A BUDDENBROOK-HÁZ

A polgár-művész problematika legátfogóbb és legrendszeresebb kifejtése A Buddenbrook-ház. A fejlődés törvényszerűsége, hogy minden születik, fejlődik, eléri a csúcspontját, hanyatlik és meghal. A német naturalizmusnak ezt a társadalmi jelenségekre vonatkoztatott tételét alkalmazza Thomas Mann a 19. századi német polgárságra, s érvényességét egy konkrét család, a Buddenbrookok történetén igazolja. Az első rész a családot a cégalapító családfő idejében, 1835-ben, a virágzás korszakában mutatja be. A hanyatlás a második nemzedékkel kezdődik meg, hogy a harmadik generáció életében a teljes széthulláshoz vezessen. A regény tulajdonképpeni hőse az unoka, Thomas Buddenbrook, akinek cégfőnöksége látszólag a csúcspontot jelenti a család történetében, ugyanakkor a régi patrícius-polgárság utolsó győzelmét feltörő újburzsoázia fölött. Valójában azonban Thomas már nem "egészséges" a szó polgári értelmében, hanem önmagában és foglalkozásában kételkedő, problémákkal viaskodó, a látszat mindenáron való fenntartásába beleroppanó, gyenge ember, aki csupán akaratának végső megfeszítésével tud ideig-óráig úrrá lenni a pusztulásba húzó erők fölött. A degenerálódás, a polgárnak művésszé "fajulása" fiánál lesz teljes: a zene halálos levegőjében élő, a gyakorlati életre tökéletesen képtelen Hannonál, akinek korai halála örökre lezárja a Buddenbrookok családi krónikáját. Hanno alakjában, sorsában fogalmazódik meg a regény s Thomas Mann egyik legfontosabb problémája: a művész és a polgár viszonya, a polgári származású művész helye és a művészet szerepe a korabeli társadalomban. Hatalmas remekmű, melyet a legjobb polgári családregényként tart számon ma is az irodalomtörténet.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

Tonio Kröger

Mert a boldogság, mondotta önmagának, nem abban van, hogy az embert szeretik, az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak. Boldogság az, ha az ember szeret és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát.

A Tonio Kröger-ben az író a korabeli német polgári és értelmiségi fiatalság hangulatát jeleníti meg; művész és polgár viszonyát a szellem emberének helyét a hanyatlásnak indult polgári társadalomban. A mű tanúsága szerint kétféle ember van: a józanok, az életben sikeresek, Tonio Kröger szavaival élve "a szőkék és kék szeműek", a normális átlagpolgárok, és azok, akik valamilyen testi vagy lelki különbözőség folytán kiválnak ebből a világból. Tonio Kröger tulajdonképpen maga az író, akinek kételyei, vallomása, művészetfelfogása egyben a kor művészetértelmezésének kritikája is. A hős szemében művésznek lenni egyáltalán nem dicsőség, sőt: "kissé szégyellni való, veszélyes és kétértelmű kalandorvállalkozás az élet és a tisztesség rovására", melyet azonban csinálni kell annak, aki erre a sorsra született. 

A Varázshegy

Isten hozzád, akár élsz, akár halsz! Kilátásaid nem a legrózsásabbak; a félelmetes táncmulatság, amelybe belesodródtál, még jó néhány bűnös esztendeig eltart, és nem mernénk nagy összegbe fogadni, hogy ép bőrrel menekülsz. Őszintén szólva nem is igen törődünk vele, nyitva hagyjuk a kérdést. Egyszerűségedet felfokozó testi - szellemi kalandokon mentél keresztül, lélekben túlélted azt, amit testben talán semmiképp sem élhetsz túl. Voltak pillanatok, midőn halálból és paráznaságból a szeretet álma derengett föl benned sejtelmesen, uralkodói módon. Vajon a halálnak ebből a világraszóló ünnepéből, a borús esteli eget körös - körül pirosra festő gonosz, lázas tűzvészből is feltámad egykor a szeretet?

Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Mann a német irodalom klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek megfelelően a regény nem egyéb, mint az "egyszerű és középszerű" hős, Hans Castorp belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castrop betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénkség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét. Castrop testi egészségéért a különc orvosok, "lelke" megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame Chaucathba, a szeszélyes tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút tőle az író. A regény mondanivalója sokrétű. Olvasása elmélyült, filozófiai, elméleti érdeklődést is feltételez, ezek birtokában lebilincselő mű.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

Mario és a varázsló

A szabadság is valami, ami van, az akarat is valami, ami van; akaratszabadság azonban nincs, mert az akarat, amely tulajdon szabadságára irányul, a semmibe nyúl... ...Rettenetes vég, szörnyű vég, végzetes befejezés. És fölszabadító vég mégis - nem tehetek róla, így kellett és így kell éreznem.

A regénybeli író és felesége két gyermekükkel egy olasz fürdőhelyen nyaralnak. Egy este elmennek megnézni a híres hipnotizőr, Cipolla produkcióját, aki egymás után erőszakolja rá akaratát a közönség soraiból kiválasztott médiumokra, és olyan helyzetbe kényszeríti őket, amelyekben elvesztik emberi méltóságukat. A bűvöletnek senki sem tud ellenállni, minden jelentkező ki van szolgáltatva hatalmának. Egyedül az egyszerű pincérfiúnak van elég erkölcsi ereje és bátorsága ahhoz, hogy radikális eszközzel véget vessen a varázsló embertelen komédiájának. Azt, hogy Cipolla, az emberi szabad akarat sárba tiprója maga a fasizmus, az író nem mondja ki, de egy mondatban félreérthetetlenül érzékelteti: "...ez a férfi úgy tűnt számomra, mint testet öltése mindannak a furcsaságnak, kísértetiességnek, feszültségnek, amely ott-tartózkodásunk egész atmoszféráját megtöltötte."

József és testvérei

De mivel sokat utaztam a folyók közt, melyek különböző irányba haladnak, az egyik délről északra, a másik megfordítva, tudom, hogy vannak titkok a látszólag oly nyilvánvaló világon, és különös elhallgatások rejtőznek a kimondott szavak mögött. Sőt gyakran úgy tűnt föl, a világ csak azért van tele kimondott szavakkal, hogy alattuk jobban elrejtőzködhessék az elhallgatott, és zajgásukba vesszen a titok, ami az emberek s dolgok mögött van. Sok mindenre akadtam, amit nem kerestem, s ami után nem kutattam, az elébem jött. De nem feszegettem, mert nem vagyok olyan kíváncsi természetű, hogy mindennek okát puhatoljam, hanem megelégszem azzal a tudással, hogy a beszédes világ tele van titkokkal. Kétkedő vagyok, amint itt ülök, nem azért, mert semmiben sem hiszek, hanem azért, mert mindent lehetségesnek tartok. Ilyen vagyok én agg napjaimban.

A tetralógia köteteinek címei: Jákob történetei; A fiatal József; József Egyiptomban; József a kenyéradó.

Az író a hatalmas regény megírásához számos forrásmunkát használt. Természetesen mindenekelőtt az Ószövetség első könyvében, a Genezisben található József-történetet, az ókori héber irodalom egyik legszebb, művészileg megformált alkotását, de ismerte és felhasználta az úgynevezett rabbinikus iratokat, az iszlám szent könyvének, a Koránnak, a korai keresztény irodalomnak, a Firdauszi perzsa költő eposzának változatait, motívumait. Nemcsak a József-feldolgozásokból, az Ószövetség mítoszanyagából merített azonban, hanem az ókori Közel-kelet őstörténeti mondáiból, vallási irodalmából is beépített művébe, amely ilyen módon az ókori Kelet kultúrájának összegzése, művészi újraköltése és értelmezése is. A regény József életének egyes állomásait, mint a ködbe vezető múlt újra meg újra ismétlődő eseményeinek magasabb szinten történő beteljesülését ábrázolja. Ugyanígy József - a mitikus őskollektívumból kiszakadt, öntudatra ébredt személyiség - csupán előképe Jézusnak, az Isten-embernek, aki ezt az egocentrikus ént visszavezeti a kollektívába, feláldozva magát a közösségért. Maga Thomas Mann "szép történetnek" és "istenkitalálásnak" nevezi regényét, leleplezve ezzel írói szándékának központi gondolatát, hogy tudniillik a mítoszok és legendák ironikusan elemző bemutatásával, a különböző hiedelmek ütköztetésével, a motívumok egymásra játszásával megragadja a mítoszok születésének pillanatát, s ezzel rombolja is a mítoszokat.

EGY SZÉLHÁMOS VALLOMÁSAI

Megalkuvás, visszavonulás és nélkülözés az emberek sorsa. Vágyaink határtalanok, teljesülésük szűken korlátozott és a lelkendező "hátha mégis" reményével úton-útfélen szemben áll az élet tilalma, a bronz kemény "nem lehet" és a száraz "érd be ennyivel". Valami megadatik nekünk, de a legtöbbtől el vagyunk tiltva és általában puszta álom marad, hogy ami tiltott, egyszer majd a teljesülés jegyét fogja viselni.

Thomas Mann utolsó - befejezetlenül maradt - regénye a látszatoknak hódoló világszemlélet ironikus bírálatát nyújtja egy nagystílű szélhámos karriertörténetén keresztül. Hőse, Félix Krull korán rájön arra, hogy jó megjelenésével, kitűnő színlelő képességével, behízelgő modorával könnyen meg tudja téveszteni, be tudja csapni az embereket. Kezdetben apróbb előnyökért, később már szükségből és kalandvágyból hasznosítja képességeit. Életét szerelmi, társasági és pénzügyi sikerek kísérik, s "karrierjének" csúcspontján találkozunk vele utoljára. - A népszerű filmadaptáció alapjául is szolgáló regény oldottabb, levegősebb, mint az író leghíresebb művei; minden olvasónak tartalmas időtöltést kínál.