|
A KOMPLETT TANDORI - KOMPLETT EZ? Tandori Dezső legújabb prózakötete önéletrajzi regény: regény is, életrajz is. A szerző "a tandori"-t próbálja körül járni: mint alkotót, mint idősödő, esendő embert, és - az álszerénységet félretéve - mint jelenséget. A szerzőtől megszokott módon önmagára is sűrűn reflektáló szöveg az életpálya mellett egyszersmind az alkotói pálya újabb állomása is, előrelépés azon az úton, melyet ő regényt - írni - tanulásának nevez. A műből egyértelműen kiérzik: fontos egzisztenciális pillanat érkezett el a szerző életében 2006-ban. Kételyei, küzdelmei, kínjai fogságában Tandori azt vizsgálja, lehet-e író tovább, és ha igen, hol a helye egy olyan irodalmi közegben, mely egyszerre hagyja figyelmen kívül és emeli piedesztálra. Váratlan ajándék a szerzőtől ez az önéletrajzi kötet, melyben kíméletlen őszinteséggel és öniróniával enged bepillantást az olvasónak már-már remetei életvitelébe, ugyanakkor termékenyen hagy nyitva kérdéseket.
KÍSÉRTETKÉNT A KRISZTINÁN Tandori sok-sok művel bizonyította az elmúlt évtizedekben, hogy a létezés teljességébe veti bele magát; és azt is, hogy a teljességérzés és egész-érzés tapasztalata a ponttá, gesztussá zsugorodó jelszerűségtől a tárgyi részletességig, a kiterjesztett nyelvhasználatig sokféle formát ölthet munkásságában. Az elmúlt évek során a rövidprózában, a személyesen csapongó tárca műfajában lelt új kifejezési formára. Ezek az írásai napi- és hetilapok hasábjain láttak napvilágot. Közülük válogatta e kötet írásait, úgy szerkesztvén őket egybe - a korábbi könyvek kompozíciós rendjét idézve -, hogy három költeményt iktatott a prózák sorozatába. Ezzel nyit, ezzel felez és zár. Megérkezés helybe - a moccanatlanság és feszített dinamika, váltás és futás kontrasztos vetületei uralkodnak valamennyi írásban, a motívumkészlet ismétlődései az állandóságra, a helyváltoztatás, az összefüggések, evidenciák kapcsolódásai az időben-térben folyó életvágtára utalnak. Akárcsak az egyik kulcsélmény többszörös levetítésben előkerülő képe, amelyet Am Hof - érzésnek nevez az író: egy forró bécsi délutánon, egy pályaudvar melletti tér padján megélt unalomnak az abszurd teljessége és teltsége (Am Hof). Úgy érzi minden egyszerre van; a gyerek- és felnőttkor sorsdöntő eseményei és a bécsi, londoni, párizsi, skóciai, írországi utak furcsa konstellációi kapcsolódnak össze (Ma meg ma volt ma). A balkáni háború hírei a bombatalálattól roskadó ház képét idézik, a több éve halott madár - Szpéró - viszont mintha örökké élne a hajnalcsillag képében. A lóversenyzés világa egyre kevésbé a kinti pályákon ad nyerési lehetőséget, inkább a fogadóirodák monitorjain izgul a nevek sugallta rejtélyes esélyek kimenetelén. Wittgenstein, akit csak Wittiként emleget, turnézik vele (Witti és vidékünk), s hívévé szegődött egy kaliforniai zenészcsapatnak: a 4 Non Blondes dalai utazásain éppúgy vele járnak (Ayr Mail), mint az otthon még élő madarak dolgai. Szakadatlan a munka is, a fordítás folyamatos gályarabsága az utazások során sem szakad meg - kopog az írógépe az idegen földön bérelt szállodai szobákban... Az én titokzatos inkognitójával van valósan és kísértetként jelen - a Krisztinában, Budán, bécsi tér padján vagy egy londoni parkban. Szellemalakok, kapcsolatok, vonatkozások, emlékek serege jár mindig vele - helyben és távol. Egyre szikárabban vállalja a sors személyes lemondásait, elbúcsúzva az ivástól (7000), lesoványodva, a sorssal és a létezés egyetemes tragikumával szembenézve, eleven, könnyed játékosság jegyében fogalmazva meg az elmondhatót. Saját rajzai illusztrálják a könyvet. Tán kevesekhez szól, de nekik sokat mond.
AZ ÉN "NA, MI VAN" - NÓTÁM
PONYVAVERS
Ha mégis meg fog halni, |
