Művészetelmélete szigorú klasszikus nézeteket hirdet, és a vonal szerepét előbbre valónak tartja, mint a színét. Valójában azonban festészete többféle stílust elegyített, és számos fontos stiláris újítást vezetett be. Képeinek témája a görög és római történelem egy-egy jelenete, a raffaellói hagyományokon nyugvó vallásos ábrázolás, életképek a francia középkorból vagy az egzotikus Közel- Keletről, hagyományos klasszicista előadásban. Ma nagyobbra értékeljük arcképfestészetét (amit ő maga alsóbb rendű műfajnak tekintett), mint azokat a nagyméretű műveit, amelyekkel a romantika elleni harcát vívta. A művészetek felé apja terelte, aki maga is festő volt. 1791-ben beiratkozott a toulouse-i művészeti akadémiára. 1797-ben Párizsba ment, és David műtermében tanult. 1801-ben elnyerte a római ösztöndíjat, de csak 1806-ban tudott elutazni. 1824-ig Itáliában maradt, s Párizsba már tekintélyes művészként tért vissza. Bár ebben az időben hivatalosan is elismerték és virágzó iskolát tartott fenn, merevsége és a kritikával szembeni érzékenysége miatt rossz viszonyba került a kritikusokkal, így 1835-ben ismét visszavonult Rómába, ezúttal a francia akadémia igazgatójaként. Úgy érezte, kortársai elpártoltak tőle, nem értik meg, ezért évekig nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt bemutatni munkáit. 1841-ben tért vissza Párizsba, ahol melegen fogadták; ott is maradt számos magas hivatalos kitüntetés birtokosaként, egészen haláláig. Párizsi diákévei idején (1797-1806) több radikális irányzat hatása érte, és nyomot hagyott olyan művein, amelyeket ő maga klasszikusnak és hagyomány hűnek tekintett. A David műhelyében megismert érzékeny, kontúros ábrázolás, szembetűnik korai képein, pl.: A megsebzett Diomédész és Vénus. Egy másik korai művét, a Bonaparte Napóleon a császári trónon címűt a kritikusok "gótikusnak" nevezték, a Van Eyck-i aprólékos részletekre utalva. Így Ingres első római útja előtt több értelemben is forradalmár művész volt, ez még érett stílusát is áthatotta. Rómában maradt azután is, hogy lejárt a 4 éves igazgatói megbízatása a francia akadémián. A napóleoni megszállás idején Rómában tartózkodó francia tisztviselőkkel ismerkedett össze, és egész sor arcképet festett róluk. Az első portrék általában tájképi háttérrel készültek, ezt a módszert alkalmazta Mademoiselle Riviére arcképén is: a 15 éves lány mögött frissen zöldellő vidék, ezüstösen csillogó szelíd folyó látszik. A háttérben ábrázolt tájak segítettek a kép szereplőinek hangulatát és egyéniségét érzékeltetni. Ugyancsak a római korszakból származik egy sor kiváló ceruzarajza, francia tisztviselők és angol turisták arcképei, amelyeket anyagi nehézségei enyhítésére vállalt. Későbbi arcképeit rendszerint pazar belső terekbe helyezte. A drága szövetek és ékszerek a modell társadalmi helyzetét érzékeltetik. A Madame Moitessier című képen Ingres egyik kedvenc fogását alkalmazza: a modell a tükörben is látszik, egyszerre láttatva így a teljes és háromnegyedes profilját. Madame Moitessier testtartása antik modellt, egy herculaneumi római falfestmény egyik figurájáét követi. E képek gyakran tűnnek ki a jellemábrázolás meggyőző erejével, mint például Louis-Francois Bertin arcképe. Doktriner művészeti felfogását tükröző képei ma távolabb állnak tőlünk, ragaszkodása a klasszikus szabályokhoz kissé merevnek és formálisnak tűnik. A Homérosz apotheózisa Raffaello Athéni iskoláján alapul, piramis alakú kompozícióját Ingres görög templom homlokzata elé állította. A művészek és írók gondos hűséggel ábrázolt alakjait szimmetrikusan, szigorúan hierarchikus rendben helyezte el Homérosz köré: a régiek a zárókő közelében, a modernek a padlón állnak. Vallásos tárgyú képein gyakran alkalmaz raffaellói megoldásokat. Több ilyen művén, köztük a Szent Symphorien mártfromságán szembeötlő a mesterkélt intellektualizmus. Életképeinek témáját leggyakrabban a háremek egzotikus világa szolgáltatta. Az Odaliszk rabszolganővel című képén a zsúfolt ornamentikájú hátteret szembeállítja az odaliszk testének simán ívelő körvonalával. Ingres nem törekszik a test anatómiailag precíz ábrázolására, inkább az absztrakt szépség eszméje felől közelíti meg a modell kecsességét, önfeledtségét. Zsánerképeinek témáit az irodalomból és a francia történelemből is merítette; ezek - nagyobb festményeihez hasonlóan minden részletükben tökéletesen kidolgozottak, befejezettek, tiszta színekben ragyognak. Stílusát a kép tárgyához igazította, így középkori témához archaikus, dobozszerűen zárt teret festett, mint például a Paolo és Francescán. Késő aggságában bekövetkezett haláláig mint Franciaország bálványozott büszkesége élt.

Forrás: Akadémia lexikon