A magyar romantikus próza legkiemelkedőbb képviselője, az MTA tagja. Apja kisbirtokos nemes, ügyvéd és árva-gyám, anyja Pulay Mária. Élénk kereskedelmet folytató szülővárosában korán megismerkedett a kisnemesek, polgárok, kereskedők, hajósok és katonák életével. Első verse 10 éves korában jelent meg a Társalkodóban. Iskoláit részben Komáromban végezte, közben két évet cseregyerekként Pozsonyban töltött a német nyelv elsajátítása végett, 1841–42-ben a pápai református kollégiumba iratkozott, ahol megismerkedett az akkor 19 éves Petőfivel. A pápai önképzőkörben olvasta fel később nyomtatásban is megjelent első elbeszéléseit. 1842-től 1844-ig Kecskeméten hallgatott jogot. Itt mélyült el barátsága Petőfivel, itt írta első színdarabját, A zsidó fiút. Joggyakorlatot Komáromban és Pesten folytatott. Megszerezte az ügyvédi oklevelet, de első regényének, a Hétköznapoknak sikere után az írói hivatásnak kötelezte el magát. Egymás után jelentette meg a hatásvadászó francia romantika stílusában írt elbeszéléseit és népies zsánerképeit. Tagja lett 1846 elején a Tízek Társaságának, majd a következő évben átvette az Életképek szerkesztését, s ezt a radikális írók szépirodalmi lapjával fejlesztette. Demokratikus érzelmeit azzal is kifejezésre juttatta, hogy nevéből a nemesi származásra emlékeztető y-t i-re változtatta.

1848 elején – jórészt Petőfi hatására – gondolkodása polgári forradalmi volt, vezető szerepet vitt a március 15-i eseményekben, részt vett a 12 pont fogalmazásában, később beállt nemzetőrnek és elkísérte Kossuthot toborzó körútjára. 1848-ban feleségül vette Laborfalvi Rózát, az ünnepelt színésznőt. Petőfi hevesen ellenezte ezt a házasságot, és emiatt a vele való barátsága teljesen megszakadt. Jókai 1849 elejéig megalkuvás nélkül szolgálta a forradalmat, Debrecenbe ment és a Közlönynek, a hivatalos lapnak társszerkesztője volt. Később rövid időre a Békepárt híve lett, ennek követeléseit népszerűsítette, és elvállalta a békepárti Esti Lapok szerkesztését. A tavaszi győzelmek és Madarászék veresége után újból Kossuth mellé állt. A végsőkig való kitartásra buzdított, követte a kormányt Pestre, Szegedre és Aradra. Világos után az önkényuralom bosszújától félve a bükki Tardonán bujdosott néhány hónapig. Feleségének sikerült részére egy olyan menlevelet szerezni, amilyent a komáromi kapitulált helyőrség kapott, így 1850 elején visszatérhetett Pestre. Újból írni kezdett, ekkor már saját egyéni romantikus stílust alakított ki. Ezt bizonyítják nagyszabású történeti regényei, melyek rövid időn belül a legnépszerűbb íróvá avatták. Megtalálta azt a témát, amelyik legjobban illett hozzá: az újnak és a réginek a közelmúltban lezajlott küzdelmét. Később írt színművei közül azok arattak sikert, amelyekkel regényeit dramatizálta. Forradalmi múltja miatt csak az ötvenes évek közepén kapott lapszerkesztői engedélyt két élclapra, a rövid életű Nagy Tükörre (1856) és az évtizedekig megjelenő Üstökösre (1858). A politikai életbe 1861-ben kapcsolódott be újra, amikor a siklósi kerület a Határozati Párt programjával képviselővé választotta. 1862-ben Magyar Sajtó, 1863-ban A Hon címmel indított hírlapot, az utóbbi a balközép lapja lett és 1882-ig folyamatosan jelent meg.   

