A svéd újromantika egyik legismertebb képviselőjét Svédország Petőfijének is nevezhetjük. A svédek nagy nemzeti lírikusa, a dalarnai sötét fenyvesek vidékét, termékeny völgyeit, tiszta vizű, gyors folyású patakjait énekelte meg. Lírájában a civilizációtól érintetlen paraszti életet eszményítette. 1904 óta a svéd tudományos akadémia tagja. Híresek Dalok a vadonból és a szerelemről, 1895; Fridolin dalai, 1898 és Fridolin parkja és tájképei, 1901 c. költemény gyűjteményei, melyek úgy tősgyökeres nyelvükkel, mint eredeti és egyéni felfogásukkal nagy feltűnést keltettek.

Ó, Pungmakarno, szerelmes bölcsőm - írta egyik versében. Egészségesen üde hangja, verseinek nagy része magával ragadta a svédeket, költeményei népdalként terjedtek. Kedves költője volt Petőfi, már diákkorában cikket írt róla. Bár 1918-ban nem vette át az irodalmi Nobel-díjat, 1931-ben, halála után költészetéért Nobel-díjjal tüntették ki. Amikor megjelent utolsó verses kötete Hösthorn (Őszi kürt) címmel, másnap az ötezer példányban megjelent kötet már nem volt kapható. A könyvkereskedők új kiadást követeltek.