A londoni képtárban látható alkotást nemrég infravörös letapogatóval pásztázva azt próbálták kideríteni, hogy Leonardo milyen technikával másolhatta le a korábban keletkezett - s jelenleg a Louvre-ban látható - Madonna-képet. A letapogatás során két képvázlat körvonalait találtak meg. Az egyik - a várakozásoknak megfelelően - a Sziklás Madonna volt, a másik azonban ugyanannak a témának egy másik feldolgozása, amelyen az alakok az eredetitől eltérő pozícióban helyezkednek el a vásznon. Nyilvánvaló, hogy a művész valami újba akart belefogni, később azonban ezt nem folytatta. A Sziklás Madonnának az utókorra maradt mindkét változata - a londoni és a párizsi egyaránt - Szűz Máriát egy barlangban ábrázolja térdepelve, a gyermek Jézussal és Szent Jánossal együtt. Az eddig rejtett vázlaton azonban a festő Szűz Máriát más testhelyzetben, a földre irányuló tekintettel, egyik kezét a melléhez szorítva, a másikat pedig - a képből mintegy kifelé törekedve - drámaian kinyújtva ábrázolja. A művészettörténészek szerint a magyarázat feltehetően a Sziklás Madonna keletkezésének körülményeiben rejlik. A Sziklás Madonnának az utókorra maradt mindkét változata - a londoni és a párizsi egyaránt - Szűz Máriát egy barlangban ábrázolja térdepelve, a gyermek Jézussal és Szent Jánossal együtt. Az eddig rejtett vázlaton azonban a festő Szűz Máriát más testhelyzetben, a földre irányuló tekintettel, egyik kezét a melléhez szorítva, a másikat pedig - a képből mintegy kifelé törekedve - drámaian kinyújtva ábrázolja. A művészettörténészek szerint a magyarázat feltehetően a Sziklás Madonna keletkezésének körülményeiben rejlik.

 Leonardo da Vinci 1483-ban kapott megbízást a kép megfestésére a milánói Szeplőtelen Fogantatás szerzetesrendtől. A művész a képet el is készítette, ám olyan magas árat kért a kész alkotásért, hogy végül nem tudott megegyezni a renddel, és a képet máshová adta el. (Ez a kép került később a Louvre-ba.) Néhány évvel később a szerzetesrend átgondolta a dolgot, és ismét megkereste da Vincit, arra kérve őt, hogy mégis fesse meg nekik a Sziklás Madonnát. Leonardo a második megbízatást elfogadta, de új művészi ötletekkel állt elő, más felfogásban vázolva fel a témát. A milánói szerzeteseknek azonban az új vázlat nem tetszett, és ragaszkodtak ahhoz, hogy annak a képnek a pontos mását kapják, amelyet Leonardo néhány évvel korábban egyszer már megfestett. A művész teljesítette a kérést, és megfestette a kért másolatot, természetesen ugyanarra a vászonra, amelyre előző elképzeléseit is felvázolta. A kép el is készült, 1508-ban kiállították a rend kápolnájában, ma pedig a National Gallery tulajdona. A szerzetesrend által visszautasított izgalmas képtervvel pedig a művész sajnos soha többé nem foglalkozott. (Panoráma, 2005).