Le Havre a világörökség része lett. Auguste Perret tervének teljes megvalósulását ugyancsak részben érhette meg, mivel az építkezés 1964-ig tartott, Le Havre-i munkájával azonban, amely 2005-ben az UNESCO védelme alá került, iskolát teremtett a modern építészetben.

Belgiumban született (Ixelles), öccsével, az építész Gustave Perrettel korának legkiválóbb építőművészei közé tartoztak. (közös munka - Notre-Dame-templom a franciaországi Le Raincyben; 1922-23). Munkáival új értelmezést nyert a neo-klasszicista stílus, ő, mint a vasbeton építészet bátor úttörője - vált a stílus vezető mesterévé. A modern építészet térnyeréséhez az is kellett, hogy a szecesszió megszabadítsa a merev formák béklyóitól az építészetet Európától Amerikáig, ahol a legjelentősebb modern építészeti műhelyek működtek. A szecesszió egyediségre és kézművességre épülő formanyelvének meghaladásában a chicagói iskola jutott legtovább. Louis Sullivan alapelvként rendelte a formát a funkció alá, épületein jelzésszerű volt a szecessziós díszítés. Auguste Perret nevéhez fűződik a 20. század egyik legfontosabb építőanyagának, a vasbetonnak első építészeti alkalmazása. Vasalt betont már előbb is használtak, de csak ipari vagy mérnöki létesítményeknél (silóknál, néhány hídnál, kikötői építményeknél). A. P. ismerte fel az új anyag kedvező tulajdonságait, s 1903-ban vasbeton vázzal épített Párizsban a Franklin utca 25. sz. alatt egy hatemeletes lakóházat. A kitöltő falak felületdísze szecessziós, de azokat a takaratlanul megmutatott vasbeton szerkezeti váz foglalja keretbe. Lakóházat, garázsépületet és ipari épületeket is épített vasbetonból. Alkotó korszakának második szakaszában következetesen alkalmazta ezt a stílust.

A partraszállást követően, a szövetségesek 1944. szeptember 2-án körbezárták a németek által megszállt várost, amely azután, óriási veszteségeket szenvedve, szeptember 12-én szabadult fel. A tíz napig tartó harcok, bombázások során a városnak közel hatezer lakója életét vesztette, és mintegy 12 500 épülete teljesen elpusztult. Fedél nélkül maradt tízezreknek kellett minél rövidebb idő alatt otthont teremteni. Az újjáépítéssel Auguste Perret építészt bízták meg, aki ekkor - a vasbetonból készült házak építésével - régóta dédelgetett álmát valósíthatta meg. Új város született, lakóházakkal, iskolákkal, templommal, kultúrházzal, amely azonban saját korában nem talált egybehangzóan kedvező fogadtatásra. Pedig a tágas utcákat képező épületek modernsége nemcsak a külső megjelenésben, és az addig nemigen alkalmazott vasbeton felhasználásában, hanem az épületek belső megoldásaiban is jelentkezett. Perret megelőzve korát, fontos szempontnak tartotta a bentlakók számára kellemes környezet kialakítását. A levegős, természetes fénnyel elárasztott előcsarnokokból, lépcsőházakból nyíló lakásokat kellő fényt biztosító széles ablakokkal, beépített szekrényekkel látta el, sőt a konyhákat berendezve vehették birtokukba a lakók. Mindez, különösen állami bérházak esetében, akkoriban újdonságnak számított. (Le Havre város helyreállítása). Ez hozta meg számára végül a világsikert, törekvéseit magas művészeti fokon tanítványa, Le Corbusier valósította meg.