szív,
s ez áhítat,
mely szeretettel átitat,
olyan szelíd s olyan naiv
megoldást adnak életemnek,
a féktelennek,
melyben vágyaim elpihennek.
Uram, fogadd hálámat! Add
a jó halált.
Küzdelmeimet áldd meg, áldd
türelmes óhajtásomat!
Alázat útján közeledve
kér egy szegény szív, vedd be
őt és övéit, örök örömödbe!
Nem igaz?
Nem igaz? bolondok és gonoszok ellenében
Akik nem átallják elirigyelni örömünk,
Néha büszkék, de mindig megbocsátók leszünk.
Nem igaz? vidáman és lassan megyünk a szerény
Úton, melyet nevetve a Remény mutat nekünk,
Nem törődve azzal, látnak-e minket vagy sem.
A mi két szívünk a szeretetben, mint sötét erdőben
Elszigetelődve, s csendes gyöngédséget árasztva,
Estében éneklő két kis fülemüle.
Haragszik ránk, vagy kedveskedik a Világ,
Mit tehet velünk? Ha akar, simogathat,
vagy akár céltáblává is tehet.
Mindenkire nevetünk és semmitől se félünk,
Mert a legerősebb és legkedvesebb kapocs köt össze,
Melynek – egyébként – gyémánt kemény a páncélja.
Mit kitűzött számunkra a Sors, nem aggódunk miatta,
Végigjárjuk egyformán mindketten,
Kéz a kézben, gyermeki szívvel
Mint akik gondtalanul szeretik egymást, nem igaz?
|
