Paizs Goebel Jenő    
 (Budapest, 1896 – Budapest, 1944)

magyar festőművész

Goebel Jenő 1896. június 4-én született Budapesten. Német eredetű családja még a 18. század végén jöhetett Magyarországra Bécsből. Szüleinek a Csepel rakparton volt egy nagy házuk. Egyik részét a család lakta, a másikat főleg a mai vásárcsarnok helyén levő idénypiac kofái bérelték. E házban élt Bellony László festőművész is. Egyéniségének kialakulását két ellentétes tényező befolyásolta. Mozgalmas, élénk gyermekkor, melyet elmélyedő, magába húzódó kamaszkor váltott fel. (Gyermekkori skarlátja következtében rosszul hallott, nehezen beszélt, sántított, bottal járt.) A kialakult embert és művészt is kettősség jellemzi: az élénk figyelem és kapcsolat a környezettel - ugyanakkor a külső világ felé irányított figyelem eredményét egy belső világ felépítésére fordítja. Iskoláit magántanulóként végezte. Ebben az időben Bellony László szobájában rajzolgatott, akinek barátja, Kölber Dezső üvegfestő és tanár, a Kossuth-mauzóleum üvegdekorációjának készítője vitte az Oroszlán utcai iparrajziskola üvegfestői részlegébe tanulni 1915-16-ban. Az üvegfestészet nem nagyon érdekelte, de később kialakult művészetének néhány formajegye, pl. a színek és kontúrok hangsúlyozott szerepe kapcsolatban van vele. Ebben az időben készült munkái a szecesszió jegyében fogantak, szőnyegterveket is találunk köztük, és már észrevehetjük rajtuk a későbbi művészetére olyan jellemző önarckép-centrizmust és fanyar erotikát. Egyik 1916-ból való akvarelljén nyúlánk, botra támaszkodó fiatal alakját táncoló lányok veszik körül. Bellony László révén ismerkedett meg Zemplényi Tivadarral is. Ő segítette a Képzőművészeti Főiskolára, 1916-24 között ahol Zemplényi, majd Réti István tanítványa volt. Már főiskolás korában kiállított a Műcsarnokban, s egy arcképtanulmányára 1922-ben kitüntető elismerést kapott. 1924-ben a Nemes Marcell ösztöndíjból, és Petrovics Elek által a Szépművészeti Múzeumnak megvásárolt tájképe tiszteletdíjából Párizsba utazott. 1926-ban tért haza 2 éves franciaországi tartózkodás után. Párizsból néhány nap múlva Paál László nyomdokain Barbizonba ment. Miközben úgy vélte, hogy a barbizoni erdő fái előtt ülve, azokat "másolva" Paál Lászlót követi, ecsetje nyomán, ha egyenlőtlen sikerrel is, valami egészen más születik. Kiszáradt ágú öreg fái égbe rajzolódó, markolászó ágaikkal, görcsös, kidőlt fatörzsei mély üregeikkel nem külső tájak, hanem a lélek belső tájainak képét idézik, sokszor szinte egy-egy emberi alak jelenik meg bennük. A szimbolista költészet szabad asszociáció keltése, Cézanne objektív tárgyszemlélete és a hazai Szőnyi generáció szárnypróbálgatásai hatnak rá ebben az időben. Ezeket a művészeti hatásokat engedi érvényesülni alkata is. Alapjában véve józan ember, szentimentalizmus nélkül, kitűnő humorérzékkel megáldva. Ugyanakkor fizikai korlátai fokozott belső életre kényszeritették. E két tényező befolyásolta művészetének sajátos alakulását: a dolgok józan tudomásulvételét, és egyben átlényegítését is egy saját maga teremtette világba. Ez a felfogása Párizsban festett önarcképein is megjelenik, talán legkifejezettebben azon, amely egyik fontos láncszeme további fejlődésének. Szemben ábrázolja magát monokróm barnás színekkel, a ruháján némi vörössel, plasztikus, tárgyias megformálásban, ugyanakkor már át is lép a puszta tárgyiasság határán. Nyugtalan körvonalú hajjal körülvett, a belső kifejezéstől átizzított arcú művész néz felénk a képről, a mesterségbeli fegyelem és belső nyugtalanság valami egészen sajátos, csak rá jellemző összhangjával. Párizsról beszélünk, mivel néhány hónapos barbizoni tartózkodás után visszatért Párizsba. Itt főleg a múzeumokat látogatta. Esténként a Grande Chaumiere-ben modelleket rajzolt, krokizott, vagy új és régi ismerőseivel találkozott a kávéházakban. Ekkor keletkezett munkái közül önarcképeinek, illetve arcképeinek van elsősorban kész kép hatása. Kettős arckép-e, Csokornyakkendős önarckép-e, egy szén és egy akvarell Önarckép-e, e korszakának kiemelkedő darabjai. Párizsi utcaképei, aktjai inkább tanulmányjellegűek, éppen úgy, mint Dante Isteni színjátékához készült akvarell-sorozata is. 1925-ben a párizsi Galerie du Zodiaque önálló kiállítást rendezett párizsi és barbizoni képeiből, még ebben az évben követte ezt egy Ernst Múzeum kiállítás Pesten.

