Gazdag intellektusú, kitűnő
humorú családba született. Az apja zenepedagógus volt, szigorú ítélőképességgel
és szarkasztikus látásmóddal rendelkezett. Később halt meg, mint saját fia. Az
anya zongorista volt. Klee külsőre beduin alkatú, arabos és titokzatos emberként
élt a többiek fejében, érdekli a geológia és a biológia. Korán jelentkezik a
rajz iránti vágya. Először hegedülni tanult. 10 éves korában már a berni
tartományi zenekar tagja. Nem volt sok pénzük, ezért többnyire akvarellel
dolgozik, egy műteremnek kialakított konyhában. Vonósnégyesben játszik, mikor
egy kicsit jobban keres. Mozart és Bach zenéjét különösen kedveli, és eredeti
interpretációban, bravúrosan játssza őket. Sokszor foglalkozott a zene és a
képzőművészet kapcsolatával: ritmikai képleteket alakított át vizuális jelekké,
festészetében sokszor a zene a mintaadó. A zenei tehetsége megmutatkozik a
kompozíció biztonságában, műveinek karcsú és játékos vonalvezetésében, a
matematikai gondolkodásmódban, hol pedig sziporkázó humorában. Klee számára a
művészi formák matematikaiak. Humán gimnáziumba járt, amit ki nem álhatott. 18
éves korában Münchenbe megy: 1898-ban egy müncheni mester, Knirr
szabadiskolájának növendéke lett, majd két év múlva Franz Stuck akadémiai
osztályába tanult, ahol akkor Kandinszkij is. Ebben az időben alapvetően
grafikai technikákkal készíti képeit. A fantasztikum iránti vonzódása erősen
megmutatkozik. Az akadémián éli meg első válságát: a kortárs művészetet nem érzi
jónak, elmenekül Olaszországba, 1901-02 között a reneszánsz mesterek bűvkörébe
került. Majd egy 1904-es müncheni látogatása alkalmával Blake és Goya
grafikáival is találkozott. Ezek határozzák meg első, grafikai stílusát,
főképpen rézkarcokat készít. Genovában elsősorban a hajók, hullámok és afrikai
emberek élménye érte. Nápoly egy alapvető mediterrán élmény volt számára. Egész
életében hat rá ez a víz alatti, titokzatos világ. Szigorú és finom alakzatok
egyaránt megvannak a víz alatt. "A művész úgy alkosson,
ahogy a természet alkot." Az első periódusa merőben negatív, később a
keleti filozófiák hatására megváltozik. A jó és a rossz egységéről, és a kettő
egyensúlyáról kezd el beszélni. 1914-ben vált: a gyerekkori rajzaihoz nyúl
vissza, átveszi annak humorát és naiv vonalvezetését.
A színeket csak 1914 után hódította meg igazán: Tuniszba utazik Macke-val. Ekkor
kialakul egy jellegzetes vonása: se nem ábrázoló, se nem absztrakt, fedi egymást
a kettő. Motívumai a formák ősformái, alapvetően geometrikus jellegben jelennek
meg. Fő kérdése: hogyan lehet egy költői tartalmat vizuálisra lefordítani. "Ha
egy költői és egy képi gondolat fedi egymást, akkor jó a kép" Lírai,
személyes, érzelmes dolgokat jelenít meg, szereti a vízfestéket. Fontos volt
számára a színes alapozás. A műveit pontos alapozással kezdte. Képein megjelenik
egy kis jel: tárgyi dolog, a kapaszkodó, leggyakoribb a kitekintő szem, ez a
magasabb szellemet jelképezi. A valóság nála elgondolt világ. Rengeteg
asszociációs folyamatot hoz be. Az összes motívum metaforikusán értelmezhető.
Mindössze 12 napot töltött Tuniszban és kijelenti "A
szín és én egyek vagyunk." Tuniszi élményeken alapuló képeit mindig
fejből festette. A városi és a képi építkezést egyesíti, szőnyegszerű struktúrát
alkalmaz. Egyre erősebb szerkezet kezd kialakulni, eszköztára egyszerűsödik.
Ornamentális jellege elsősorban rácsszerkezetet ölt, úgy véli ez a világ
szerkezete. 1914 után születtek a ragyogó színezésű, sokszor csak vignetta
nagyságú lapok, amelyeken a déli táj motívumai: pálmák, erdők piramisok és izzó
vörös napkorongok, házak játsszák a főszerepet. Városképei a mennyei
Jeruzsálemet idézik. E mellett fontosak az állatvilággal és démonokkal
foglalkozó művek. Az ember démonait humorosan kezeli. Az emberben levő rosszat
az emberben levő nem-tudással azonosítja. Az embernek magában kell harcolnia a
démonok ellen. Az angyaloknak és a démonoknak keverednie kell, mely megteremti
majd az egyensúlyt. Főleg tájképein megjelenik a kubizmus, amit poétikusan és
játékosan kezel. Nála nincsen matéria, az ábrázolt dolognak nincsen súlya. Az
anyaggal szemben a fényt központi kategóriaként értelmezi. A Klee képein
megjelenő betűk legfőképpen újságnevek, életrajzi vonatkozások, és mint a kínai
kalligráfiának: a betű és az ábrázolt dolog összhangban van. A háború után
Münchenben bérelt műtermet és több éves szerződést kötött egy műkereskedővel.
