A szimbolizmus egy titkos és mély művészi forrás a lélekben. A szimbolizmust általában egy olyan eszmei irányzatnak kell tekintenünk, amelyre a miszticizmus, az álomszerűség, a szubjektivitás és a szintetizmus jellemző, és amely az írók, költők és képzőművészek szoros együttműködéséből formálódott ki. Önálló szimbolista iskolának minősíthető a belga, amelynek vezéralakja a nagy felkészültségű Fernand Khnopff, a preraffaelitizmushoz áll közel, és mint ahogy az egész belga szimbolizmus, a szürrealizmus útjának egyengetője. Híres műve a Szfinx című festménye, amely Oidipus és a Szfinx mítoszát meséli el. Egy nőfejű és gepárdtestű lényt ábrázol (gyakran hibásan leopárdként azonosítják).

Az ő nőalakjai derengően titokzatosak, s a krétával megrajzolt arcok légiessége hasonló háttérben oldódik fel. A Vörös ajkakon a haj már maga is derengő éter. A Szívem a múltat siratja "tükrös egei" (Mallarmé) előtt egy profilban láttatott női arc csókolja önmaga tükörképét. Női Narkisszosz. A tükör kerekdedségét a hátul húzódó híd íve ismétli. Ezt is önmaga tükörképe (!) egészíti ki a folyón, mely azonban nem válik el a levegőtől, hanem mintegy egybeolvad vele. Khnopffról tudnunk kell, hogy tagja volt a Rózsakeresztesek Testvériségének. A patak című képe egy budapesti magángyűjteményből való.  Néhány szobra is ismert.