1926-ban, mielőtt visszatért volna Pestre, a barbizoni művészek társasága tagjául választotta. Magyarországra érkezése után, még 1926-ban fél évet töltött Nagybányán. Az itt született képei nagyrészt a Zazar partját, a festékgyárat ábrázolják. Ezek csoportjából ismét egy önarckép emelkedik ki: az
Asztalra támaszkodó önarckép. A csendélet és figura kapcsolata már az Aranykor, a Rákos csendélet, az Önarckép tükörben című képek kompozíciós jellegzetességeit hordja magában, az asztalra támaszkodó alak groteszk körvonalában benne rejlik a későbbi munkásságára is olyan jellemző erőteljes mimika és gesztus beszéd. Ez utóbbi nem választható el nagyothallásától, de összefügg a különféle művészetekben ugyanakkor jelentkező fokozott expresszív törekvésekkel, a némafilm térhódításával, az újjáéledő pantomim, a szavalókórusok és az új táncművészet felfokozott mozdulataival. Hasonló felfogásról tesz tanúbizonyságot 1927-ből való Szent Sebestyén című önarcképe. Ruhátlan, gótikus S vonalban elcsavart, megnyújtott felsőtesttel ábrázolja önmagát, fején a szenvedés glóriájával, feje fölött összekötött kezekkel, háttérben a budakeszi hegyoldallal. Megindul egy folyamat: az emberi alakokat egyelőre még plasztikus megformálásukban is megnyújtja, átszellemíti, hogy művészetének további szakaszain végül is vékony, törékeny pálcikafigurákká alakítsa őket, melyek kiszolgáltatottan és ugyanakkor szögletes szúróssággal állnak az 1940-es évek viharában. A Szent Sebestyén színvilága a korábbiakhoz képest változást mutat. A meleg sárga színű figura, fehér leplével, élénk, derült kék ég és vörös táj előtt jelenik meg. 1927-30 között rövid átmenettel találkozunk festészetében. Az olajtechnikáról áttér a temperára, s képeinek kompozícióiban is módosít valamit az új áramlat. Színesedik, de egyelőre igen tompán. Goebel Jenő 1828-tól szignálja képeit Paizs Goebellel, felvéve bátyjának újságírói nevét. Képeinek rajzában stilizáló tendencia indul meg. Mintegy magasabb fokon visszatér üvegablak festői indulásához (Önarckép virággal). Fontos esemény Paizs Goebel Jenő életében és művészetének további fejlődésében a Szentendrei Festők Társaságának megalakulása 1928-ban, a 8 alapító tag közül ő az egyik. Legjellegzetesebb szakasza szentendrei korszakának elejére, 1930-35 közé esik - képei, tárgyukat tekintve, de megformálásukban is az élet egészét próbálják felölelni. Az eddig még óvatosan haladó festő szinte egyik napról a másikra érik meg. Rendkívül intenzív színvilága megharcolt belső érzelmi felszabadulás jele. Ez a felszabadult érzelemvilág azonban nem burjánzik el, hanem - amint a színeken uralkodó kemény szerkezet mutatja - éles és reflexív gondolatiság fegyelmezi. Két művészeti áramlat alakítja döntően ezt a korszakát: az irodalmi közvetítésű szimbolizmus és a Cézanne nyomán kialakult konstruktivizmus. A téralakítás konstruktív elemeit ettől kezdve művészete egyik döntő meghatározójának tekinthetjük. Mondanivalójának lényegét mégis az irracionális, intuitív, érzelmi határozza meg. Talán legjellemzőbbek erre az Aranykor - Önarckép galambokkal 1931-ből és a Hellász - Görög emlék 1933-ból. A Rákos csendélet valószerű és egyúttal álomszerű látványától csak egy ugrás az őserdőt és a vízi világ mélyét ábrázoló képeihez. Az 1930-as évek második felében, közvetlenül a háború előtt a festő művészete fokozatosan átalakult. A sejtelmest, a szuggerálót a bizonyosság váltja fel. Művészetének utolsó szakaszában egyre inkább elhagyja a fantasztikumot, legjobb művein a valóság puszta szerkezetét hangsúlyozza. Figurái, fái, sőt minden ábrázolt tárgya hosszú, csontvázszerű formát ölt. Az illúziótlan, meztelen valóság képe tekint ránk a Kaszás ember, a Teraszon, és a Labdázók c. képeiről. Megszűnik naiv, egymás mögé állított, mozdulatlan síkokból álló szerkesztésmódja is. A tér elkezd egymásba áramlani képein, és a hirtelen rátekintésre kuszának tűnő szövevények a mélyebb vizsgálódás után rácshoz hasonló szerkezetet mutatnak. Az objektív valósághoz való közeledésre vall, hogy ebben az időben tér át csaknem kizárólag a szentendrei témavilágra. Dinamikussá változott, felbolydult tere elragadja figuráit, tárgyait, megforgatja, megnyújtja, elcsavarja őket (Kaszás ember, stb.), a művész bármit is fest, a megjelenítésnek ezen az áthevített fokán megjelennek benne a kor vészterhes jelenségei. Ebben az időben művészi tartását leginkább tus és diópác rajzai tanúsítják. Nem geometrikusan, hanem fonadék vagy szövés logikájára emlékeztető, szabad, de mégis meghatározottan összeálló rendszerben vezeti tollát (Kert; Rajz). Festményei közt a Fuvaros és a Havazik című az átmenet e korszakához. Súlyos agydaganat vitte el tragikus körülmények közt 1944. november 23-án. Egyik Szentendrén készült fényképének fájdalmas vonásain felfedezhetjük lappangó jelenlétét. Önarcképeinek sorában az utolsón, a Tágra nyílt szemű önarckép már szembenéz a halállal. Visszarettenő szeme egyéni végzetén túl a társadalom felkavarodását is látja, a szépségbe, harmóniába vetett hitének megcsúfolását. Utolsó pasztelljei (Két figura, Vízió) döbbenetes látomások.

Forrás: Haulisch Lenke: Paizs Goebel

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL:


01


02


03


04


05


06


07


08


09