Egyik vezércikke miatt 1863-ban egyhavi börtönbüntetést szenvedett. 1867–79 közt Igazmondó címmel hetenként megjelenő politikai néplapot is szerkesztett. 1865-től 1896-ig képviselő. A Kisfaludy Társaság 1860-ban választotta tagjává. A kiegyezést követő évtizedben gyors egymásutánban írta legjobb regényeit, amelyek részben a hősi közelmúltat festik, részben az ország kapitalizálódásával foglalkoznak. Emellett az ország egyik legnépszerűbb publicistája is lett. A polgárosodó rétegek liberális elveit hirdette, ellenezte az Ausztriával közös minisztériumokat, síkraszállt a zsidók egyenjogúsítása, valamint az állam és egyház szétválasztása mellett és fellépett a sovinizmus ellen. 1875-ben mégis elfogadta Tisza Kálmán programját, és belépett a Szabadelvű Pártba. Hamarosan látnia kellett, hogy reményeit az új párt nem váltja be, a politikai életben ettől kezdve nem vett aktív részt. A nyolcvanas évek elején lapjai szerkesztésétől is megvált. Ebben az időszakban írói művészete némi hanyatlást mutat. Népszerűségének bizonyítéka, hogy 1876-ban az ellenzéki írók által alapított Petőfi Társaság elnökének választotta. Életének második felében gyakran tett nagyobb utazásokat külföldön, Erdélyben és a Felvidéken. Felesége korán visszavonult a színpadtól, halála után fogadott unokája, Jókai Róza – később Feszty Árpád felesége – házában irodalmi szalonfélét nyitott. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát rendkívüli melegséggel ünnepelték országszerte, műveiből százkötetes díszkiadást jelentettek meg. 1899-ben újra megházasodott, egy húszéves színésznőt, Nagy Bellát vett el feleségül. Ez a közvéleményben felháborodást keltett ellene, a közönség szeretete elfordult tőle. 1904. május 5-én tüdőgyulladásban halt meg. Jókai több mint egy évszázadon át a legtöbbet olvasott magyar író volt, népszerűségét ma sem vesztette el. Műveit számos idegen nyelvre lefordították. Kb. 200 kötetes életművet hagyott hátra. A legnagyobbat a regényben alkotta, bár kitűnő novellákat is írt. Főereje az elmesélés, az előadás, a magyaros és hangulatos nyelv; ha vét is a nyelvtisztaság ellen, kivált újabban, oly édesen egy prózaírónak tollából sem foly a magyar szó, mint az övéből. Egész irányára nézve romantikus; szereti a végletességet, mesében, helyzetekben, eszményítésben és torzításban. Sokszor megjegyezték kritikusai, hogy személyei vagy angyalok vagy ördögök. Pedig tud alakokat teremteni, rendkívüli könnyűséggel és biztos vonásokkal, csalódásig menő élethűséggel; de mintegy az alkotás sikerétől elkapatva, annyira megszereti hőseit maga is, hogy aztán minden erényt rájuk ruház és minden dicső tettet velük végeztet. Idealizmusában a lelkesítő mellett némi kábító elem is van, s e tekintetben hatása nem csupán üdvös, de fajunk, földünk, múltunk szeretetét az ő művei rendkívüli mértékben erősítették. Megvan az az adománya, hogy szeretettel ír és szeretetét át tudja árasztani olvasójára is.

Főbb művei:
Hétköznapok (regény, Pest, 1846)
Vadon virágai (novellák, Pest, 1848)
Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből (novellák, Pest, 1850)
Egy bujdosó naplója (novellák, Pest, 1851)
Erdély aranykora (regény, Pest, 1852)
Török világ Magyarországon (regény, Pest, 1853)
Egy magyar nábob (regény, Pest, 1853–1854)
Janicsárok végnapjai (regény, Pest, 1854)
Kárpáthy Zoltán (regény, Pest, 1854)
A régi jó táblabírák (regény, 1856)
Szegény gazdagok (regény, Pest, 1860)
Az új földesúr (regény, Pest, 1862)
Politikai divatok (regény, Pest, 1862–1864)
Mire megvénülünk (regény, Pest, 1865)
Szerelem bolondjai (regény, Pest, 1868–1869)
A kőszívű ember fiai (regény, Pest, 1869)
Fekete gyémántok (regény, Pest, 1870)
Eppur si muove. És mégis mozog a föld (regény, Pest, 1872)
Az arany ember (regény, Pest, 1872)
A jövő század regénye (regény, Pest, 1872–1874)
Enyém, tied, övé (regény, Budapest, 1875)
Az élet komédiásai (regény, Budapest, 1876)
Egy az Isten (regény, Budapest, 1877)
Névtelen vár (regény, Budapest, 1877)
Szép Mikhál (regény, 1877)
Rab Ráby (regény, Pozsony, 1879)
Szabadság a hó alatt, vagy a zöld könyv (regény, 1879)
Szeretve mind a vérpadig (regény, Budapest, 1882)
A lőcsei fehér asszony (regény, Budapest, 1885)
A cigánybáró (regény, Budapest, 1885)
Életemből (emlékek, Budapest, 1886)
A három márványfej (regény, 1887)
Jocus és Momus (anekdota-gyűjtemény, 1888)
A lélekidomár (regény, 1888-89)
A tengerszemű hölgy (regény, Budapest, 1890)
Gazdag szegények (regény, Budapest, 1890)
Nincsen ördög (regény, 1891)
Rákóczy fia (regény, 1891)
Sárga rózsa (regény, Budapest, 1893)
Fráter György (regény, Budapest, 1893)
A Kráó (regény, 1895)
Tégy jót! (regény, 1895)
Öreg ember nem vén ember (regény, 1900)
A börtön virága (regény, 1904)

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok