Proust Auteuilben született (Párizs déli részén, az akkoriban elmaradott 16. kerületben) nagybátyja otthonában. Születése idején zajlott a párizsi kommün elnyomását követő erőszakhullám, gyerekkora egybeesik a francia Harmadik Köztársaság megszilárdulásával. Apja, Achille Adrien Proust, katolikus hitű, híres doktor és járványkutató volt, aki a kolera okait és továbbterjedését tanulmányozta Európán és Ázsián keresztül, gyógymódot keresve a betegségre. Számos cikket és könyvet írt a gyógyszerekről és a higiéniáról. Anyja, Jeanne Clémence Weil, egy gazdag és művelt zsidó család sarja, irodalmilag képzett és olvasott volt. Levelei jól fejlett humorérzékről árulkodnak, az ő ösztönzése és segítsége adta a szükséges lendületet fiának, hogy lefordítsa John Ruskin köteteit. Szülei 1870-ben kötöttek házasságot. Kilenc éves korában volt Proust első komoly asztmarohama, mely után saját maga, a családja és barátai őt betegeskedő gyerekként kezelték. Proust hosszú pihenőket töltött Illiers faluban. Ez a falu és nagybátyja Auteuil-i háza szolgált a képzelt Combray város modelljéül nagyregényében, melynek ez lett egyik legfontosabb helyszíne. 1882-től Proust a Lycée Condorcet diákja. Rossz egészségi állapota (allergikus asztmája) ellenére Proust egy évet szolgált a francia hadseregben (1889-90). Az Orléans-i Coligny Caserne-ban szerzett tapasztalatait regénye harmadik kötetében egy hosszú epizódban írja meg. Miután leszerel jogi tanulmányokba kezd a Sorbonne-on, de nem fejezi be. Még ugyanabban az évben megismerkedik Henri Bergsonnal. Proust fiatal korában dilettáns és sikeres törtető volt, akinek írói törekvéseit akadályozta saját stílustalansága. Ekkoriban szerzett sznob és esztéta hírneve hozzájárult ahhoz, hogy Az eltűnt idő nyomában első kötetét nem tudta kiadatni csak saját költségén Bernard Gasset-nál 1913-ban. Proust szoros kapcsolatot ápolt anyjával, aki szerette volna, hogy valami hasznos munkát végezzen. Hogy apja társadalmi karrier iránti elvárását leszerelje befejezi jogi tanulmányait és 1896 nyarán önkéntesnek jelentkezik a Mazarine Könyvtárba. Azonban betegeskedése miatt több időt tölt betegállományban mint munkában, míg végül fontolóra nem veszi, hogy felmond. Valójában soha nem dolgozott és nem mozdult ki szülei lakásából, egészen addig, amíg mindketten meg nem haltak. Proust homoszexuális volt, és bár nem vállalta szexuális hovatartozását, ő volt az egyik első európai író, aki terjedelmesen foglalkozott a homoszexualítással. Kapcsolatot folytatott Reynaldo Hahn zongoraművész és zeneszerzővel. 1900 és 1905 között az író élete és családi környezete jelentősen megváltozott. 1903 februárjában testvére, Robert elhagyta a családi otthont és megházasodott. Apja ugyanannak az évnek a szeptemberben halt meg. Végül, és ami leginkább érintette Proustot, 1905 szeptemberében meghalt az anyja. Jelentős öröksége, melynek révén milliomossá és függetlenné vált, megváltoztatta életét. Ennek a váratlan szerencsének, gazdaggá és függetlenné válásának ellenére egészsége ezt követően mindinkább romlott. Élete utolsó 3 évét betegsége miatt jórészt elzárkózva, parafával bélelt hálószobájában töltötte, ahol nappal aludt, este pedig regényén dolgozott, illetve kisebb sétákat tett. A nappali zajok és a fények súlyos asztmarohamokat okoztak nála. 1922. november 18-án halt meg tüdőgyulladásban. Temetésére 1922. november 22-én a párizsi Pere-Lachaise temetőben került sor, ahol szülei mellé temették.

Proust ifjú korától írt és megjelentette írásait. Olyan folyóiratban jelentek meg művei, melyeknek maga is munkatársa volt, mint például az iskolai lapokban. 1890-91-ben Proust egy rendszeresen megjelenő társasági lapot alapított Le Mensuel címmel. 1892-ben alapítója volt a Le Banquet irodalmi folyóiratnak, melynek a következő években kisebb darabokat publikált. Ugyanakkor művei megjelentek a tekintélyes La Revue Blanche-ban is. 1896 júliusában jelent meg a Gyönyörűségek és napok, mely több korai írását tartalmazza. A könyvhöz Anatole France írt előszót. 1897 februárjában Proust párbajozott a kritikus Jean Lorrainnek, aki kétértelmű megjegyzést tett Proust művére. Proust segédje egy barátja, Jean Béraud, a festő volt. Ugyanabban az évben kezd dolgozni Jean Santeuil című regényén, mely csak jóval halála után, 1954-ben, befejezetlenül jelent meg. A regény számos momentuma, így az emlékezés rejtélye és az öntükröződés átkerült Az eltűnt idő nyomában című művébe. A szülők portréja a Jean Santeul-ben meglehetősen nyers, azzal a kiforrottabb és megejtőbb ábrázolással szemben, amely főművében olvasható. A Gyönyörűségek és napok szerény méltatásának és belső problémák következtében 1897-ben ideiglenesen, majd 1899-ben teljesen abbahagyta a mű írását. 1895 elején Proust több időt töltött olvasással –  olvasmányai révén kezdte finomítani saját művészetről vallott gondolatait és a művész szerepét a társadalomban. A művész felelőssége, hogy szembenézzen a természettel, következtessen lényegére és magyarázza azt, vagy megismételje műalkotásában. Ez a Ruskin művészetről vallott nézete hatással voltak Proustra. Művei annyira fontossá váltak számára, hogy saját bevallása szerint több könyvét fejből tudta. Proust két Ruskin-művet kezdett franciára fordítani, de akadályozta munkáját az angol nyelv nem pontos ismerete. Hogy fordítási kísérletének sikertelenségét kompenzálják csoportmunka kezdődött: anyja fordításának vázlatait Proust ellenőrizte, azután Marie Nordlinger, aki szeretőjének, Reynaldo Hahnnak volt az angol unokatestvére, végül Proust még csiszolt rajta. Mikor összeütközésbe került egy szerkesztővel Proust azt mondta: "nem állítom, hogy ismerem az angol nyelvet, de ismerem Ruskint". A The Bible of Amiens fordítása végül 1904-ben jelent meg Proust előszavával. A fordítás és az előszó kedvező visszhangra talált. Henri Bergson (Proust unokafivére) azt mondta előszavára, hogy "fontos adalék Ruskin pszichológiájához" és dicsérte fordításáért is. A publikálás idején Proust már dolgozott Ruskin Szezámok és liliomok című művén, amit 1905 júniusában fejezett be, nem sokkal anyja halála előtt. A kötet 1906-ban jelent meg. Ruskinon kívül Proustra irodalmi vonatkozásban főképp Saint Simon, Montaigne, Stendhal, Flaubert, George Eliot, Dosztojevszkij és Lev Tolsztoj hatottak. Filozófiai és történeti szempontból Henri Bergson (filozófus), Paul Desjardins (filozófus) és Albert Sorel (történész) hatottak rá. Időhöz kapcsolódó nézetei, miszerint az idő valódi múlása és az ember (a szubjektum) által átélt idő különböznek, írói munkásságára is jelentős hatással voltak, műveiben alapvető momentumok. Csodálta ugyanakkor Anatole France műveltségét és elegáns stílusát. 1908 fontos év Proust írói fejlődése szempontjából. Az év elején írt és kiadott néhány paródiát (utánzatot) más írók modorában, különféle folyóiratokban. Ezek a gyakorlatok lehetővé tették számára, hogy saját stílust teremtsen, olyan írók segítségével, akiket csodált. Ugyanennek az évnek a tavaszán és nyarán írt néhány töredéket, melyek később a Sainte-Beuve ellen cím alatt álltak össze. Proust a következőket írta egy barátjának: "Folyamatban van több munkám is: egy a nemességről, egy párizsi regény, egy esszé Sainte-Beuve-ről és Flaubert-ről, egy esszé a nőkről, egy a pederasztiáról (nem könnyű kiadni), egy tanulmány a festett üvegablakokról, egy tanulmány a regényről." Ezekből az egymással összeegyeztethetetlen tartalmú töredékekről Proust elkezdett létrehozni egy olyan regényt, melyen azután folyamatosan dolgozott. A munka nyers terve egy első szám első személyű narrátort állított a középpontba, aki képtelen aludni és aki éjszaka gyerekkora eseményeire emlékezik, miközben arra vár, hogy anyja reggel odamenjen hozzá. A regény Sainte-Beuve kritikájával, az életről vallott elméletek cáfolatával végződött volna. A regény jegyzetfüzeteinek több eleme hasonlóságot mutat Az eltűnt idő nyomában egyes részeivel. Nehéz volt kiadót találni ennek az újszerű regénynek, ezért az író egy másik munkába kezdett, mely majd másféle fogadtatásra talál, miközben ugyanazokkal a témákkal és összetevőkkel dolgozik – ez lett a híres Az eltűnt idő nyomában című regényfolyam. A közel 3200 oldalas és több mint 2000 irodalmi karaktert felvonultató regényt 1909-ben kezdte el írni és valamivel a halála előtt fejezte be. Első kötete a Swann 1913. november 13-án jelent meg. P. halála megakadályozta abban, hogy az utolsó három kötet vázlatait ellenőrizze, ezért azokat testvére, Robert szerkesztette és jelentette meg a szerző halála után. Az első két kötet 1919-es közös kiadása (Swann; Bimbózó lányok árnyékában) Goncourt-díjat eredményezett a szerzőnek, melynek révén széles körben ismertté és elismertté vált művészete. A regény leghíresebb jelenete, mely emlék magának a regény írásának is kezdetéül szolgált, az a részlet, melyben az elbeszélő egy Madeleine süteményt merít a teájába és a sütemény íze felidézi a Combray-ben töltött gyermekévek ízét és hangulatát. Az önéletrajzi alapú regény főbb eszközei az emlékezés, az öntükrözés és a gondolatok szabad áramlása az idősíkok egybemosásával. 1995-ben a Penguin Kiadó új fordítást készíttetett a regényből, melyet Christopher Prendergast szerkesztett és 3 ország 7 fordítója ültetett át angolra a legfrissebb, hiteles francia szövegek alapján. Az első 6 kötetet 2002-ben az Allan Lane adta ki Nagy-Britanniában. Szintén az első 4 kötetet, azok szerzői jogainak lejárta után, az Egyesült Államokban a Viking Kiadó és a Penguin Classics jelentette meg. Magyarországon Proust művét elsőként és elsősorban Gyergyai Albert fordítása és tanulmányai tették ismertté.

Művei:

* 1896 Gyönyörűségek és napok (tanulmánykötet)
* 1904 La Bible D'Amiens (Ruskin - The Bible of Amiens című művének fordítása)
* 1906 Sésame et les lys (Ruskin - Szezámok és liliomok című művének fordítása)

* 1913-1927 Az eltűnt idő nyomában (regényfolyam)
    o 1. Swann 1913
    o 2. Bimbózó lányok árnyékában 1919
    o 3. Guermantes-ék 1920/1921 (két kötetben)
    o 4. Szodoma és Gomorra 1921/1922 (két kötetben)
    o 5. A fogoly lány 1923
    o 6. Albertine nincs többé (A szökevény) 1925
    o 7. A megtalált idő 1927

* 1919 Pastiches et mélanges
* 1954 Sainte-Beuve ellen (irodalomkritikai tanulmány)
* 1954 Jean Santeuil (befejezetlen regény)