A budapesti tudományegyetemen matematika szakos diplomát szerzett. Autodidaktaként festett aktokat, tájképeket és csendéleteket. Műveivel szerepelt 1905-06-ban a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. 1906-ban Párizsba ment, a Julian magánakadémián kezdett tanulni, de "akadémikus szelleme" miatt tanulmányait két hét után abbahagyta. Párizsban Berény Róberttel barátságot kötött, s rajta keresztül ismerkedett meg a művészeti élet jelentős személyiségeivel. 1909-ben Magyarországon műtermében alakult meg a Keresők Társasága, amely 1911-től Nyolcak néven vált ismertté. Az 1910-es éveknek e progresszív polgári művészcsoportja először 1909-ben mutatkozott be a Könyves Kálmán Kiállító helyiségben, ahol Tájkép c. képe a Nyolcak szellemét és Cézanne hatását tükrözte. 1910-12-ben alakult ki sajátos stílusa, melyet tisztaság, racionális elrendezettség, puritán környezet, s a hangsúlyos formák jellemeznek: Nagy csendélet (1911); Könyvek, kaktuszok, edények (1911); Fekvő akt (1911). A Nyolcak második, 1911-ben megrendezett kiállításán nyolc festménye és néhány rajza, egyben utolsó tárlatukon Nagy csendélete és Dekoratív kompozíciója szerepelt. 1917-ben rendezte meg első önálló kiállítását a Könyves Kálmán Kiállító teremben. 1918-ban az Ernst Múzeumban jelentkezett a Nyolcakon már valamelyest túllépő konstruktív szellemű műveivel. Az 1920-as években tett külföldi útjai során (Spanyol-, Olasz-, Németország) táj- és városképeket festett (Nürnberg, 1929; Rothenburg, 1929). 1923-ban a Helikon kiállító helyiségben, 1924-ben Nyírbátorban és Nyíregyházán, 1927-ben az Ernst Múzeumban és Pécsen szerepelt sikerrel. 1928-ban a Munkácsy-céh vezetőségébe választotta, s 1929-ben a barcelonai kiállításon aranyérmet nyert. Az 1920-as évek alkotásai korábbi műveinél szálkásabb rajzúak, szárazabbak lettek, festői tevékenysége konzervatív irányba mutatott. 1931-ben létrehozta a művészeti nevelésben merőben újat jelentő Atelier Művészeti Tervező és Műhelyiskolát, mely a korábbi szovjet VHUTEMASZ-hoz (Felsőfokú Állami Művészeti- Technikai Műhely) és a német Bauhaushoz hasonlóan a tervező művészképzést állította oktatása előterébe. Személynök utcai magániskolájában kitűnő művészeket (Kozma Lajos, Molnár Farkas, Kner Albert, Gádor István, Lesznai Anna stb.) alkalmazott. Tanítványai 1938-ban a Tamás Galériában megrendezett nyilvános kiállításukkal komoly kritikai elismerést kaptak. 1939-ben családjával együtt Ausztráliába ment, Sydney-be költözött. Önálló kiállítást 1943-ban rendezett, s ugyanebben az évben művészeti iskolát alapított. Hazai témájú műveit felszabadultan könnyed, később egyre elvontabb formában alkotta meg. Az 1960-as években Japánba látogatott, ezután "levegős" egyszerű ábrázolásmód jellemezte (Hullám, 1965; Japán emléke, 1971). 85 éves korában új hazájában Hozsanna c. képéért másodszor kapott Blake-díjat, s abban az évben Wollongong-díjat is nyert. 1969-ben a Newcastle City Art Gallery gyűjteményes kiállítást rendezett életművéből; Bp.-en 1970-ben a külföldön élő festők műveiből rendezett műcsarnokbeli kiállításon öt képével szerepelt. Művészetelméleti munkássága is jelentős.

Passuth Krisztina írja a Nyolcakat bemutató monográfiájában Orbán művészetéről, hogy "... két, egymással ellentétes festői elv között hányódik. Az egyik: a síkszerű - nála határozottan szecessziós - felfogás, mely kígyózó vonalakból alkot dekoratív - többnyire szimmetrikus - kompozíciókat A másik: a konstruktív megformálás, a Cézanne-ra emlékeztető zárt, plasztikus, masszív formavilág".