Értekezés művészetekről és tudományról

Ebben a műben Rousseau vitatja, hogy a művészetek és a tudományok hasznosak lennének az emberiségnek, mert nem az emberi szükségletekre adandó válaszként fejlődtek, hanem a büszkeség és a hiúság eredményeként. Ezen kívül lehetőséget teremtettek a semmittevés és a pazarlás kialakulására, ami az ember romlását segíti elő. Felveti, hogy a tudásfejlődés folyamata a kormányok számára hatalmat biztosított, az egyén szabadságát pedig szétzúzta. Összefoglalva kifejti, hogy a lezajlott folyamatok aláásták az őszinte barátság lehetőségét és azt féltékenységgel, félelemmel valamint gyanakvással helyettesítették. 

Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól

(...) Kétféle egyenlőtlenséget látok az emberi fajban. Az egyiket természetinek vagy fizikainak nevezem, mert a természet hozta létre; ide tartoznak az életkornak, az egészségi állapotnak, a testi erőnek, valamint a szellemnek vagy léleknek a különbségei. A másikat morális vagy politikai egyenlőtlenségnek nevezhetjük, mert egy bizonyos közmegállapodástól függ, és az emberek közötti egyezség hozta létre vagy legalábbis szentesíti. Ez utóbbi különféle kiváltságokból áll, melyeket némelyek másoknak a rovására élveznek; így például gazdagabbak, hatalmasabbak, nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint amazok, sőt engedelmeskedésre bírhatják őket.

Feltárja az emberiség elfajulásának folyamatát a kezdeti ősközösségtől a modern társadalom kialakulásáig. Rámutat, hogy az ősemberek elkülönült majomszerű lények voltak, akiket szabadságvágyuk és tökéletességük különböztetett meg az állatoktól. Vitatja, hogy ezek a primitív emberek megszállottan csak magukra vigyáztak volna, ehelyett természetes hajlamuk volt a szánalomra és a könyörületre. Amint a népességnövekedés miatt közelebb kellett kerülniük egymáshoz az embereknek, pszichológiai átalakuláson mentek keresztül és mások jó véleménye saját jólétük lényegi összetevőjévé vált. Rousseau ezt az öntudatra ébredést az ember felvirágzásának aranykoraként látja. Ugyanakkor a mezőgazdaság és a fémgyártás kialakulásával a magántulajdon és a munkaerő értékének megjelenése növekvő egymásrautaltságot és egyenlőtlenséget eredményezett. Rousseau szerint az első államok az így létrejövő ellentétek eredményeként, a gazdagok és szegények közötti egyfajta társadalmi szerződés alapján jöttek létre. Az eredeti szerződés súlyosan hibás volt, mert a társadalom leggazdagabb tagjai becsapták a népességet és bebetonozták az egyenlőtlenséget, amely ezzel az emberi társadalmak maradandó jellemzőjévé vált. Rousseau saját társadalmi szerződés-koncepciója ennek a tisztességtelen társulásnak az alternatívájaként fogható fel. Az Értekezés az egyenlőtlenségről végén Rousseau elmagyarázza, hogy az aranykorban kialakult vágy, amely arra irányul, hogy az emberek mások szemében értékesnek akarnak tűnni, hogyan ássa alá a személyes becsületet és hitelességet az egymásrautaltság, a hierarchia és az egyenlőtlenség társadalmában.

EMIL, AVAGY A NEVELÉSRŐL

A kötet a francia felvilágosodás nagy gondolkodójának a nevelésről szóló gondolatait foglalja össze. Neveléselméletének alapja - a kereszténység világnézeti tételével szemben, mely szerint minden ember eredendően bűnben születik - az, hogy az ember, mint a természet része, születésétől fogva jó, csak a társadalom rontja meg. Éppen ezért, a kor eszményképét jelentő, a test és a lélek összhangját mutató ember kialakítása érdekében a növendék számára elegendő csupán a neveléshez szükséges megfelelő környezetet megteremteni, s így, a társadalomtól távol, a természet közelségében az ismeretszerzést, az erkölcsi értékek kialakítását biztosítja a gyermek természetes kíváncsisága. Képzelt növendéke, Emil nevelése kapcsán ismerteti nevelési elveit, s ezek alkalmazását mutatja be cselekményepizódok formájában. Ez a keret lehetőséget nyújt arra is, hogy kifejtse gondolatait a természetes vallásról, a társadalomról, a polgári intézmények romlottságáról, az emberi érzések felszabadításának szükségességéről. Rousseau klasszikus munkáját, kultúrtörténeti jelentőségű eszméit gördülékeny, olvasmányos fordítás hozza közel a mai olvasóhoz. 

A TÁRSADALMI SZERZŐDÉSRŐL, AVAGY A POLITIKAI JOG ELVEI

A francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakját magáénak vallja a filozófia, az irodalomtörténet, a pedagógia, de a teológia, a zenetudomány, a nyelvészet és a szociológia is. A társadalmi szerződésről írott tanulmánya a legfontosabbak közül való, 1762-ben jelent meg s vált harminc esztendővel később a jakobinusok legfőbb művévé. Rousseau szerint a természeti állapotban csupán fizikai függetlenség létezik, a társadalomban pedig már szabadság is, ezt a szabadságot azonban éppen a szerződéssel kell megvásárolni, s így egyúttal lehetővé válik a rabságban való egyenlőség szörnyűsége is. Itt azonban már nem pusztán dekadenciát, visszafejlődést lát a társadalmi civilizációs fejlődésben, de egyúttal a radikális társadalmi újítás feltételét is. E művének mondandója már közvetlenül a nagy francia forradalom egyik legfontosabb eszmei előkészítője. Nála a hatalom alapja a közakarat, s ez természeténél fogva elidegeníthetetlen. Ludassy Mária magyarázó tanulmányai, Rousseau-t korába elhelyező, helyét filozófus kortársai között megmutató elemzései kísérik és adnak teljes képet a műről, melyet Kis János ültetett át magyarra. Kiváló, jól szerkesztett Bibliográfia vezeti tovább azt az olvasót, aki többet kíván tudni a műről, annak fogadtatásáról. A Rousseau kiváló munkája - minden, a filozófia iránt érdeklődő felnőtt, középiskolás és egyetemista figyelmére érdemes. 

VALLOMÁSOK

Ha emlékem velem együtt múlna el... zokszó nélkül tűrném az igaztalan és múló gyalázatot; de mert nevem végül is élni fog, vele együtt a szerencsétlen ember emlékét is, aki viselte.. ..Olyan vállalkozásba fogok, amelynek nem volt soha elődje. Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én magam leszek..

Az újkori világirodalomnak ez a remekműve nagy hatást gyakorolt utókorára. A rousseau-i életművet betetőző nagy konfesszió (amelyet csak a szerző halála után adtak ki). Tettei rugóinak feltárására, szíve tisztaságának kimutatására, élete egészének feltárására vállalkozik itt Rousseau, hogy az utókor elmondhassa: nálánál jobb ember még nem volt. Az utókor számára áttetsző ez a nyílt, gőggel vegyített alázatos szándék, és az őszinteség is legalábbis fonák: éle sokszor nem is önmaga, hanem barátai, a balsorsának okozói a társadalom ellen fordul. Nagy mű mégis csak a Vallomások - látszik két évszázad távlatából: páratlanul színes, a lélekelemzés frissességével ható ön- és korábrázolás. Különösen az ifjúkorról szóló első részre illik ez a jellemzés: a világirodalom egyik legkitűnőbb csavargóregénye, amely a maga őszinte attitűdjével ma is magával ragadja olvasóit. A második, felnőtt kori hányattatásait festő részben sokszor jelenik meg a "fekete kísértet", az ellene támadó, őt elveszejteni akaró összeesküvés démonikus réme, ám e paranoid vonásban is, a megjelenítés, az önmentség átfűtöttségében és analitikus jellegében is önmagát, a maga mentségét adja az író-filozófus. Furcsán kétélű exhibicionizmus ez, amely azért állítja pellengérre, azért teszi életgyónássá sorsa képét, hogy tiszteljék és szeressék, és lássák benne a bátor embert, aki meri bevallani bűneit, hogy erényei minél jobban tündököljenek.