Giovanni Pisano apja Nicola Pisano, születésének idejét nem ismerjük, pisai jelenlétéről az első bizonyíték 1258-ból származik. Művészete antik hagyományokból táplálkozik, de ugyanakkor újító, a gótikus kultúrával harmonizál. Első ismert műve a pisai Battistero szószéke (névjelével látta el, 1260), melyen Mária és Jézus életének jeleneteit ábrázoló domborművek és az erények allegorikus szobrai a feléledő antik hatás példái. Ez a hatszögletes építmény három részből áll. Az alsó részt hét oszlop alkotja. Ezek levéldíszes oszlopfői támasztják alá a középső részt, mely az oszlopközöket áthidaló lóhereívekből áll, az ívmezőkben próféták és evangélisták alakjaival, a sarkokon az Erények és Keresztelő Szent János kisméretű szobraival. A felső rész, a mellvédes kosár öt domborművel van díszítve, ezeken Jézus életének jelenetei és az Utolsó ítélet láthatók. A domborműveket hármas oszlopok nyalábjai választják el egymástól. A domborművek kemény, tömör formái Nicola antik tanulmányaira vezethetők vissza, és jó néhány figurájának előképe megtalálható
római szarkofágokon. Jóllehet a részletek, a forma és az elrendezés dél-itáliai és toszkán hagyományokat követ, ezeknek az elemeknek újszerű és kifinomult kezelése eredetiséget kölcsönöz a szószéknek. Alkotásainak klasszicista motívumait pisai antik emlékek: római szarkofágok és görög vázák ihlették.

1265-ben szerződést írt alá a sienai székesegyház szószékének elkészítésére. A munkát 1268-ban fejezte be, mely Jézus történetét ábrázolja. Nagyobb és részletgazdagabb a pisainál: nyolcszögletű, és a kosár mellvédjének sarkain oszlopok helyett szoboralakok vannak. A domborművek kisebbek, mint Pisában, de több figura szerepel rajtuk. Számos helyen - főként a mellvéd sarokfiguráinál - a formák és vonalak lágyabb alakítása a gótikus ízlés jele, aminek Pisában még nyoma sem volt. A szószéken megfigyelhető stíluskülönbségek és minőségbeli egyenlőtlenségek a műhely közreműködésének következményei. Az írott források négy segédet említenek, közöttük Giovanni Pisanót és Arnolfo di Cambiót. Közreműködésük egyik oka az lehet, hogy Nicolának egyidejűleg egy másik jelentős megbízás kivitelezését is ellenőriznie kellett, Szent Domonkos szarkofágjáét a bolognai San Domenico-templomban. Ezt a munkát 1267-ben fejezte be tanítványával, Fra Guglielmóval, melyen Szent Domokos és Szent Reginaldus életének jeleneteit faragta ki.

Nicola utolsó dokumentumokkal alátámasztott alkotása, Itália első nagyszabású szökőkútja, a perugiai Fontana Maggiore, amelyet fiával Giovannival együtt vállalt el, és 1278-ban fejezett be. A kút háromszintes: a legalsó medence 25 oldalú sokszög, amelyet 50 dombormű díszít; fölötte egy kisebb, 12 oldalú medence helyezkedik el, az oldalak között kis szoboralakokkal; a legfelső, bronzból készült rész egy oszlopból áll, rajta kisebb medencével és kariatidával, amelyből víz ömlik. A márvány domborművek a hónapok tevékenységeit és a szabad művészeteket ábrázolják. A szoboralakok szentek és próféták, városi tisztségviselők és helyi nevezetességek megszemélyesítői. A stílus és az ikonográfia nagyrészt francia hatásra vall, és Giovanni közreműködését jelzi. A pistoiai Sant’Andrea (1300 körül) és a pisai dóm számára faragott szószékeit az ő és fia drámai feszültséget tükröző embercsoportjai díszítik.