Egy cseh-zsidó származású kémikus és egy bécsi könyvelő gyermekeként született Stájerországban. Kolostori iskolában tanult, amely saját elmondása szerint meglehetősen korlátozta őt, majd 13 évesen felvették a bécsi konzervatóriumba. Számos hangszeren tanult játszani (orgona, zongora, blockflöte). Az érettségit követően idegösszeroppanást kapott, ennek ellenére néhány félév erejéig művészettörténetet és színháztudományt tanult a Bécsi Egyetemen. Szorongásai miatt 1967-ben félbehagyta az egyetemet, és egy évig teljes elszigeteltségben otthon élt. Ez idő tájt kezdett el írni; első versei különböző folyóiratokban, valamint első verseskötetében (Lisas Schatten) jelentek meg. Első regénye már 1968-ban megszületett, de csak 1979-ben jelent meg nyomtatásban. 1974-ben férjhez ment Gottfried Hüngsberghez, aki ez idő tájt filmzenéket írt, de a hetvenes évek közepétől kezdve informatikusként dolgozott Münchenben. Jelinek a házasságkötést követően felváltva tartózkodott Bécsben és Münchenben. A hetvenes évektől kezdve francia, angol és amerikai szerzők műveit fordította németre. 1983-ban jelent meg A zongoratanárnő (Die Klavierspielerin) című híres regénye, amellyel széles ismertséget
szerzett, és amelyből évtizedekkel később film is készült. Az 1989-ben kiadott, nagy vitákat kiváltó Kéj (Lust) című művében a nyolcvanas évek feminista
pornográfiai vitájával foglalkozik.

1995-ben visszavonul az osztrák közélettől és megtiltotta színpadi műveinek műsorra tűzését a Staatstheaterben, miután a Raststätte című színdarab a Kéjhez hasonló vitákat váltott ki és személyes támadások is érték. Az elkövetkező időben folyamatosan aktuális, nagy port felverő, gyakran politikai témákhoz nyúlt: darabjaiban szót emel többek között Jörg Haider vitatott osztrák politikus és az iraki háború ellen is. Rajongói nyelvművészként, szókimondó, semmitől sem visszariadó zseniként tisztelik, míg ellenzői obszcén, a saját országát gyalázó, túlbecsült firkászt látnak benne. "Zenés, többszólamú hangvétele és kiemelkedő nyelvezeti stílusa", valamint "könnyedsége, mellyel nyilvánvalóvá teszik korunk társadalmának közhelyeit és azok lehengerlő erejét" - ezen méltató szavak kíséretében kapta meg az irodalmi Nobel-díjat 2004-ben. Jelinek a bejelentést követően kettős érzéseinek adott hangot: egyrészt felettébb örült az elismerésnek, másrészt aggodalmát fejezte ki, hogy így még ismertebb lesz és ez megnehezítheti további életét. Azt is felvetette, hogy esetleg csak azért kapta a díjat, mert nő – úgy gondolta ugyanis, hogy a német nyelvű szerzők közül az általa "élő klasszikus"-nak tartott szintén osztrák Peter Handke sokkal inkább megérdemelte volna az elismerést. A díjat szorongásai miatt nem személyesen vette át, csupán egy videó-üzenet formájában köszöntötte a Stockholmban egybegyűlteket.  

Forrás: Wikipédia, a szabad lexikon