Bacsó Péter filmrendező édesanyja, Palotai Erzsi testvére. 1919-től Kassán élt 1940-ig, itt végezte középiskolai tanulmányait. Itt jelent meg 1926-ban első verseskötete Tavaszi áradás címen. 1933-ban jelent meg Az úszóbajnoknő c. kisregénye, majd a Péter, egy szegény kisdiák regényével (1934) megnyerte az Athenaeum Kiadó regény pályázatának díját. Egyik rövidebb írására felfigyelt Fejős Pál rendező, s ekkor kezdődött Palotai "filmes" karrierje: regényeiből, elbeszéléseiből hat filmet forgattak. 1946-ban az Asszonyok c. lap szerkesztője volt. 1947 és 1953 között kulturális rovatvezetőként a Népszava szerkesztőségében dolgozott.

Rendszeres riport utakat tett Sztálinvárosban, egy időre a munkások közé költözött, hogy hiteles tapasztalatokat szerezhessen a megfeszített iramú építőmunkáról. Benyomásairól elbeszélésekben (Kakasszó, 1951), riportokban és regényekben számolt be (Sztálinvárosi gyerekek, 1953). E műveit németül és oroszul is kiadták. Az ötvenes évek egyik sikeres filmjének (Én és a nagyapám) forgatókönyvírója. Nagy sikere volt Ünnepi vacsora (1955) c. regényének, oroszul is. A következő években elmélyült és megkeseredett regényeinek világa, jó érzékkel ábrázolta a kor és az egyén konfliktus helyzeteit. Kivételes sikere volt Keserű mandula (1958) c. regényének, mely több kiadást megért. Termékeny, könnyed íráskészségű elbeszélő és ifjúsági regényíró volt. Legjobb írásaiban hitelesen mutatta be korát. A műveinek alapján készült Kiskrajcár, Ünnepi vacsora, Nappali sötétség c. filmek a locarnói filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerték el, a Nő a barakkban c. televíziós drámája a Monte-carlói filmfesztivál nagydíját kapta. József Attila-díjas (1950, 1967). 

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL