A 20. századi magyar lemezszobrászat egyik elindítója. Sajátos, markánsan egyéni hangvételű alkotásai az avantgárd hagyományait őrző, leginkább a szürrealizmus gondolkodásmódjához köthető művek.

Zala megyében az akkori Henyehegy pusztán született. A család 1932-ben Győrszentivánra költözött, mert az apa itt kapott munkát. A hat elemi osztály elvégzését követően 1939-től apja és idősebb testvére mellett a Győri Vagongyárban inasként kezdett dolgozni. 1942-től bentlakásos szobrásztanoncnak szegődik Földessy Gyula szobrászmester Győri műhelyébe. 1945 januárjában leventeként beidézték. A felszólításnak nem tett eleget, ezért előállították. Társaival és idősebb Ernő testvérével munkaszolgálatosként, lezárt marhavagonban Németországba szállították. Márciusban Neubiberg, Überg-ben laktanyalázadást szerveztek, melyet a német katonaság fékezett meg. Ezt követően mindannyian büntetőtáborba kerültek. 1946 februárjában fizikailag teljesen legyengült állapotban, betegen érkezett haza. 1946 novemberében Győr város Ipartestületétől a szobrász iparban kitűnő előmenetele elismerésével segédlevelet kapott. Betegsége miatt munkaképtelen volt további két esztendőn át. 1948-tól lakatosként, illetve irodai alkalmazottként dolgozott a Győri Vagon- és Gépgyárban. E mellett a vállalat önképzőkörének színtársulatában szerepelt és rajzolni tanult Alexovics László vezette képzőművész körben. Saját bevallása szerint, sokáig hezitált a színészi és képzőművészeti pálya között. 1950-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, de az Iparművészeti Főiskola akkori rektora Schubert Ernő rábeszélésére ez utóbbi intézményben működő ötvös tervező tanszékre iratkozott be. A főiskolán szobrásztanára Dózsa Farkas András volt. 1955-ben ötvösművész diplomát szerzett, ezt követően egy éven át volt a főiskola ösztöndíjasa. 1958-ban kötött házasságot. Felesége Varga Piroska ápoló- és tanítónő. 1959-ben megszületett fia, László. 1960-ban szolgálati műteremlakást kapott a Budapest, VI. ker. Izabella utca 65. sz. alatt. 1962-ben megszületett lánya, Piroska, aki később nevét Alexára változtatta. Az 1960-as, 1970-es években élénk társadalmi életet élt. Sok fiatal pályakezdő és már beérkezett, de a fennálló politikai rendszer működésével elégedetlen kortárs művész látogatta otthonát. Rendszeres kapcsolatot tartott a szentendrei Vajda Lajos Stúdió későbbi alapítóival, tagjaival. 1973-tól élete végéig a Százados úti Művésztelepen élt és alkotott. 1990-ben felesége hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el. Alig egy év elteltével, szívroham következtében követte Őt. Mestereinek Borsos Miklóst és Makrisz Agamemnont vallotta.

A fiatalon – rendkívül széles körben – elsajátított, magas szintű kézműves mesterségbeli tudását továbbfejlesztve, már a főiskolai évek alatt a figurális lemezszobrászat kerül érdeklődése középpontjába. A kő szobrok, és vert érmek készítése mellett ez az a terület, ahol a korai alkotásai között egyre érettebb műveket találunk. A klasszikus ötvösség területéről fokozatosan eltávolodva visszatért eredeti fő tevékenységi köréhez a szobrászathoz. Érdeklődése az organikus természeti formákból kiinduló, egyfajta sajátos nonfiguratív plasztikák felé fordult. Az anyaghasználat ez esetben is a lemez, majd később a nagy gondossággal cizellált öntvény volt. Ez utóbbi alkotásainak létrehozásához az 1960-as évek elejétől elsőként alkalmazta az alumíniumot. 1965-ben öntött alumínium és bronz kisplasztikáiból nagy sikerű kiállítást rendezett a Kulturális Kapcsolatok Intézete kiállítótermében (ma: Dorottya Galéria). Az 1970-es években festeni kezdett. Előzménye plakettjei, lemezdomborításai, ahol már a festészeti képalkotás igénye jelenik meg. A sajátos, bizarr hangulatú képei egyfajta szürrealista látásmódot képviselnek. Festményein markánsan jelen van a plasztikai gondolkodásmód, ami társul egy rendkívül élénk színkezeléssel. Ekkoriban készült szobrain megjelenik az utólagos festés, majd egyre több assemblage került ki keze alól. Ezek a sajátos "tárgy kollázsok" meghatározó jelentőségű alkotásai közé tartoznak. Az 1980-as évek utolsó nagy alkotói korszakát jelentik. Ekkor újra leginkább szobrokat készített. Az egyedileg, vas anyagból hegesztéssel összeállított, néhol talált tárgyakat tartalmazó kisplasztikáit, szobrait, időnként színes festéssel gazdagította. Több alkotásában a rideg vasat kővel, kaviccsal kombinálta, így hozva létre képzeletbeli bizarr lényeket, figurákat. (ifj. Szlávics László hozzájárulását adta a képek közléséhez)

Alkotásai közgyűjteményben:

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Éremtár – nyolc különböző öntött bronz érem, plakett;
Jelenkori Gyűjtemény – Tengerparti reggeli, Sinka István emlékére
egyéb – Spartacus, Női maszk, Anya gyermekével
Modern Magyar Képtár, Pécs – A pénz komédiája című sorozatból két bronz plakett
Janus Pannonius Múzeum, Pécs – Papagáj (festett hegesztett vas kisplasztika)
Szombathelyi Képtár, Szombathely – Szegkovács (kő portrészobor)

Forrás és egyéb megjelenések:

www.szlavics.com
www.szlavics.hu
www.art95.hu
www.érme-érem-plakett-díj.hu
http://hu.wikipedia.org/wiki/ifj._Szlávics_László