Csaknem egy évszázados életútja tükrözi a kor fordulatait és eszmeáramlatait. Mondhatjuk, hogy együtt élt a XX. századdal. 1872-ben született egy igen előkelő angol családban - apja Anglia konzervatív párti miniszterelnöke volt. Amikor Russel 4 éves, szülei diftériában meghaltak, s a gyermek neveltetését kezdetben nagyanyja vállalta magára. Nagyszülei arisztokrata szokás szerint nem nyilvános iskolába járatták, hanem házitanítókkal neveltették. Mivel fiatalabb gyermekként nem örökölhette a családi vagyont és rangot, ezért más irányba terelődött a figyelme, kezdetben a matematika, majd 1893-tól a filozófia és bölcselettörténet felé orientálódott. Tanulmányait Cambridge-ben végezte. 1891-1901 között a Trinity College ösztöndíjasa, tanára a későbbi szerzőtárs, Whitehead volt. Filozófiából szerzett diplomát 1894-ben, majd a párizsi angol nagykövetségen lett attasé, ám a diplomáciai pálya nem vonzotta. Megnősült és amerikai feleségével az USA-ba, majd 1895-ben Németországba látogat, ahol többek között a szociáldemokrácia eszméivel is megismerkedik, s kritikai művet szentel e problémának (Német Szociáldemokrácia, 1896). Hazatérve a Liberális Párt tagja lesz, két ízben is indul a képviselői mandátumért (Wimbledon körzet), de nem jut be a parlamentbe. Idővel megbarátkozik a Fabiánus mozgalommal is. A századfordulón javarészt matematikai kérdésekkel foglalkozik, N. A. Whitehead-del közösen kiadják A matematika alapjai c. művet (1903), mely három vaskos kötetben tárgyalja a matematikai logika fejlődését. 1908-ban akadémiai tag, 1910-ben pedig cambridge-i professzor lett. Az első világháború alatt a katonai szolgálatot megtagadók mellé állt, pacifizmusa miatt 1916-ban elbocsátották állásából, 1918-ban pedig fél évre bebörtönözték, Bevezetés a matematikai filozófiába című művét ott írta. 1920-ban másodszor megnősült, a Szovjetunióba és Kínába utazott, Lenint is felkereste. Könyve, A bolsevizmus elmélete és gyakorlata bírálta a totalitarizmust és megjósolta a későbbi sztálinizmus sok vonását. A bolsevik rendszerrel szembeni kritikussága mellett baloldali vonzódását azonban megőrizte. A pekingi egyetem felkérésére elvállalja az ottani filozófiai tanszéki megbízatást is. Kína évezredes múltja és kultúrája lenyűgözi, s a két utazás élményeit könyvekbe foglalja. Visszatérése után 1922-23-ban ismét politikai ambíciók rabja lesz, munkáspárti színekben újra indul a választásokon, de most sem sikerül parlamenti szerephez jutnia. Feleségével kísérleti iskolát hoz létre, melyben pedagógiai elveit a gyakorlatban kívánja kipróbálni. Pacifistaként támogatta az 1938-as müncheni döntést, a háború kitörése után Hitler legyőzését mindennél fontosabbnak tartotta. 1936-ban harmadszor is házasságot kötött. 1938–39-ben az Egyesült Államokban tanított, professzori kinevezését a bíróság azzal törölte, hogy szexuális szabadosságot hirdet. Ezután a Barnes alapítványnál tanított 1943-ig, majd újra Cambridge-ben lett tanár.

1944-ben visszatért Angliába, újból a Trinity College tagjai közé választották. Az 1945-ben megjelent könyve, A nyugati filozófia története és fellépései a BBC műsoraiban igen népszerűvé tették, ismertségét csak fokozta 1949-ben kapott Érdemrendje. Tevékenységéért 1950-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazzák - "sokoldalú és jelentős munkásságának elismeréséül, amelyekben a humanista ideálokért és a gondolat szabadságáért harcolt". Ekkor fordult érdeklődése a nemzetközi politika felé. Bekapcsolódott a békemozgalomba. 1952-ben negyedszer is megnősült. Elítélte az 1954-es Bikini-szigeteki hidrogénbomba-robbantást, Albert Einsteinnel és más Nobel-díjasokkal közzétett nyilatkozata a Kelet és Nyugat tudósait közös tanácskozásra hívta. Ebből lett a Pugwash mozgalom, melynek elnökévé 1957-ben megválasztották. 1958-ban az atomleszerelést követelők élére állt. 1959-ben megírja Filozófiai fejlődésem címmel önéletrajzi művét. 1960-ban létrehozta a Százak bizottságát, polgári engedetlenségre buzdított, majd 1961-ben 89 évesen tömeges ülősztrájkot szervezett az atomleszerelésért. Ezért két havi börtönre ítélték, de betegsége miatt csak hét napot ült le. Utolsó éveiben az Egyesült Államok vietnami háborús politikáját bírálta, Jean-Paul Sartre-ral és másokkal összehívta a Háborús Bűnök Nemzetközi Bíróságát a vietnami atrocitások ügyében. 1970-ben hunyt el.

Több mint 40 könyvet és számtalan cikket írt. Témakörük a matematikától és fizikától, a filozófián és logikán keresztül az etikáig, a szociológiáig, a történelemig, a teológiáig és a politológiáig terjed. Az ismeretelméletben fő célja volt, hogy megállapítsa: miről, mekkora biztonsággal mondhatjuk, hogy tudjuk. A tudásba vetett korlátlan hit mérséklését, a kifejezés egyszerűsítését A jelenés és az igazság vizsgálata (1940), és Az emberi tudás területe és határai (1948) című műveiben kísérelte meg. Második célját, a matematika visszavezetését logikai alapelvekre, a két tan összekötését A matematika alapjai című 1903-as könyve dolgozták fel Whiteheaddal. Russell fedezte fel a halmazelmélet egyik ellentmondását, (Russell-paradoxon) és kiküszöbölésére több változatban is kidolgozott egy ún. típuselméletet, amely azonban a matematikusok többsége szerint nem volt elég könnyen kezelhető. A problémára e helyett a Zermelo-Fraenkel féle halmaz elméletet fogadták el. A harmadik fő cél a nyelv elemeire, egyszerű kijelentésekre bontása, amit A tudat elemzése (1921) és Az anyag elemzése (1927) című munkáiban végzett el. Az előbbi az anyagot és az elmét azonos elemekből épült különböző rendszerekként mutatja be. Analitikus filozófiája a 20. század egészében érvényesült, atomizmusára tanítványa, Ludwig Wittgenstein munkássága is visszahatott. A 20-as években fizikai, erkölcsi és nevelési témákról írt népszerűsítő munkákat. Szellemes művei erkölcsi, politikai, eszmei radikalizmusát s baloldaliságát tükrözik. 

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL