A 20. századi művészeti avantgárd egyik kiemelkedő alkotója, és egyben az orosz konstruktivizmus stílusteremtő művésze. Rodcsenko a vizuális művészetek minden műfajában alkotott. Készített olajfestményeket, szobrokat, rajzokat, kollázsokat, fotómontázsokat, tervezett könyv- és folyóirat-címlapokat, hétköznapi tárgyakat, továbbá filmezett és fényképezett is. Alapító tagja volt a LEF-nek, ami együttműködő baloldali művészekből állt. Az elsők között szakított a fényképezőgép használatának hagyományos látószögével. A tárgyakat, modelleket alulról, vagy felülről, a legkülönbözőbb szögekből fényképezte. A politika korán felismerte a fotográfia propaganda erejét. A szocialista realista fotó sematikus látásmódját is Rodcsenkónak köszönhetjük.

Apja színházi kellékes volt, édesanyja pedig mosónő. 1902-ben a család Kazányba költözött. 1905-ben itt egy alapfokú egyházi iskolában, 1911—1914 között pedig ugyanitt egy művészeti iskolába járt. Itt ismerkedett meg Varvara Sztyepánovával, akivel később, 1916-tól Moszkvában már együtt éltek. Ugyanebben az évben besorozták a hadseregbe, ahol 1917 végéig szolgált. Művészként nyilvánosan 1916-tól működött. A Tatlin-szervezte Magazin kiállításon mutatkozott be. 1917-ben – közvetlenül a februári forradalom után – Moszkvában megszervezték a művész szakszervezetet. Rodcsenko az ifjúsági tagozat titkárává vált. A fiatal művészek élet- és munkakörülményeinek szervezésével kezdett foglalkozni. Ezzel egy időben Tatlinnal és másokkal létrehozták a Pittoreszk Kávéházat, ami 1918-21 között a Múzeumi Hivatal irodájaként is működött. 1919 és 1924 között különféle művészeti szervezetekben és intézményekben töltött be fontos szerepeket. 1921-ben Rodcsenko Moszkvában, az 5×5=25 címmel rendezett kiállításon bemutatott egy vörös, egy sárga és egy kék festményt. (Tiszta vörös, tiszta sárga, tiszta kék) Mindegyik festmény monokróm (egyszínű) négyszög volt. A kiállítás kapcsán a festő ezt a kijelentést tette: "A logikus konklúziójára redukáltam a festészetet... vége!" R. főként arra törekedett, hogy lehetővé tegye a festészet lényegének — logikus konklúziójának — megértését. 1923 - 1930: tagja volt a LEF és a REF avantgárd csoportoknak, tervezője a LEF és az ÚJLEF folyóiratainak. (LEF - az együtt dolgozó és együtt gondolkodó baloldali művészek társulása) Reklámplakátjaiért az 1925-ös párizsi nemzetközi tárlaton ezüstérmet kapott.

R.1924-ben kezdett fényképezni. Eleinte főleg portrékat készített. Sok közülük, pl. Majakovszkij, Dovzsenko, vagy édesanyja fényképe ma is közismert. Mint fotóművész különös beállítási- és nézőpont-kísérleteivel vált korán ismertté, a szokatlan perspektívák úttörője volt. Egyik legismertebb képe egy alulról fényképezett trombitást ábrázol, akinek az arca az éppen benne összegyűlt levegőtől feszül. De a szó szoros értelmében fejre állította a világot, már ami az építészeti formákat illeti, hiszen munkásságának egyik ismertetőjele volt a világ legfeltűnőbb nézőpontjainak alkalmazása. Az ő nyomdokába lépni azt jelenti: a fotográfiai kiválasztás témáiról az összes létező nézőpontból véleményt mondani. A munkafolyamat közben valósággal fellelkesíti az embert koszos ruhában a padlón feküdni, vagy létrákon, tetőkön mászkálni – ismét csak a cél elérése érdekében. Az 1930-as években Majakovszkij Erről c. művéhez, és más könyvekben fotómontázst alkalmazott. A későbbiekben a forradalmi romantika vált rá jellemzővé. Propagandafeladatokat látott el. Tervezője volt az Épülő Szovjetunió c. folyóirat sok számának. 1933-ban részt vett a Belomor - Balti csatornához államilag szervezett utazáson, ahol nagyszámú riportfelvételt készített. 1938-40 között jelentősek cirkuszi fotói. 1930-ban utolérte a mellőztetés. Ezt egy propaganda plakátjának köszönhette. Az Úttörőlány c. képet azzal bírálták meg, hogy a szovjet embernek nem az égben, hanem a földön kell keresnie a jövőt. Politikai félreállítása vagy örök időkre szólt, vagy megfeledkeztek róla. Magányos, megkeseredett emberré lett, és visszatért a festészethez, amelyről pedig korábban azt hirdette, hogy az halott. Térkonstrukciói mai napig számos művész munkásságához nyújtanak kiindulópontot. Bár a legtöbb térbe konstruált alkotását a művész, készítését követően megsemmisítette, mégis a róluk készített fényképes dokumentációk lehetővé tették az utókor számára, hogy a róluk készített replikákat "eredetiben" szemlélje.