Helyzete rendeződött. 1920-ban Gropius festőtanárnak hívta a Bauhausba, és egy
berlini folyóirat megjelentette az "Alkotói vallomás"-t,
Klee első jelentős elméleti munkáját. A Bauhaus összefogta Kelet- és
Közép-Európa avantgárd törekvéseit. Az 1920-as években a jelírás-szerű struktúra
és a geometrikus leegyszerűsítés még erősebben jelentkezik. Képein több szinten
folyó létsíkok egységét ábrázolja. Ezekből alakul ki sajátos szimbólum rendszere
a 20-as évek végén, ezek azok a kis formák, amik a nagy kozmoszra utalnak. Az
anyagokkal pepecselve bontja ki a képet. Sokat alapoz. Ez a szöszmötölés a
műteremben egy lelassult idő-dimenzió. Emellett a motívumok abszolút
megszemélyesítődnek, az ásványok és növények emberszerűen viselkednek, a
gyermeki személyiség, az emberi viselkedés jellegzetességei kerülnek előtérbe.
A 20-as évek közepén több itáliai és franciaországi utazást is tett, s ekkor már
igen fogékonyan reagált a korábban alig észrevett bizánci mozaikokra, és
általában az archaikus emlékekre. 1924-ben Jénában előadást tartott a modern
művészetről: A természet teremtő erőiről beszélt. A természet a festőn keresztül
új formákat hoz létre, a művész médiummá válik. A természet = szellem. A világot
lezáratlanul kell látnia a festőnek, a művész teremtő erőkkel azonosul. Ehhez
szükséges: ásványtan, növénytan, őslénytan, történelem ismerete. Klee hisz
abban, hogy behatolhat a természet erőibe, naplójában pontosan fogalmaz: a
mítoszt is elfogadja, szinte tudományosan értelmezi. A 20-as évek végén elfordul
az emberi világtól. Visszafogott csendes létmódokat örökít meg, halak, ásványok,
mélyvízi élet, mikroszkopikus életmódok. Az arányok segítségével megpróbálja a
művészet és a természet törvényeit összehozni. Soha nem szerkesztett geometriát
alkalmaz, mindig megtölti azt személyességgel. Sok munkájában kristályszerű
épületek és földi erők jelennek meg. Képein gyakran jelenik meg a hal ősi
patakok között – a vadságot szimbolizálja. Általában fény vagy hűvös derengés
veszi körül e hal-szerű lényeket, s víz alatti kertek bűvös virágai
foszforeszkálnak közeledésükre. Egy magángyűjtőkből álló társaság hozzásegítette
egy egyiptomi utazáshoz 1928-ban. Ez az út Klee számára megismételte és
elmélyítette az egykori tuniszi kirándulás tanulságait. Maga a természet
legdinamikusabb eleme, a fény konstruktív játékokban szilárdul meg, görbéket
egyenessé tesz, egyeneseket meggörbít, köztes tereket mozgásba lendít azáltal,
hogy ezekben saját alakzatait hozza létre. A háború után megváltozik Klee
művészete. A művek formanyelve átalakul, monumentálisabb lesz. A termékeny és
nyugodt 20-as éveknek a világválság és az európai politika egén gyülekező
viharfelhők vetettek véget. 1928-ban Grupius és Moholy-Nagy elhagyták a Bauhaust,
úgyhogy Klee sem kívánt tovább ott maradni, és 1931-ben elfogadta a Düsseldofri
Akadémia meghívását, ahol 1933-ig tanított. A következő esztendőkben a fasizmus
hatalomra jutott, ezért Klee 1933 karácsonya előtt, visszatér szülőföldjére,
Bernbe. 1937-ben, a nácik által elrettentésként rendezett Elfajzott művészet
kiállításon Klee-nek is szerepelt 17 műve, 120-at pedig hatóságilag lefoglaltak.
Kései periódusára a korlát és vonal-motívum használata lesz jellemző. 1939 és 40
között a disszonáns hangok fájdalmassá alakulnak festészetében. Szimbólumépülete
szétrobban a háború miatt. Súlyos körvonalak jelennek meg a vékony helyett. A
halálfélelem erősödik benne. A második világháború közeledése és kitörése
egybeesett egészségének rohamos romlásával: egy ritka, debilitáshoz vezető
bőrbetegség – miatt egyre komorabb lett. Egyre több lény lesz a képein, amik
átvezetnek a túlvilágra: angyalok, démonok, maszkok. A Locarno melletti
Muraltóban hunyt el 1940-ben. |