A zsidónak született keresztény apostol, íróként és szónokként is nagy népszerűségre tett szert. Apja nagy tekintélyű és nagy jövedelmű ügyvéd volt. Nyilván anyanyelvi szinten írt, olvasott, beszélt, szónokolt latinul és az ottani keltiber nyelven (vagyis a kelta alapnyelv ibériai változatán is). Fia korán bizonyult tehetségesnek nem is egy téren. Jogot tanult, hogy idővel ügyvéd lehessen, mint apja ura. Közben máris népszerűek voltak szellemes kis versei. Jósolgatták, hogy filozófus lesz belőle. Talán már ekkor próbálkozott drámaírással is. Eszébe se jutott visszamenni gyarmati tekintélynek. Hamarosan otthonos volt a legmagasabb körökben. Igen jóképű fiatalember lehetett, mivel előkelő hölgyek szívesen csalták meg vele tekintélyes férjüket. Seneca egész életére végzetessé vált az egyik asszony, Agrippina játékos fellobbanása a jóképű és szellemesen okos ifjú költő-filozófus iránt. Agrippina minden idők legnagyobb római hadvezérének, Germanicusnak volt a leánya, s az élők közt legnagyobbnak ítélt hadvezér, Domitius Aenobarbus felesége, az idővel szörnyeteggé váló Néró édesanyja. Ő is felfedezte Senecát, és kedvtelve vezette be az ifjút a szerelem gyakorlatának titkaiba. Nemsokára, már ügyvédként, más igéző asszonyok is megkívánták maguknak. Ezt nem tudta elviselni Claudius császár féktelen felesége, Messalina. Megrágalmazta, hogy romboló eszméket hirdet. Büntetőügy lett a rágalomból és Senecát a sivár Korzikára száműzték. Nyolc évig kényszerült a Rómához képest mostoha körülmények közötti életre. De itt vált jelentékeny filozófussá. Műveinek többsége filozófiai próza. Fő feladatának érezte ettől kezdve mindhalálig, hogy a bölcseletet és az erkölcstant a megszomorított emberek vigasztalásává formálja. Legmaradandóbb elmélkedései a filozófiai igényű vigasztalások. A féktelen és annyi bajt okozó Messalinát azonban megölték, férje tudtával és beleegyezésével. Közben Domitius Aenobarbus is meghalt, Agrippina özvegy lett és hamarosan férjhez ment az elözvegyült császárhoz. Vitte magával Domitiustól szült fiát, Nérót, Claudiusnak pedig ott volt Messalinától született fia, Britannicus. A tragédiák egész sora következett ebből a családi helyzetből.  

Agrippina első dolgai közé tartozott, hogy Senecát is visszaszerezze. Rá is beszélte Claudiust, hogy az ártatlanul száműzött filozófus - költőnek adjon kegyelmet, és hívja vissza Rómába, ahol nagy eszével és tehetségével sokféle feladatot láthat el. Ettől kezdve néhány évig a birodalom első emberei közé tartozott. Praetor, azaz főbíró is lett, egy évig consul is volt, vagyis a császár után a legfőbb közhivatalnok, a császár barátja címet viselhette. És közvetlenül bekapcsolódhatott az uralkodó családi életébe, ő lett 6 évig a növekedő Néró nevelője és házitanítója. A tanítómester példaadóan erkölcsös és művelt, méltányos és hasznosan tevékeny férfiúvá akarta nevelni a fiút, aki hamarosan trónörökös is lett. A császár felesége kívánságára örökbe fogadta és örökösévé tette Nérót. Claudius vér szerinti fia, Britannicus indokolhatatlanul mellőzött lett. Később Agrippina megmérgeztette férjét, és így 22 évesen Néró lett a császár. És a szelíd, engedelmes tanítvány egyszeriben a birodalom szörnyévé torzult: megölette anyját, hamarosan a feleségétől is megszabadult, és elvette a legveszedelmesebb asszony hírében álló Poppea Sabinát. Őt később maga ölte meg. Senki se érezhette magát biztonságban. Seneca is helyesebbnek tartotta, ha önkéntesen vonul vissza a császári udvarból, közélettől. Elérkezett bölcselkedő, vigasztaló leveleinek legművészibb darabjaihoz. Seneca az együttérzés, a részvét utolérhetetlen művésze, legjobb, legmaradandóbb művei a gyászoló ismerősökhöz írt levelek. Filozófia, erkölcstan, lélektan és az átérzett szomorúság lírája egyesül ezekben a Vigasztalások címen összegyűjtött írásokban. A Codex Ambrosianus tíz dialogikus etikai értekezést tartalmaz, melyek közül a Vigasztalás anyjához, Helviához legteljesebb írása. Talán végső drámáit is ebben az időszakban írta. Közben az otthoni Cordovából Rómába érkezett unokaöccse, Lucanus is, a nagy reményekkel induló ifjú költő, aki könnyelműen elfogadta Néró lelkesnek mutatkozó barátságát, holott a magát örökké költőnek tartó császár hamarosan égő irigységet érzett a kétségtelenül lángeszű ifjú iránt. Mint ahogy nem tudta megbocsátani a legszellemesebb ember hírében álló szatíraírónak, Petroniusnak sem, hogy olyan tüntetően szellemes. Történt, hogy egy régimódi úri kör szerette volna eltenni láb alól a közveszéllyé változott, elmebeteg császárt. A készülődő összeesküvés élén az előkelő Piso család egyik férfija állt. De egy besúgó miatt Pisóékat leleplezték és elpusztították, sőt, aki tudott az összeesküvésről, azokat is. Nérónak pedig az egykori nevelő léte is kényelmetlen volt. Áldozatul esett Petronius is, mert nagyon szellemes volt, Lucanus is, mert túl tehetséges volt, s velük együtt Seneca is, mert jó erkölcsre oktató császári nevelő volt. Az utókor azonban egy pillanatra sem feledkezett meg róla. Utolsó művei Luciliushoz íródtak: A természet kérdései, illetve a 124 fiktív levél gyűjteménye, az Erkölcsi levelek. Műveinek célja a morális tanítás. Tragédiáit (Őrjöngő Hercules; Trójai nők) a reneszánsz és a klasszicista esztétika értékelte nagyra, kétségtelen: ő volt a részvét levél legnagyobb művésze.

Ő az egyetlen és legnagyobb római tragédiaíró, kitűnő stiliszta, jó ember, bölcs gondolkodó, aki mindig tudta: hirdesd a vizet, mert egészséges, de igyál inkább bort. Az jobb. Kényszer öngyilkos lett. Az jobb?