Moholy-Nagy László (eredetileg: Weisz László) magyar fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek egyik magyar úttörője. 1895. július 20. körül születhetett, a pontos dátum azért nem ismert, mert akkor még élt az a szokás, hogy csak a biztosan megmaradó gyermekeket anyakönyveztették. Édesapja Weisz Lipót az ő születése idején hagyta el a családot, így vezetéknevét bár megörökölte, 1910-ben nagybátyja, dr. Nagy Gusztáv tiszteletére, aki szárnyai alá vette az apa nélkül maradt családot, ő és testvérei is Nagyra változtatták. Előbb Moholra, majd 1905-ben Szegedre költöztek, ahol az Állami Főgimnáziumba íratták, melyben Babits Mihály is tanította. Első művészi próbálkozásai sikeresnek bizonyulnak, 1912-ben a Szegedi Napló néhány költeményét leközölte. Az érettségi után Budapestre költözött, ahol jogot kezdett tanulni, de a világháború közbeszólt, 1916-ban tüzérségi megfigyelőnek sorozták be a Magyar Királyi Hadseregbe. A keleti frontra vezényelték, ahol több száz rajzot készített a frontélet mindennapjairól, kitépett lapokra, tábori levelezőlapokra, melyeket kezdetben a frontról, majd miután 1917-ben megsebesült, az ogyesszai katonai kórházból küldözgetett haza. Miután 1918-ban leszerelt, hazatért Budapestre folytatni jogi tanulmányait, de záróvizsgáit már nem tette le, a félév végén otthagyta az egyetemet. Még ebben az évben mutatkozott be először a nagyközönség előtt, műveit a Hadviselt Művészek című kiállítás keretében állították ki. A festészet mellett a Jelenkor című újságba is írogat ez idő tájt. 1919 márciusában ő is aláírta a magyar aktivisták közös forradalmi nyilatkozatát, de a Tanácsköztársaság eseményeiben nem vett részt. Időközben ismét nevet változtatott, vezetékneve elé odabiggyesztette szeretett nagybátyja lakóhelyének, Moholnak a nevét is, így innentől kezdve rajzait, festményeit és egyéb műveit már a "Moholy-Nagy" (ejtsd: moholi) szignóval látta el. A forradalom bukása után a retorzióktól tartva Bécsbe menekült, ahol hamarosan csatlakozott Kassákhoz és a többi emigráns magyar művészhez, íróhoz, velük együtt utazott tovább Berlinbe 1920 elején. 1920 áprilisában Berlinben ismerkedett meg Lucia Schultz-al, későbbi feleségével, ő vezette be a fotográfia művészi világába. 1921-ben házasodtak össze. 1922-ben A Der Sturm galériában rendezett kiállítása zajos sikert aratott, neve hamar ismertté vált szerte a városban és az országban. Szintén ebben az évben jelent meg Kassákkal közösen szerkesztett írása, az Új művészek könyve. 1922 végén adta ki Moholy-Nagy László Kemény Alfréddal közösen Berlinben a Dinamikus-konstruktív erőrendszer manifesztumát. Ebben éppúgy, mint ezt követő linóleum metszeteiben és litográfiáiban a forma és a tér feszültségviszonylatait kutatta. A sikernek tudható be, hogy Walter Gropius őt kérte fel 1923-ban a távozó Johannes Itten helyére a Bauhaus oktatói közé. Olyan nevek közé csöppent, mint Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Oskar Schlemmer és bár mellettük ő ismeretlennek számított, mégis a Bauhaus eszmeiségének egyik védjegyévé vált. 1921 és 1928 között két könyvet is írt, Festészet, fényképészet, film (1925) valamint Az anyagtól az építészetig (1927) címmel, illetve a Bauhaus színháza című kötet társszerzője is volt. 1928 mozgalmas év volt az életében, Walter Gropius-szal együtt otthagyta a Bauhaust, elvált feleségétől Luciától, visszaköltözött Berlinbe, ahol fotográfiai, tipográfiai és reklámgrafikai munkákat vállalt, miközben színházi díszleteket is tervezett (Hoffmann meséi, Berlini kalmár, Pillangókisasszony), szabadidejében pedig fény-alakítási problémákkal foglakozott. 1929-ben belekóstol a filmezésbe, leforgatja élete első nagyobb lélegzetű filmjét Marseille, Régi kikötő címen. 1931-ben a fény-alakítási problémák mintegy megoldásaként alkotja meg a fény-tér modulátort (Lichtrequisit) mely egy kinetikus plasztika, fém és műanyag szobor – a rá vetülő fény pedig a környező falakon színes fényjátékot teremtett. Ez ihlette Fekete-fehér -szürke (1932) és a Nagyvárosi cigányok (1932) című filmjeit is. 1931 végén ismerte meg Sybille Pietzschet, akivel 1933-ban házasodtak össze, első lányuk Hattula is ebben az évben született. A nácizmus előretörése miatt 1934-ben Amszterdamba költöztek, ahol Moholy-Nagy egy helyi nyomda tipográfiai tanácsadójaként helyezkedett el. A munkahelyén foglalkozott életében először színes fotográfiával. Második lánya Claudia (1934) itt született. Mivel nem érezték túlzottan jól magukat, 1935 májusában Londonba költöztek tovább ahol már egy sokkal izgalmasabb élet várta. A design szinte minden területén kipróbálta magát, a kirakattervezéstől egészen a filmdíszlet tervezésig mindenbe belekóstolt, miközben három fotóalbuma is megjelent. 1936-ban az egyik aláírója Tamkó Sirató Károly Dimenzionista manifesztumának. 1937 nyarán Walter Gropius javaslatára felkérték az időközben a tengeren túlra áttelepült Bauhaus iskola, új nevén a New Bauhaus irányítására. Júliusban költöztek át Amerikába, a főiskola 1937 októberében nyitotta meg kapuit Chicagóban. Korábbi aggodalmai 1938-ban beigazolódtak, mikor alkotásait "elfajzott művészetnek" minősítették és az összes német galériából és múzeumból eltávolították. 1939-ben Moholy-Nagy néhány munkatársával, komoly tőke nélkül alapította meg a School of Design intézetet szintén Chicagóban, mely Institute of Design néven 1944-ben főiskolai rangra emelkedett. Az intézménynek egészen két évvel később bekövetkezett haláláig vezetője volt. Több rosszullét után 1945-ben került először kórházba, ahol az orvosok leukémiát diagnosztizáltak nála. Mivel a kor még nem ismert semmiféle gyógymódot a betegség leküzdésére, alig több, mint egy évvel a szintén leukémiában elhunyt Bartók Béla után, 1946. november 24-én örökre lehunyta szemeit. Hamvait Chicagóban temették el, sírja felett Walter Gropius mondott gyászbeszédet. 1947-ben Vision in Motion címmel jelent meg Moholy-Nagy László posztumusz munkája, mely pedagógiai programjának, művészeti célkitűzéseinek összességét foglalja magában. A művész az anyagokban rejlő konstruálási-formálási lehetőségek felismerésére és felhasználására törekedett. Elméleti írásaiban főként az absztrakt művészettel és az alkalmazott művészetek problémáival foglalkozott. Művei többsége konstruktivista formakompozíció. A 2006-ban 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetem március elsejétől fölvette Moholy-Nagy László nevét és Moholy-Nagy Művészeti Egyetemként működik tovább.