A festő egész életművét a második vonalba sorolták a művészettörténészek, holott avantgárd munkái máig megbecsült darabjai számos külföldi gyűjteménynek. Német eredetű zsidó családból származik, s a kétnyelvű közeg bizonyára hatalmas előnyt jelentett későbbi külföldi sikereinek eléréséhez. 1896-os müncheni és párizsi útját követően a budapesti Mintarajz tanodában kezdte tanulmányait. 1911-ben ösztöndíjjal (Kohner-díj) dolgozott a szolnoki művésztelepen. A kezdeti időszakban, saját művészi hangjának keresése közben, hazai és külföldi kortárs művészek is hatottak rá. A magyarok közül elsősorban Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József; a külföldiek közül eleinte Gauguin, Matisse, később az expresszionisták inspirálhatták műveit. Egy újabb ösztönző díj elnyerésével (a Művészház díjazottja) és a Százados úti műteremlakás elfoglalásával egy időben, a festő falképek tervezésébe kezdett, majd az első világháború éveiben jelentős megbízásokat is kapott. Ebből a szempontból az 1918-as év fordulópontot jelentett, amikor a formakereső izmusok követőjévé vált. 1921-ben Scheiber Hugóval közösen állított ki Bécsben. Hazatérve Kádár összegezni igyekszik az őt ért művészeti hatásokat, 1921–22-ben még mindig saját hangját keresve, művészete a legkülönbözőbb áramlatok felé nyitott marad, festészetének elemeit főleg az expresszionisták és Chagall narratív formavilágából meríti. 1923-ban, Kassák ajánlására önálló kiállítása nyílt a berlini Der Sturm Galériában, ezután kiutazásai rendszeressé váltak. A hitleristák által elrettentő példaként rendezett Entartete Kunst c. kiállítás katalógusán és New Yorkban kiállításon is az ő művei szerepeltek. Az 50 éves művész festészete 1926-28-ban fordult meghatározó módon a dekorativitás felé és maradt meg az art déco stílusában.

Kassák hazatérése, a kiállító avantgard művészek, a külföldi tapasztalatokat hazahozó kollégák kimozdították Kádárt korábbi műtermi magányából. A 30-as években készült munkái máig talán a legismertebbek és a legkedveltebbek. Geometrikus, konstruktív formai elemek épülnek munkáiba, észrevehető az amerikai élmények befolyása is. Ez időben az újonnan alakult Képzőművészek Új Társasága (KUT) és az Új Művészek Egyesülete (UME) is tagjai közé fogadta a mestert. Könnyed, virtuóz képeivel ekkor rendszeresen sikerrel szerepelt mind hazai és mind jelentős külföldi tárlatokon. Átütő siker, az 1934-es Fränkel Szalonban megrendezett Anyaság című tárlata, a 30-as évek második felétől rendszeres kiállítója volt a Tamás Galériának, egészen ez utóbbi, 1944-ben bekövetkezett kényszerű bezárásáig. 1939–44 között az OMIKE "Művészakciójának" keretén belül 6 kiállítást szerveztek Budapesten a diszkriminált művészek munkáiból. Kádár Béla is a támogatottak között szerepelt. Régi barátja, Bedő Rudolf is vásárolt tőle képeket, ily módon járulva hozzá a művész megélhetéséhez. 1943-ban az ő gyűjteményéből rendeztek kiállítást Kádár Béla és Bán Edit szobrászművész műveiből a Tamás Galériában. 1945-ben hatalmas törés következett be mind életében, mind munkásságában. A festő mindkét fiát és feleségét is elvesztette. A háború utáni időben könyvillusztrálással foglalkozott. Korábbi hazai és nemzetközi sikerei ellenére, haláláig szegénységben tengődött. Antifasiszta, drámai realista tollrajzai a háború után könyv alakban is megjelentek. Kádár Béla a budapesti gettóban orvosi vények hátlapjára rajzolt sorozatát leszámítva nem festett zsidó témákat, ugyanakkor a képzőművészetben megtestesíti a magyar zsidó asszimiláció főcsapás-folyamatát és az abból adódó lehetőségeket és eredményeket. Ennek fő és legjellemzőbb funkciója: a közvetítés. Kádár Béla az avantgárdtól a kubizmuson keresztül kora minden művészeti irányzatát megismerte és művein keresztül magába fogadta. 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában emlékkiállítást rendeztek műveiből, melynek katalógusát Bedő Rudolf és Szíj Béla szerkesztette. Nagy anyaggal szerepel Bedő Rudolf magángyűjteményében.

Forrás: Faludy Judit könyvajánló - Gergely Mariann Kádár Béla monográfiájáról