Az első nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült. Lagerlöf a värmlandi Marbackában (ejtsd: mórbakka, fenti kép) született, Svédországban, evangélikus családban. Mélyen vallásos volt, mely egész életére és író munkásságára kihatott. Apja nyugalmazott tiszt volt, a kis Selmát otthon tanították, így a többi gyerektől elszigetelten nőtt fel a családi birtokon. Nagyanyjától hallotta azokat a meséket és legendákat, amelyek később műveiben felbukkannak. 1885-től 1895-ig egy lányiskolában tanított, és ekkor fogott bele első regényébe, a Gösta Berling történetei című terjedelmes munkába (eredeti címe Gösta Berlings saga). A könyv először nem aratott nagy sikert, csak a dán fordítás 1893-as megjelenése után Georg Brandes pozitív kritikájának hatására vált a svéd romantikus megújulás részévé. Az 1890-es évektől a Svéd Akadémia pénzügyi támogatása mellett minden idejét az írásnak szentelte.

Szicíliai utazásai ihletésére született az Antikrisztus csodái című regénye. 1904-ben visszavásárolta a családi birtokot, amely alkoholista apja adósságai miatt úszott el annak halála után. Pályája csúcsára kétrészes regényével, a Jeruzsálemmel jutott. 1904-ben elnyerte a Svéd Akadémia nagy aranyérmét, 1907-ben díszdoktorrá választotta az uppsalai egyetem. A legendás és a titokzatos dolgok mindig izgatják. Krisztus legendák című elbeszéléskötete a vallásos áhítat derűs lehetőségére példa. A titokzatosság pedig kalandos-fantasztikus regényének, az Arne úr kincse a legjellemzőbb vonása.

1906-1907-ben megjelent a legnagyobb nemzetközi népszerűségnek örvendő könyve, a Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországban (ez az eredeti teljes címe), melyben egy parányira összement kisfiú utazza be Svédországot vadludak hátán. A meseregény az író eredeti szándéka szerint – földrajz-tankönyv. Ebből a művéből később népszerű rajzfilmsorozat készült, melyet Magyarországon is vetítettek. 1909-ben kapta a Nobel-díjat "magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül". 1913-ban - első nőként - beválasztották a Svéd Akadémia tagjai közé. Lagerlöf műveire jellemző a misztikum keveredése a valósággal, a meseszerű elemek megjelenése a realista környezetben, - világa a démonok és tündérek lakta Svédország. Szavai nyomán hatalmas fenyőerdők, kristálytiszta folyók és tavak elevenednek meg előttünk. A műfaj, amelyben írt – az úgynevezett saga – nálunk alig ismert: egyszerre ősi monda, keresztény legenda és gyermekmese felnőtteknek. Lagerlöf, a tanítónő nem úgy mesél, mint Andersen, nem olyan komor, mint Ibsen, nem olyan bonyolult, mint Strindberg. Tud nagyon komoly is lenni, de a Krisztus-legendákban például észre véteti, hogy még a kimúlt kutyának is szép a fogsora. Egyszerűen ír, mégis áradóan, magával ragad a mondanivalója. A II. világháború közeledtével Lagerlöf segített német értelmiségieket kimenekíteni Németországból a náci rémuralom elől. Amikor a Szovjetunió 1939-ben megtámadta Finnországot, Selma Lagerlöf eladta a Nobel-díjjal járó aranyérmet, és a pénzzel egy finneket megsegítő alapot hozott létre. A háború után már öregedőnek érezte magát. Betegeskedett is, a mozgalmas élet megviselte. Mégis volt ereje megírni végső, dokumentumokban gazdag háromkötetes visszaemlékezéseit. Ezek valóban emlékezések, nem életrajzi vallomások. Magáról csak mint kortársról, szemtanúról ír. Lagerlöf a svéd irodalomnak Strindberg mellett legolvasottabb alkotója, művei legalább 40 nyelven jelentek meg. 82 évesen otthonában érte a halál.