Goebel Jenő
1896. június 4-én született Budapesten. Német eredetű családja még a 18. század
végén jöhetett Magyarországra Bécsből. Szüleinek a Csepel rakparton volt egy
nagy házuk. Egyik részét a család lakta, a másikat főleg a mai vásárcsarnok
helyén levő idénypiac kofái bérelték. E házban élt Bellony László festőművész
is. Egyéniségének kialakulását két ellentétes tényező befolyásolta. Mozgalmas,
élénk gyermekkor, melyet elmélyedő, magába húzódó kamaszkor váltott fel.
(Gyermekkori skarlátja következtében rosszul hallott, nehezen beszélt,
sántított, bottal járt.) A kialakult embert és művészt is kettősség jellemzi: az
élénk figyelem és kapcsolat a környezettel - ugyanakkor a külső világ felé
irányított figyelem eredményét egy belső világ felépítésére fordítja. Iskoláit
magántanulóként végezte. Ebben az időben Bellony László szobájában rajzolgatott,
akinek barátja, Kölber Dezső üvegfestő és tanár, a Kossuth-mauzóleum
üvegdekorációjának készítője vitte az Oroszlán utcai iparrajziskola üvegfestői
részlegébe tanulni 1915-16-ban. Az üvegfestészet nem nagyon érdekelte, de később
kialakult művészetének néhány formajegye, pl. a színek és kontúrok hangsúlyozott
szerepe kapcsolatban van vele. Ebben az időben készült munkái a szecesszió
jegyében fogantak, szőnyegterveket is találunk köztük, és már észrevehetjük
rajtuk a későbbi művészetére olyan jellemző önarckép-centrizmust és fanyar
erotikát. Egyik 1916-ból való akvarelljén nyúlánk, botra támaszkodó fiatal
alakját táncoló lányok veszik körül. Bellony László révén ismerkedett meg
Zemplényi Tivadarral is. Ő segítette a Képzőművészeti Főiskolára, 1916-24 között
ahol Zemplényi, majd Réti István tanítványa volt. Már főiskolás korában
kiállított a Műcsarnokban, s egy arcképtanulmányára 1922-ben kitüntető
elismerést kapott. 1924-ben a Nemes Marcell ösztöndíjból, és Petrovics Elek
által a Szépművészeti Múzeumnak megvásárolt tájképe tiszteletdíjából Párizsba
utazott. 1926-ban tért haza 2 éves franciaországi tartózkodás után. Párizsból
néhány nap múlva Paál László nyomdokain Barbizonba ment. Miközben úgy vélte,
hogy a barbizoni erdő fái előtt ülve, azokat "másolva" Paál Lászlót követi,
ecsetje nyomán, ha egyenlőtlen sikerrel is, valami egészen más születik.
Kiszáradt ágú öreg fái égbe rajzolódó, markolászó ágaikkal, görcsös, kidőlt
fatörzsei mély üregeikkel nem külső tájak, hanem a lélek belső tájainak képét
idézik, sokszor szinte egy-egy emberi alak jelenik meg bennük. A szimbolista
költészet szabad asszociáció keltése, Cézanne objektív tárgyszemlélete és a
hazai Szőnyi generáció szárnypróbálgatásai hatnak rá ebben az időben. Ezeket a
művészeti hatásokat engedi érvényesülni alkata is. Alapjában véve józan ember,
szentimentalizmus nélkül, kitűnő humorérzékkel megáldva. Ugyanakkor fizikai
korlátai fokozott belső életre kényszeritették. E két tényező befolyásolta
művészetének sajátos alakulását: a dolgok józan tudomásulvételét, és egyben
átlényegítését is egy saját maga teremtette világba. Ez a felfogása Párizsban
festett önarcképein is megjelenik, talán legkifejezettebben azon, amely egyik
fontos láncszeme további fejlődésének. Szemben ábrázolja magát monokróm barnás
színekkel, a ruháján némi vörössel, plasztikus, tárgyias megformálásban,
ugyanakkor már át is lép a puszta tárgyiasság határán. Nyugtalan körvonalú
hajjal körülvett, a belső kifejezéstől átizzított arcú művész néz felénk a
képről, a mesterségbeli fegyelem és belső nyugtalanság valami egészen sajátos,
csak rá jellemző összhangjával. Párizsról beszélünk, mivel néhány hónapos
barbizoni tartózkodás után visszatért Párizsba. Itt főleg a múzeumokat
látogatta. Esténként a Grande Chaumiere-ben modelleket rajzolt, krokizott, vagy
új és régi ismerőseivel találkozott a kávéházakban. Ekkor keletkezett munkái
közül önarcképeinek, illetve arcképeinek van elsősorban kész kép hatása.
Kettős arckép-e,
Csokornyakkendős önarckép-e,
egy szén és egy akvarell
Önarckép-e,
e korszakának kiemelkedő darabjai. Párizsi utcaképei, aktjai inkább
tanulmányjellegűek, éppen úgy, mint Dante Isteni színjátékához készült
akvarell-sorozata is. 1925-ben a párizsi Galerie du Zodiaque önálló kiállítást
rendezett párizsi és barbizoni képeiből, még ebben az évben követte ezt egy
Ernst Múzeum kiállítás Pesten.
1926-ban, mielőtt visszatért volna Pestre, a barbizoni művészek társasága
tagjául választotta. Magyarországra érkezése után, még 1926-ban fél évet töltött
Nagybányán. Az itt született képei nagyrészt a Zazar partját, a festékgyárat
ábrázolják. Ezek csoportjából ismét egy önarckép emelkedik ki: az
Asztalra támaszkodó önarckép.
A csendélet és figura kapcsolata már az
Aranykor,
a
Rákos csendélet,
az
Önarckép tükörben
című képek kompozíciós jellegzetességeit hordja magában, az asztalra támaszkodó
alak groteszk körvonalában benne rejlik a későbbi munkásságára is olyan jellemző
erőteljes mimika és gesztus beszéd. Ez utóbbi nem választható el
nagyothallásától, de összefügg a különféle művészetekben ugyanakkor jelentkező
fokozott expresszív törekvésekkel, a némafilm térhódításával, az újjáéledő
pantomim, a szavalókórusok és az új táncművészet felfokozott mozdulataival.
Hasonló felfogásról tesz tanúbizonyságot 1927-ből való
Szent Sebestyén
című önarcképe. Ruhátlan, gótikus S vonalban elcsavart, megnyújtott felsőtesttel
ábrázolja önmagát, fején a szenvedés glóriájával, feje fölött összekötött
kezekkel, háttérben a budakeszi hegyoldallal. Megindul egy folyamat: az emberi
alakokat egyelőre még plasztikus megformálásukban is megnyújtja, átszellemíti,
hogy művészetének további szakaszain végül is vékony, törékeny pálcikafigurákká
alakítsa őket, melyek kiszolgáltatottan és ugyanakkor szögletes szúróssággal
állnak az 1940-es évek viharában. A Szent Sebestyén színvilága a korábbiakhoz
képest változást mutat. A meleg sárga színű figura, fehér leplével, élénk,
derült kék ég és vörös táj előtt jelenik meg. 1927-30 között rövid átmenettel
találkozunk festészetében. Az olajtechnikáról áttér a temperára, s képeinek
kompozícióiban is módosít valamit az új áramlat. Színesedik, de egyelőre igen
tompán. Goebel Jenő 1828-tól szignálja képeit Paizs Goebellel, felvéve bátyjának
újságírói nevét. Képeinek rajzában stilizáló tendencia indul meg. Mintegy
magasabb fokon visszatér üvegablak festői indulásához (Önarckép
virággal). Fontos esemény
Paizs Goebel Jenő életében és művészetének további fejlődésében a Szentendrei
Festők Társaságának megalakulása 1928-ban, a 8 alapító tag közül ő az egyik.
Legjellegzetesebb szakasza szentendrei korszakának elejére, 1930-35 közé esik -
képei, tárgyukat tekintve, de megformálásukban is az élet egészét próbálják
felölelni. Az eddig még óvatosan haladó festő szinte egyik napról a másikra érik
meg. Rendkívül intenzív színvilága megharcolt belső érzelmi felszabadulás jele.
Ez a felszabadult érzelemvilág azonban nem burjánzik el, hanem - amint a
színeken uralkodó kemény szerkezet mutatja - éles és reflexív gondolatiság
fegyelmezi. Két művészeti áramlat alakítja döntően ezt a korszakát: az irodalmi
közvetítésű szimbolizmus és a Cézanne nyomán kialakult konstruktivizmus. A
téralakítás konstruktív elemeit ettől kezdve művészete egyik döntő
meghatározójának tekinthetjük. Mondanivalójának lényegét mégis az irracionális,
intuitív, érzelmi határozza meg. Talán legjellemzőbbek erre az
Aranykor - Önarckép galambokkal
1931-ből és a
Hellász - Görög emlék
1933-ból. A Rákos csendélet valószerű és egyúttal álomszerű látványától csak egy
ugrás az őserdőt és a vízi világ mélyét ábrázoló képeihez. Az 1930-as évek
második felében, közvetlenül a háború előtt a festő művészete fokozatosan
átalakult. A sejtelmest, a szuggerálót a bizonyosság váltja fel. Művészetének
utolsó szakaszában egyre inkább elhagyja a fantasztikumot, legjobb művein a
valóság puszta szerkezetét hangsúlyozza. Figurái, fái, sőt minden ábrázolt
tárgya hosszú, csontvázszerű formát ölt. Az illúziótlan, meztelen valóság képe
tekint ránk a
Kaszás ember,
a
Teraszon,
és a
Labdázók
c. képeiről. Megszűnik naiv, egymás mögé állított, mozdulatlan síkokból álló
szerkesztésmódja is. A tér elkezd egymásba áramlani képein, és a hirtelen
rátekintésre kuszának tűnő szövevények a mélyebb vizsgálódás után rácshoz
hasonló szerkezetet mutatnak. Az objektív valósághoz való közeledésre vall, hogy
ebben az időben tér át csaknem kizárólag a szentendrei témavilágra. Dinamikussá
változott, felbolydult tere elragadja figuráit, tárgyait, megforgatja,
megnyújtja, elcsavarja őket (Kaszás
ember, stb.), a művész
bármit is fest, a megjelenítésnek ezen az áthevített fokán megjelennek benne a
kor vészterhes jelenségei. Ebben az időben művészi tartását leginkább tus és
diópác rajzai tanúsítják. Nem geometrikusan, hanem fonadék vagy szövés
logikájára emlékeztető, szabad, de mégis meghatározottan összeálló rendszerben
vezeti tollát (Kert; Rajz).
Festményei közt a
Fuvaros
és a
Havazik
című az átmenet e korszakához. Súlyos agydaganat vitte el tragikus körülmények
közt 1944. november 23-án. Egyik Szentendrén készült fényképének fájdalmas
vonásain felfedezhetjük lappangó jelenlétét. Önarcképeinek sorában az utolsón, a
Tágra nyílt szemű önarckép
már szembenéz a halállal. Visszarettenő szeme egyéni végzetén túl a társadalom
felkavarodását is látja, a szépségbe, harmóniába vetett hitének megcsúfolását.
Utolsó pasztelljei (Két
figura, Vízió) döbbenetes
látomások.
Forrás:
Haulisch Lenke: Paizs Goebel
|