A háború felé feltartóztathatatlanul rohanó társadalom válságának jellemző tünete volt az olasz futurizmus mozgalma. Kezdetben irodalmi irányzatnak indult, hamarosan a képzőművészetben is jelentkezett, bár ott nem jellemezte az a barbárság-dicsőítés, amire a manifesztum hivatkozott. 1910-ben Carlo Carrá, Umberto Boccioni és Luigi Russolo kapcsolódnak a mozgalomhoz, majd Giacomo Balla és Gino Severini.

A futuristákat elbűvölte a modern technika, a közlekedés és a távközlés. A futurista művészet egyik legfőbb jellemzője az volt, hogy megpróbálta megragadni a mozgást és a sebességet: ezt rendszerint úgy érték el, hogy ugyanazt a tárgyat vagy személyt különböző pozíciókban rajzolták meg ugyanabban az időben, így keltve a mozgás érzetét. A futurizmus politikai és művészeti mozgalom. Ideje - 1909 - 1944. Céljuk: a polgári hagyományok teljes lerombolása és az élet újjáalakítása. Témáik: a modern, nagyvárosi jövő - technikai csodák, a gépek, a mechanika világa - a sebesség, erő, dinamizmus - és a militarizmus, erőszak: a forradalmak és háborúk éltetése (építés a pusztítás után). Képzőművészeti eszköztáruk az egymás utáni mozgásfázisok ábrázolása egy képen, és a mozgás irányának érzékeltetése, erővonalak feltüntetése a képen. A zenével is foglalkozó Luigi Russolo képein is zenei hatást akart ébreszteni, valamint a gép-, a mozgás-, a lendület istenítését hirdeti.

A futurizmus kísérlet volt arra, hogy dinamikával töltse fel azt az életet, melyet átszabtak az új technológiák. Luigi Russolo, az olasz futurista festő olyannyira átlelkesült Balilla Pratella egy kompozíciójának 1913-as zenekari előadásától, hogy A zajok művészete címmel megfogalmazott egy kiáltványt, a zeneszerző számára írott levél formájában. Kiáltványa és rákövetkező kísérletei a nagyvárosok ipari hangjait imitáló intonarumori (zaj intonátorok) hangeszközökkel élettel telt üzenetet közvetítenek az utókornak, miáltal Russolo a kortárs "poszt-digitális zene nagyapja" megtisztelő címét viselheti.