A római líra egyik legnagyobb alakja. Írt szatírákat, ódákat, episztolákat. Stílusára a műgond és kimértség jellemző, a középutat kedvelő erkölcsi felfogása a reneszánsz, majd a klasszicista művészek számára mintául szolgált. Apja felszabadított rabszolga volt, aki vagyonát is pénzzé tette, hogy fia Rómában és Athénben irodalmat és filozófiát tanulhasson. Caesar halála után ő is, mint sok lelkes fiatal, Brutus seregébe lépett (Kr.e. 44). Míg a szabadság ügyéért harcolt, atyai birtokát veteránusoknak adták. A philippi ütközet után hazatérő elszegényedett Horatius alig tudott annyi pénzt összeszedni, hogy Rómában írnoki állást szerezzen magának. Állítása szerint a szegénység késztette az írásra is. Megismerkedett Vergiliusszal és Variusszal, akik Kr.e. 38-ban bemutatták Maecenasnak. Ezután megismertetik Octavianusszal is, aki titkárának akarja fogadni, de Horatius a függetlenséget választja. Maecenastól kapott Sabinumi birtokán élt. Halála után kívánságára gazdag pártfogója és barátja mellé temették. 

Négy műfajban alkotott maradandót. A jambikus sorokban és hexameterekben írt 17 epódosza (Horatius iambusoknak nevezi azokat, gyűjteményük valószínűleg 30-ban jelent meg) Arkhilokhosz gúnyos modorában szólal meg, s egyben hirdeti az aranykor mítoszát. Szatírái támadó, politikai vitairatokból csevegésekké szelídültek. A Szatírák két könyvének 18 hexameteres versében bírálja az alapvető emberi gyengeségeket. Horatius legérettebb alkotásai a carmeneknek nevezett Ódák. A 103 költeményt tartalmazó négy könyv az aiol dal változatos metrumaiban hirdeti az "arany középszert", a boldogság forrását. Episztoláiban bontakozik ki leginkább életbölcselete. Az Epistulae (Levelek) második könyve tartalmazza Ars poetica (Költészettan) című híres művét is. A francia klasszicizmus esztétikája benne találta meg elődjét.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: