Ősei református prédikátorok voltak, az apja mozdonyvezető. Tehát igen szerény módból küzdte fel magát rendkívüli műveltségéig, amelyhez nagy nyelvismeret is tartozott. Miskolcon született, de iskoláit Debrecenben végezte. A nagy iskolai kultúrájú városban ragadta el a műveltség szeretete. A hosszú termetű, szemüveges, kócos fiatalember onnét érkezett Budapestre, ahol előbb gépészmérnöknek indult, majd átiratkozott a bölcsészkarra, és vegyesen tanult minden megtanulhatót, hogy azután hátat fordítson az egyetemeknek, és elmenjen újságírónak. Már egyetemista korában olyan verseket írt, hogy feltűnik a Nyugat körében, Babits felismeri benne a bontakozó jelentékeny költőt. Babits lesz a szellemi nevelője. A nagy korkülönbség ellenére egy ideig jó barátok, de idővel elhidegülnek. Szabó Lőrinc nehezen tud jó barát lenni. Ellentétes tulajdonságai már ifjúkorban kiderülnek. De az indulás kitűnő. 22 éves korában első verseskötetének (Föld, erdő, Isten) már irodalmi sikere van. Majd Babits és Tóth Árpád maguk mellé veszik harmadiknak a fiatal költőt, hogy együtt fordítsák le Baudelaire költői életművét, A romlás virágait, a világirodalom egyik legnagyobb hatású verseskönyvét. A húszas évektől Az Est-lapok munkatársa. Jól használható újságíró, de szenved a szerkesztőségi robottól. Ellenségesnek tudja az egész ellenforradalmi világot, amelyben él, de nem szereti Az Est-lapok liberális polgári körét sem. Ezért hat ebben az időben jobban bal oldalinak, mint amilyen valóban volt. Igazában anarchista, akinek semmi sem jó. Éles szemmel figyeli, hol talál rosszat, embertelent, csúnyát. Amit lát, versben fejezi ki. Nem érzelmeket fogalmaz. Alapérzelme az utálkozás, és ezt az értelem eszközeivel fejezi ki, ő az ész költője. 

De közben lángoló szerelmes verseket is ír. 1921-ben feleségül veszi Mikes Klárát. A korai versekben még néha felcsendül az idillikus hang, a természet iránti elragadtatás, olykor még az ünnepélyesség is, mint a hajdani protestáns gályarabok emlékét idéző nagy költeményben, a Testvérsiratókban. 1923-ban jelenik meg Kalibán c. verseskötete. Maradandó költői egyénisége teljességgel A sátán műremekeiben (1926), majd a Te meg a világban (1932) bontakozott ki. Később egyre több a lázongás, a megvetés, a reménytelen menekülni akarás. Lázongása merőben individualista, valójában senkihez sem tartozik, és mivel harcához sehol sem találhat társakat, keresi a módot, hogy egyáltalán élni tudjon. Így jut el a kiábrándult kiegyezés törekvéséhez. Legjellemzőbb kötetében, a Különbékében ezt a kibékülő életlehetőséget keresi (1936). Olykor a magánéletben véli megtalálni a megnyugvást; ez időben kelnek kisfiáról, a családi otthonról szóló megragadóan szép Lóci-versek. Világnézeti magányosságából következik, hogy a politikai törekvések között sohasem tud igazán különbséget tenni. Amikor a német fasizmus megerősödik, azt hiszi, ez hozhat megoldást a társadalmi problémákra. Amikor pedig a Felvidék és Erdély visszacsatolásakor behívják katonának, fellángol benne a nacionalizmus, és azt képzeli, hogy Magyarország német fasiszta pártfogás mellett afféle közép-európai nagyhatalom lehet: észre sem véve, hogy az ország valójában gyarmata lesz a féktelen német imperializmusnak. A felszabadulás után jó időre volt szüksége, hogy magához térjen. Világnézetileg ugyanúgy nem azonosult soha az új világgal, mint ahogy idegen volt a régiben is. De újrakezdhette: megírva élete egyik főművét: saját útjának lírai ábrázolását a kisgyermekkortól, az emlékektől az emberré érésig. Ezzel, a Tücsökzenével lépett vissza az irodalomba, hogy ezután példátlanul gazdag műfordítói tevékenységet fejtsen ki. Bár 1957-et jelölik meg a lexikonok, mint Szabó Lőrinc halálának dátumát, azonban lelkét már korábban magához vonzotta a túlvilág. 1950-ben vesztette el "jobbik felét", az asszonyt, akit egy csodálatos verseskötetben gyászolt el. Korzáti Erzsébettel 1925-ben kezdődött kapcsolata, e 25 éven keresztül - házassága mellett - tartó titkos szerelem, melynek csak az asszony öngyilkossága vethetett véget. Így érthető, hogy miért viseli Szabó Lőrinc utolsó verseskötete, lírai rekviemének a Huszonhatodik év címet. A sors iróniája, hogy a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb, legtöbb vitát kiváltó szerelmes versének szerzője a Semmiért egészen című versben élete asszonyának arról írt, hogy ha övé kíván lenni, akkor egész éltét szője át az alázat, a teljes odaadás: élete legyen majdnem öngyilkosság. Testben 7 évvel élte túl asszonyát a költő. 57 éves volt.

Forrás: László Zoltán