A forradalmi líra világviszonylatban is kiemelkedő alakja. Apja József Áron bánsági béresek gyermeke, kisiparosoknál dolgozó szappanfőző munkás, anyja Pőcze Borbála parasztszármazású mosónő. A szülőknek három gyermeke maradt életben, a költő és két nővére, Jolán, aki nála hat és Etel, aki két évvel volt idősebb. A "város peremén", a Ferencvárosban született, gyermekkorát az itteni proletár negyedben élte le. 1908-ban apja Romániába ment és családjával ettől kezdve nem törődött. A 3 gyermek eltartása a gyenge testalkatú anyára maradt, aki nem tudott eleget keresni, noha mosást, takarítást és varrást vállalt. Lakbérre gyakran nem telt, tömegszállásokon hányódtak. 1910-ben kénytelen volt két kisebb gyermekét lelencként az Országos Gyermekvédő Liga útján Öcsödre adni paraszt nevelőszülőkhöz. 1912-től a költő újból Pesten élt, alkalmi munkákat vállalt, és közben elvégezte az elemit és a polgári három osztályát. Az I. világháború második felében már rendszeresen verselt, jórészt egy véletlenül kezébe került Ady-kötet hatására. Családja helyzete az anya betegsége és a háború miatt egyre romlott. 1917 végén néhány hetet a monori gyermekmenhelyen töltött, de nem bírta elviselni a rideg bánásmódot, hazaszökött. 1918 nyarán egy gyermeknyaraltatási akció révén egy hónapig Abbáziában élt. A Károlyi-forradalmat és a Tanácsköztársaságot nagy lelkesedéssel üdvözölte, megismerkedett Lenin Állam és forradalom c. művével. 1919. dec.-ben vidékre utazott élelemért, távollétében meghalt a "Mama". Ezután Makai Ödön ügyvédet, Jolán testvére férjét nevezték ki gyámjául, aki anyagilag támogatta, de szegény rokonként kezelte, nem engedte meg, hogy Jolánt testvérének tekintse. Elküldte Nyergesújfalura szaléziánus kispapnak, ahol rövid ideig maradt, azután hajósinasnak állt be, majd magánvizsgával befejezte a polgárit (1920), és beiratkozott a makói gimnáziumba és internátusba. Nyaranta mint nevelő és mint kukoricacsősz keresett kenyeret. Zavart lelkiállapotában 1922-ben öngyilkosságot kísérelt meg, emiatt el kellett hagynia az iskolát. Magántanulóként Bp.-en tette le az érettségit, közben dolgozott, magántanítványokat vállalt, és egyre többet foglalkozott a költészettel. Rendkívüli tehetségét először Juhász Gyula ismerte fel, az ő előszavával jelent meg 17 éves korában Szegeden az első verseskötete, a Szépség koldusa (1922). A szegedi lapok többször hozták írásait, 1923-ban a Nyugat is leközölte három költeményét. 1924-ben a szegedi egyetemre iratkozott be magyar-francia szakra. Ugyanebben az esztendőben egyik verséért, A lázadó Krisztusért az ügyészség istenkáromlás címén pörbe fogta, a Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal egyetemi dékán kijelentette: minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy tanári diplomát kapjon. 1925-ben került ki a nyomdából második versgyűjteménye, a Nem én kiáltok. 

Az 1925–26-os tanévben Bécsben folytatta tanulmányait. Megismerte az ott élő m. emigráns írókat, Kassák Lajost, Lukács Györgyöt, Déry Tibort, Balázs Bélát, aki verseinek kiadását ajánlotta Kner Imrének, Németh Andort, későbbi jó barátját és Hatvany Lajost. Utóbbi támogatásával a következő tanévre a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, Bécsi és párizsi tartózkodása alatt tanulmányozta alaposabban a marxizmus klasszikusait és a munkásmozgalmat. Nézetei radikálisabbá váltak. 1927-ben tagja lett a Vági-féle legális kommunista pártnak, a hamarosan feloszlatott Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, Párizsban pedig azt tervezte, hogy belép a Francia Kommunista Pártba, de erre nem került sor. Hazatérte után két félévet hallgatott a budapesti tudományegyetemen, vizsgát azonban nem tett. Ekkor már jól ismert költő volt, verseit a legjobb folyóiratok közölték, német, francia nyelvtudása tökéletes volt, tudott gépírást is, mégsem sikerült állandó jellegű állást kapnia. Rövid időre a Külkereskedelmi Intézet alkalmazta magyar-francia levelezőként. Részben ezeknek a körülményeknek tulajdonítható, hogy 1928-ban idegösszeomlás miatt szanatóriumba kellett mennie. 1929-ben jelent meg Nincsen apám, se anyám c. kötete. A Toll c. folyóiratba cikkeket és tanulmányokat írt, egyikben erősen kritizálta Babits Mihály öncélú líráját (1930), jórészt ez az oka, hogy csak halála után kapott Baumgarten-díjat. Folyamatos megbízás alapján állandó pártmunkát végzett, összejöveteleket szervezett, szemináriumokat vezetett, előadásokat tartott, röplapokat és felhívásokat szövegezett, és részt vett az 1930. szept. 1-i tüntetésben. A mozgalomban ismerkedett meg Szántó Judittal, aki élettársa lett, s aki a legszűkösebb időben a maga keresetéből tartotta el a munkanélküli költőt. 1930-ban látott napvilágot a proletárforradalom elkerülhetetlenségét hirdető és erre buzdító verseskötete, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz. Két évvel később jelent meg ötödik kötete, a Külvárosi éj, 1932-ben osztályellenes izgatásért kétszer került bíróság elé, Lebukott c. költeményéért és amiatt a röpirat miatt, amelyet Sallai és Fürst statáriális tárgyalása idején fogalmazott Illyés Gyulával és Szimonidesz Lajossal együtt a halálbüntetés eltörlése érdekében. Villon-fordítását is elkobozta az ügyészség, és szemérem elleni vétség miatt indított eljárást ellene. 1932-ben a párt megbízásából Valóság címmel folyóiratot indított, ezt az első szám megjelenése után tiltották be. 1934-ben megromlott kapcsolata a párttal, vitái támadtak a vezetőséggel főleg a népfrontpolitikát illetőleg.    

Nem zárták ki, de a szervezeti kapcsolat megszakadt közte és a vezetőség közt. Az elvi ellentéten kívül ebben része volt a költő idegállapotának is, és annak, hogy a konspirációs szabályok betartását nem vette szigorúan. A moszkvai írókongresszusra sem kapott meghívót. Mindez a skizofrén, idegbeteg író idegrendszerét súlyosan megviselte, a keserűség érzése vett rajta erőt. Freudista, pszichoanalitikus módszerrel kezeltette magát, de ez nem eredményezett gyógyulást. Hosszabb válság után Szántó Judittal is szakított (1935). Ezáltal végleg egyedül maradt, s az önkínzó magány és sikertelenségének kényszerképzete elcsigázott idegrendszerét állandóan kínozta. Betegsége kisebb átmeneti javulásoktól megszakítva rosszabbodott, hosszabb ideig tartó szanatóriumi kezelésre szorult. 1936-ban Ignotus Pállal együtt a Szép Szó c. radikális folyóiratot szerk. Az 1937. év elején találkozott Thomas Mann-nal, az erre az alkalomra írt nagyszabású üdvözlő versének felolvasását a rendőrség betiltotta. Febr.-ban egy állást kérő kérvénye mellékleteként megírta Curriculum vitaejét (életrajzát). A nyarat a Siesta Szanatóriumban töltötte, de állapota nem javult. Nov. elején nővéréhez utazott Balatonszárszóra, s itt dec. 3-án egy tehervonat kerekei alá vetette magát. Halála nagy megdöbbenést keltett. Hatása csaknem minden utána induló m. írón kimutatható. Számos kötetét fordították le idegen nyelvre. Fordításai az elkobzott Villon kivételével életében nem jelentek meg kötetben. Költészetét külsőleg tömörítő erő, nyelvi játékosság, dallamosság és formai újítások jellemzik, belsőleg pedig a marxizmus–leninizmus világnézetének, az elnyomottak sorsának, a proletárok életének, a magyarság problémáinak maradéktalan átélése és tolmácsolása.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok