A 20. század második fele magyar művészeti életének egyik legjelentősebb, ugyanakkor – főleg a korszak nyomása alatt – tragikus sorsú szereplője volt. Sokoldalú személyiségként a grafika és a festészet mellett verset és prózát is írt, a fényképezésben új utakat keresett, orgonán is játszott.

Munkácsy-díjas (1965, 1971). A Ganz hajógyárban dolgozott, az üzemi képzőművészeti szakkörből került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a grafikai szakot végezte el (1951–56). Mestereként Barcsay Jenőt, Kmetty Jánost és Koffán Károlyt tisztelte. Diplomamunkája a Dózsa-felkelésről készített rézkarcsorozata volt (1956). 1957-ben Derkovits ösztöndíjat kapott. Külföldi tanulmányúton először 1957-ben járt Párizsban, majd a SZU-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában. 1958-ban sikerrel mutatkozott be rézkarcaival a Luganói Grafikai Biennálén. Első önálló kiállítását 1960-ban rendezte a bp.-i Fényes Adolf Teremben. 1962-ben grafikáit a miami Museum of Modern Art állította ki. 1963-ban részt vett a párizsi Fiatalok Biennáléján, a Miskolci II. Grafikai Biennálén, ahol a nagydíjat nyerte el. Stúdió kiállítást rendezett a Bp.-i Fiatal Művészek Klubjában és a Jókai Klubban. 1964-ben önálló kiállítása volt a székesfehérvári István Király Múzeumban, grafikái pedig Budapesten a Dürer-terembe kerültek bemutatásra. Ugyanebben az évben Szabadkán a Városi Múzeum Szalonjában és a tokiói IV. Nemzetközi Grafikai Biennálén mutatta be grafikáit, itt a Romantikus tanulmányok c. rézkarcáért az egyik nagydíjat kapta. 1965-ben az Ernst Múzeumban rendezte harmadik önálló kiállítását, grafikái a Miskolci III. Grafikai Biennálén és a Sao Pauló-i Grafikai Biennálén szerepeltek. 1966-ban meghívottként grafikai sorozatot állított ki a Luganói Nemzetközi Grafikai Biennálén. 1967-ben a bécsi Collegium Hungaricum rendezte meg Vilt Tiborral és Gádor Istvánnal közös tárlatát. 1968-ban Valaki önarcképe címen papírmetszeteit mutatta be a Bp.-i V. ker.-i Hazafias Népfront helyiségeiben, és részt vett a 34. Velencei Biennálén. Gyűjteményes kiállításon 1970-ben a Bp.-i Műcsarnokban mutatta be műveit, anyagának egy részét a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a debreceni KLTE is kiállította. 1971-ben a zágrábi Salon Uluh-ban Ország Lilivel és Varga Imrével közös kiállítást rendezett. Élete utolsó éveiben az irodalmi művek inspirációjára készített műveit mutatta be a Petőfi Irodalmi Múzeum. Majd Melocco Miklóssal és Pásztor Gáborral közös kiállításon mutatta be legújabb műveit. Egyéni technikájú fotóiból még ő készített elő kiállítást, de a tárlat már halála után, 1973-ban nyílt meg a Helikon Galériában. Ekkor rendezték meg hagyatéki emlékkiállítását a tihanyi múzeumban, majd a  MNG-ban. Művei halála után gyakran szerepeltek külföldön rendezett magyar képzőművészeti kiállításokon (Milánó, 1976; Mexiko, 1977). Hagyatéka a MNG-ba került, egy része letétként vidéki múzeumokba. Ezeket több ízben emlékkiállítások keretében mutatták be, a miskolci Herman Ottó Múzeum Szinyei Merse Képtárában pedig néhány művét és műtermi hagyatékát tartalmazó állandó emlékszobát létesítettek. Több műve van magántulajdonban. Illusztrációinak nagy része a Petőfi Irodalmi Múzeumba, József Attila emlékére készült, az alkotások pedig a szárszói József Attila Emlékmúzeumba kerültek. Néhány táblaképe az auschwitzi Mártírmúzeumban van. A Margitszigeti Nagyszálló előcsarnokában 1968-ban felállították a Nyulak szigete története c. nagyméretű pannóját. 1971-ben nagyobb méretű képet festett a Bp.-i Iparkamara részére, de a megbízó a művet nem vette át, így a Bp.-i Történet Múzeumba került. A magyar képzőművészetbe új színt hozó művészete első felléptekor vihart keltett, többen már életében is a modern m. művészet legnagyobbjai közé sorolták, de sok meg nem értés is kísérte munkáját. Indulásakor a kompozíciós szerkezetet hangsúlyozó, bizonyos gótizáló elemeket is magába szívó stílus jellemezte. A hatvanas években ikonok hangulatát keltő képeket, majd vizionárius műveket alkotott. Gazdag képzeletvilágából egyéni szimbólumvilágot teremtett, merítve az emberiség szimbólumkincséből, különösen a középkori szimbolikából. Művészete kapcsolódik a szürrealizmushoz, de mindvégig megőrizte a ráció ellenőrző szerepét. A grafika minden technikáját mesteri fokon és egyéni módon továbbfejlesztve művelte, festményei pedig a magyar képzőművészet legmagasabb rendű alkotásai közé tartoznak. Élete utolsó éveiben készített fotói technikailag és szemléletükben is egyéniek. Művészete nemigen kötődik közkeletű stílusokhoz. Az irodalomhoz szoros szálak fűzték, verseket írt, amelyek nagy része még életében (Boldogságtöredék, Bp., 1971), majd halála után (Jelet hagyni, Bp., 1974) önálló kötetben is megjelent. Grafikáiból 1969-ben mappa jelent meg. A kortárs magyar írók között sok barátja volt, mindenekelőtt Nagy László és Pilinszky János költők. Halála után számos vers született emlékezetére.

Forrás: Új Magyar Lexikon