Édesapja kincstári főerdész volt, szerette a könyveket, maga is rajzolgatott, édesanyja, nagynénje is értelmiségi családból származott, az ő körükben nevelkedett. Édesapját korán elvesztette, anyja egy kis ház kiadásának béréből nevelte a gyermekeit.

A gimnáziumi érettségi után 1890-ben beiratkozott a Mintarajziskolába és Greguss János tanítványa lett. Az ott töltött néhány hónap múltán Hollósy Simon híre vonzotta, s elutazott Münchenbe. Hollósy mellett tanult két évet, majd Párizsba utazott, ott a Julián Akadémián tanult hat hónapig. Párizsból hazament Nagybányára, s ott festette meg első sikeres képét, a Bohémek karácsony estje idegenben címűt. A Műcsarnok 1893-i téli tárlatán e műnek nagy sikere lett, a Képzőművészeti Társulat megvette a Magyar Nemzeti Múzeum Képtára számára. 1894-ben Lyka Károly ösztönzésére Olaszországba utazott, legelső olasz útjának terméke a Kossuth Lajos a ravatalon c. grafika és festmény. Következő jelentős képe, a Gyötrődés is szépia tónusban készült 1894-ben, lámpa világítású kép. A nagybányai festők első budapesti kiállításán, 1897-ben Hajnali hangulat című képével szerepelt. Témája - beteg bányászt támogat egy asszony a nagybányai reggeli szürkületben. A betegség, elesettség érzetét a táj hangulata is sugallja. Lassan kibontakozik Rétinél a nagybányai plein air és az érzelmek ábrázolásának összhangja. Portréfestéssel is foglalkozott, miniatúrákat festett. Illusztrációkat rajzolt és festett Kiss József költeményeihez, majd 1898-99-ben megfestette Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Bródy Sándor arcképét. 1899-ben fejezte be a fő művének tartott Honvédtemetés című képét. Megható az 1848-49-es forradalom és szabadságharc volt idős katonáinak gyászmenete, élen a 48-as zászlóval; ekkoriban sok volt honvédet temettek. Az emberi hangulatok és a fény-árnyék hatások összekapcsolása kiválóan sikerült Réti Öregasszonyok c. képén is 1900-ban. A századforduló terméséből talán mégis legszebb az Édesanyám arcképe c. festmény a maga bensőségességével. 1902-ben a nagybányai művésztelep első mestere, Hollósy Simon Técsőre távozott és megalakult a Nagybányai Szabadfestő Iskola, amelynek egyik vezetője Réti István lett. 1904-ben bécsi tanulmányútra, 1906-07-ben Fraknói ösztöndíjjal Rómába utazott. 1904-07 között sokat foglalkoztatta a Krisztus az apostolok közt képterv, ehhez számos sikeres vázlatot készített, ezekből lett aztán ismeretes az 1905-ös Agitátor, amely az István Király Múzeumban található Székesfehérvárott. Kiemelkedő, ha ugyan nem a legsikerültebb alkotása Rétinek a Kenyérszelés c. 1906-ból való műve, színekben, fényekben és árnyakban gazdag és összehangolt, kompozíciójában kiforrott alkotása. A Tájkép alakkal és a Szobabelső c. kompozíciói szintén a színek összhangját, a fény-árnyék hatások kompozíciós szerepét, a festői eszközök alkalmazásának mesterségbeli tudását mutatják. Számos tájképet (Árokpart, Szilvás), enteriőrt, arcképet (Kiss Lajos arcképe 1915), életképet (Kaszáló ember, 1915, Idill), aktot festett (ez utóbbira példa a Fürdő nők kétalakos képe, vagy a Cigánylány 1912-ből). Az 1910-es évektől egyre kevesebbet festett, de annál buzgóbban tanított a nagybányai iskolában. 1913-tól meghívták óraadó tanárnak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ezért Pestre költözött, de minden nyarat Nagybányán töltött, festeni igazán csak szülővárosában tudott. Megviselte édesanyja 1918-ban bekövetkezett halála. A Tanácsköztársaság idején a képzőművészek szakszervezetében dolgozott, annak bukása után Lyka Károly oldalán kivette részét a képzőművészeti főiskola reformjainak kidolgozásában. 1923-tól rendes tanárként oktatott a Képzőművészeti Főiskolán 1938-as nyugdíjazásáig, 1928-35 között a főiskola rektora volt. Filozófiai, művészetelméleti kutatásokat folytatott, megírta A nagybányai művésztelep történetét, legbehatóbban Hollósy Simon és Ferenczy Károly festői munkásságát dolgozta fel. Életében nem adták ki ezt a könyvét, de már a kéziratra megkapta 1941-ben a Baumgarten-díjat. 1942-ben szülővárosa, Nagybánya választotta díszpolgárává. Nemzeti hagyományaink ápolása szempontjából figyelemre méltó az 1931-ben készült egészalakos Kossuth-képe. Réti 1938-ban nősült, Szlezják Irént vette feleségül, a II. világháború utolsó éveiben életük viszontagságos volt. Rétiék Bajnok utcai lakását bombatalálat érte, Réti könyveinek, képeinek, vázlatainak nagyobb része elpusztult. Amijük megmaradt, azzal újabb lakásba menekültek, majd azt a lakást is bombatalálat érte. Réti közben egyre többet betegeskedett, szenvedéseitől 1945. január 17-én váltotta meg a halál. Réti István a festészetben, a grafikában, a művészettörténetben és a művészetpedagógiában egyaránt maradandót alkotott.