Lecsúszott városi patrícius fia. Nyomasztó kisvárosi légkörben, a család rossz anyagi helyzete miatt patikussegédnek állt, közben orvosi és festőművészi pálya terveit szőtte. Pályáját versekkel kezdte, mint minden irodalmár. Lelkes versben üdvözölte a magyar szabadságharcot: Magyarország (1849). A fővárosban cikkeivel bekapcsolódott a kezdeti norvég munkásmozgalomba, s némi drámaírói hírnevet is szerzett Catilina című, Schiller és a forradalmi romantika hatását tükröző első darabjával. Néhány évig a bergeni, majd az oslói színháznál dolgozott mint dramaturg és rendező. Következő darabjai: Norma (1851); Olaf Liljekrans (1854), A solhaugi ünnep (1856); Östraati Inger asszony (1858) nem igazán sikerültek. A Helgelandi harcosok (1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető Trónkövetelők (1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. A szerelem komédiája (1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott. 

Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a Brand. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett Peer Gyntöt. 1873-ban írta utolsó nagy művét, a 10 felvonásos Császár és galileust. Főművének tartotta. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: A társadalom támaszai (1877), Babaház (1879), Kísértetek (1881). Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A Kísértetek fogadtatásán felbőszülve írta meg A hazaárulót (1882), amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a Vadkacsa (1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire mindig "megbüntette" önmagát a kilengésekért. A Vadkacsa a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első. Ezek: Rosmersholm (1886), A sellő (1888), Hedda Gabler (1890). Mindvégig szimpatizált a szocialista mozgalmakkal, üdvözölte a párizsi kommünt. 1891-ben Magyarországon is megfordult, majd hazatért Norvégiába. 1899-ben szélütés érte, nem is gyógyult meg. Maga fogalmazta jelmondata: "írni annyit jelent, mint ítéletet tartani önmagunk felett".