GUY DE MAUPASSANT világa

A SZÉPFIÚ - Bel Ami

Nem nehéz dolog művelt embernek látszani, annyi az egész mesterség, hogy ne fogasd rajta magadat valami tudatlanságon. Az ember manőverezik, elsikkasztja a nehézségeket, megkerüli az akadályokat, s egy lexikon segítségével lefőz mindenkit. Minden ember olyan buta, mint a liba, és olyan tudatlan, mint a szamár.

A Szépfiú a parasztszülőktől származó Georges Du Roy, a gyarmatosító hadsereg volt őrmestere bámulatos karrierjének, s ezzel párosuló erkölcsi gátlástalanságának története. A harmadik francia hadsereg első évtizedének polgári társadalma korrupciójával, kíméletlen gyarmatosításával, gazdasági manővereivel maga segíti hatalomra, támogatja "dicső" pályafutását. Tennivalója világos: aki nem akar elsüllyedni, nyomorult senki marad, vitesse magát az árral. Elegendő ehhez betanulni a megfelelő mondatokat, ellesni apró módszereket, nem kell több, mint csábító pillantások, ellenállhatatlan bajusz - s főként minnél kevesebb lelkiismeretfurdalás s minnél nagyobb gátlástalanság. Georges Du Roy tehetsége az érvényesüléshez ilyen volt. Egy negyedrangú lap alacsony beosztású munkatársából a sajtó zavaros törvényeinek segítségével, s a társaságbeli szépasszonyok védőszárnyai alatt kerül rövid idő alatt vagyon, rang és hatalom birtokába. Főként a nőknél elért sikerei juttatják előre, nem válogat, kinek pénzét, kinek tehetségét, kinek társadalmi pozicióját használja fel, s aggodalomra nincs oka, még bolgoggá is teszi őket. Az 1800-as évek végén írt regényben egyetlen mellékalak, egy öreg író képviseli Maupassant felháborodását, a többiek tudomást sem vesznek róla, hogy aljas módon élnek. A szerző hideg tárgyilagossággal rajzolja meg szereplőit, a gyorsan pergő események alakulása során jellemüket fokozatosan bontja ki. 

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

EGY ASSZONY ÉLETE

Guy de Maupassan regényei sem kevésbé érdekfeszítőek, mint novellái, - mély lélekismeret, határozott realista világkép és bölcsesség érződik belőlük. Az Egy asszony élete című regényét 1883-ban írta a már sikeres író. A nemesi származású Jeanne életét fiatal lány korától öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. A regény kezdetén egy életörömmel teli, tiszta lelkű lányt ismerünk meg, akitől a regény végén mint szenilis, sivár életű öregasszonytól búcsúzunk. A zárdai nevelés után Jeanne könnyű, rózsaszín illúziókkal röppen a világba (illetve szülei vidéki kastélyába); férje, majd fia - két jellemtelen ember - lerántják romantikus álmai magasából. A realitás újabb és újabb engedményekre kényszeríti, s tündéri lénye szürkévé kopik. A regény leleplező, vesébe látó lelkiismeretről és tökéletes írói technikáról tanúskodik. Egy asszony életét két nagy érzés tölti be: az asszonnyá tevő szerelem és az anyává avató szeretet. Gazdag az a nő, akit e két érzés boldoggá tesz. És szegénynek érzi magát a legvagyonosabb is, kit sorsa nem áld meg egyik szenvedéllyel sem. Az asszony élete - Maupassantnál is - e két érzés árjával sodródik a beteljesedést váró, a szerelmet hozó párját kereső leánytól - a gyermeke sorsáért küzdő édesanyáig. A mai computer korszak lányai, de az asszonyi sorsra a századelőn készülő mai nagymamák is bizton azonosulni tudnak e könyv hősnőjének reményeivel, álmaival - és kiábrándulásaival is. 

PÉTER ÉS JÁNOS

E regényét "lélektani tanulmánynak" nevezi az író - a vallomásnak és poétikai tanulmánynak egyaránt beillő, fontos előszavában, melyet máig sokat idéznek a regény műfaji teoretikusai. Itt már mintha a realizmuson is túltekintene Maupassant: épp azt mutatja meg, hogy a valóságnak látott nyugalmas hétköznapok mögött milyen szakadékos emberi drámák rejlenek. Péter megtudja, hogy János neki csak féltestvére, hogy anyja nem volt feddhetetlen asszony. Péter gyűlölettel, János elmélyülő szeretettel reagál a botrányos felfedezésre. Végül is közös erővel igyekszenek mindent elfelejteni. 

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

AZ EMBER SZÍVE

Az író ebben a kisregényében egy hiú szépasszony kacér játékainak és egy műkedvelő széplélek tiszta rajongásának találkozásában az emberek közötti kapcsolat abszurditását, reménytelenségét mutatja meg.

Mariolle, a bizonytalan egzisztenciájú fiatalember váratlanul és akaratlanul beleszeret Michele de Burne-be, aki zsarnoki férje halála után élvezi szabad, független életét és szalonjában a legkülönbözőbb művészeket fogadja. Gyakran találkoznak titokban és a szalonban is, ami egyre előkelőbb lesz, és ahol se Mariolle, se ismerőse, az ünnepelt szobrász nem érzik jól magukat. Szerelmi bánatában Mariolle vidékre bujdosik. Megismerkedik Élisabeth-tel, aki most találkozik először az igazi szerelemmel. Bár Mariolle félti és sajnálja a lányt, kialakul közöttük a kapcsolat, melyet Michele megérkezése sem szakít félbe. Hamarosan mindhárman Párizsba indulnak. Michele szalonjára és az új, illusztris vendégekre gondol. Élisabeth a férfi által ígért házról és kezdődő úri életmódjáról ábrándozik. Mariolle viszont kiábrándult. Nem talál olyan nőt, aki egyesíti magában Michele "varázshatalmát" és Élisabeth odaadását. Menekülése semmit sem oldott meg. A Párizsba, szenvedései színhelyére, a szalonba visszahúzó erőkkel szemben tehetetlen. Maupassant klasszikus tökéletességgel felépített stílusa kristálytiszta. A regény szemlélete romantikusan pesszimista: az "igaz szerelmet" megöli az úri szalonok nagyvilági élete. 

ELBESZÉLÉSEK I.

A kötet a gyűjteményes életműkiadás elbeszéléseket tartalmazó sorozatának első darabja. Időrendben szerepelnek benne Maupassant legkorábbi rövidprózái a pályakezdő írásoktól az 1882 novemberi datálású novelláig. Már az első Maupassant-írások is finoman megformált művek, témaválasztásuk, tónusuk azonban csak előlegezi a későbbi írói világot: már felbukkannak a normandiai vidéki figurák egy-egy életképben (A HÁZALÓ), a fantasztikum már ekkor sem a romantikus hatáskeltés eleme: furcsa fanyar ironikus beállításban jelenik meg (A myújtott kéz). Az 1880-as év elején születik meg az első mestermű, a méltán híres - antológiákban is gyakran szereplő - GÖMBÖC. Ez a kiábrándult, a polgári álszentség gesztusait, hamis fölényét nagyszerű realizmussal leleplező novella két irányba is "nyit": a porosz-francia háború idejét idéző, illetve a perditákról szóló elbeszélések felé. A feszes, lényegre törő elbeszélői szerkezetben biztos kézzel vezet a kulcsszerű fordulathoz, amikor a látszatok lelepleződnek, a szabványértékek felcserélődnek. Így lesz hőssé a megszálló tisztek önkényével szemben álló kis prostituált, Rachel (Fifi kisasszony), így tűnik elő a női szerepjátszás morbiditása (Sírmelléki nők). Egy-egy remeklése ellentmondó hangulatokat nagyszerű szellemességgel tud ötvözni: lírai és humoros hatások elegye A Tellier-ház című novella, melyben a "madame" unokahúgának első áldozására vonul ki a nyilvánosház lánynépsége. Az 1881-82-es írásokban már megjelennek a Maupassant-novellisztika jellegzetes színhelyei - a Párizs környéki kirándulóhelyek, a normandiai parasztházak világa, figurái: kishivatalnokok, parvenük, kalandvágyó férfiak és nők - és sok-sok változatban formálja meg az író a szerelem komédiájának" témáját.

Lángoló nap alatt

Június volt. Tüzes és fényes ünnep.
Lármázva harsogott a kandi nép.
Ujjongtam én is, nem tudom, miért,
s agyam zavart lármától részegült meg,
felkorbácsolta a nap véremet,
velőmbe tűz gyúlt perzselő sugárán,
szívembe vágyak láza pezsgett,
mitől Édent veszített egykor Ádám.
Egy nő közelgett és reám tekintett.
Titokzatos fény volt ez a tekintet
s lelkem csak itta a sötét tüzet;
és elfogott valami őrület,
hogy rávetem magam szerelmesen,
szívom az ajkát s a karomba zárom.
Vér-felleg ülte meg borult szemem,
s nem tudtam, e vad csók: való-e, álom?
Legyűrtem őt, ölelve és tiporva,
majd felragadtam hirtelen karomba,
elrúgtam a földet, tovább suhantunk,
szálltunk a naptól lángoló körökben,
s hogy összeforrt a testünk és az ajkunk,
a nap pirosló kráterébe törtem,
öleltem őt, s némán meredve rám
görcsös karomba meghalt a leány.