Apja borbély volt, anyja meghalt, mikor ő még kicsi volt. A fiú csak rövid ideig járt iskolába, aztán apja tanította őt otthon olvasni, de ezen kívül csak a művészettel foglalkozott. 13 évesen készített rajzait az apja fodrászüzletének kirakatába tette ki eladni. 15 éves volt amikor az egyik képét bevették a Akadémiára. 18 évesen saját stúdiója volt. 20 éves sem volt amikor már rajzainak másolatait is megvették. Hamar kivívta az Akadémia elismerését, így 1802-ben, 27 évesen az Királyi Akadémia teljes értékű tagjává választották. 1791-től évente tett vázlatkészítő utakat Angliában, amelyek anyagot szolgáltattak kiállításra, földbirtokos műpártolóknak vagy metszetnek szánt, rendkívül gondosan kivitelezett topográfiás akvarelljeihez. Ezeket a színezett rajz hagyományos technikájával készítette: először ceruza körvonalakkal, aztán a fény és árnyék nagy területeit kialakító monokróm festéssel, végül helyi, visszafogott árnyalatú színfoltokkal. 1796-ban állította ki első olajfestményét, a Halászok a tengeren címűt. A korai siker együtt járt azzal a törekvésével, hogy nagyméretű képekkel keljen versenyre a régi mesterekkel. Az ötödik egyiptomi csapás, amelyet 1800-ban állítottak ki az Akadémián, Poussinnel vetélkedik. Új energiával töltötte fel a tengerfestési hagyományt (Pl.: Hajótörés). 1802-ben úton Svájcba Párizsban, a Louvre-ban részletes tanulmányokat készített a régi mesterek műveiről. 1803-ban többek között kiállította Calais-i kikötőt, amelyet a Csatornán való viharos átkelése ihletett. A Hóvihar: Hannibál és serege átkel az Alpokon, az Alpokon való átkelésének tapasztalatát egy Yorkshire-ben átélt hóvihar drámai élményével ötvözi. Nagy kikötői jelenetek, a Didó felépíti Karthágót avagy a Karthágói Birodalom felemelkedése tanúsítják, mennyire foglalkoztatta Turnert a birodalmak keletkezése és hanyatlása. Fejlődésének kulcs darabja a Párás napkelte, amely szintén holland mintákat követ. Több vázlatsorozatot készít a Temzéről. Legtekintélyesebb akvarellsorozata Walter Fawkes számára készült. Hasonló modorúak, de kidolgozottabbak azok az akvarellek, amelyeket metszet sorozatokhoz készített. Az első ilyen a Déli partvidék volt, amelyet 1814 és 1826 között adott ki. Ezeken a műveken még az egyes helyekre jellemző gazdasági tevékenységeket is megörökítette. 1817-ben, Napóleon végleges bukása után újra külföldre, a Németalföldre utazott. Újból feléledt érdeklődése a holland festészet iránt. Ennek eredménye egy sor nagy kikötői látkép lett. Ekkor egészen Maimig felhajózott a Majnán. Vázlatkönyveit kis tanulmányokkal töltötte meg, s ezek alapján 3 hónap alatt 51 akvarellt készített. 1819-ben utazott először Itáliába. Sok rajzot és vízfestményt készített Velencében, Rómában, Nápolyban és környékükön. Különösen Velence vitt újfajta tisztaságot és finomságot színeibe. De az elkövetkező 5 év alatt csak 4 olajfestményt állított ki. (A baiaei öböl Apollóval és a Sybillával)

1828 körül született vázlatai a petworth-i parkot és a környékbeli helyeket ábrázolják. Szintén Petworth-szel kapcsolatban, de valószínűleg az 1830-as évek közepén készült több, részben Rembrandt - ihlette kép, mint a Zenés mulatság, Petworth és a Petworth-i enteriőr. Ezek néhány kisebb, kék papírra, fedőfestékkel készült, emberi alakokat ábrázoló jelenetekből születtek.  A második olasz út (1828-29) rendkívül termékeny volt, a sok elkészült olajkép közül hármat még Rómában kiállítottak. Miután Londonba visszatért, mindegyiket kiállította, jelentős átdolgozás után. Az egyik Rómában készült olajvázlatot használta fel az Odüsszeusz kigúnyolja Polüphémoszt című kompozíciónál. Átdolgozásaiban az a figyelemre méltó, hogy 1815-től nagy részüket akkor végezte, amikor a képek már kint lógtak a Académia vagy a British Institution falán. A londoni parlament égéséről E. V. Rippingille azt írta, hogy amikor beküldték, különböző színfoltok voltak csak rajta, forma és hézag nélkül, olybá tűnt, mint a káosz a Teremtés előtt. 1833-ban másodszor, majd 1840-ben harmadszor is Velencébe utazott. Az itt festett képek voltak legnépszerűbb késői művei. Korábbi arisztokrata pártfogói vagy meghaltak, vagy visszavonták támogatásukat egy ellenséges kritika miatt. 1843-ban új védelmezőt talált John Ruskin személyében, aki akkor adta ki a Modern festők első kötetét. Ahogy öregedett annál szeszélyesebb lett. Apján kívül, akivel 30 évig élt együtt, nem volt más közeli barátja. Senkinek sem engedte meg hogy nézze miközben festett. Feladta a találkozásokat az Akadémia hallgatóival is. Ismerősei körében senki nem látta őt hónapokig. Késői munkássága a formák és tárgyak egyre szélesebb skáláján mozog. Ezek közé tartoznak azok a kísérletek is, amelyeket Goethe Színtanának angol fordítása ihletett (Árnyék és sötétség - a Vízözön éjjele; Fény és szín - a Vízözön utáni reggel). 1840 körül kompozíciói egyre fegyelmezetlenebbé, színei törtebbé váltak. Ezt jól példázza a Rabszolga-kereskedők vízbe dobják a halottakat és haldoklókat - tájfun közeledik és az apokaliptikus Angyal áll a napfényben, amit talán tudatosan utolsó művének szánt. 1847-ben és 1849-ben 3 képet állított ki: mindegyik korábban készült, bár kettőt átdolgozott. 1850-ben állított ki utoljára. Egy nap aztán eltűnt a házából. A házmester hónapokig tartó keresés után találta meg Chelsea-ben egy házban bujkálva. Aztán hosszan tartó betegeskedés után 1851 december 19-én utolérte a halál. Kérésére a Szent Pál székesegyházban helyezték örök nyugalomra, végrendeletében 300 festményét és 20 000 rajzát és akvarelljét hagyta az angol nemzetre.